A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 20. 1993 (Debrecen, 1993)
Tanulmányok - Timár Lajos: Gondolatok a debreceni mezőgazdasági népesség tagoltságáról (1920-1941)
A 100 katasztrális hold alatti birtokok 45,8%-át adták ki tulajdonosai haszonbérletbe.18 Debrecen esetében hasonló jelenséggel találkozhatunk, mint amit Gramsci figyelt meg délolasz városfejlődéssel kapcsoladban az 1920-as években. A közepes és kis földbirtok nem a termelő parasztság kezében vannak, hanem a városkörnyék és az előváros polgárainak tulajdonában, s hogy ezt a földet primitív felesbérbe (tehát természetben és szolgálatokkal fizetett bérletbe) vagy örökhaszonbérbe adják; így a ’nyugdíjas’ és ’járadékos’ kis- és középpolgárságnak egy (a bruttó jövedelemhez viszonyítva) hatalmas tömege létezik, amely . . . megalkotta az ún. ’takaréktermelő’ szörnyűséges alakját, vagyis a lakosságnak azt a passzív rétegét, amely a parasztság meghatározott hányadának közvetlen munkájából nemcsak létfenntartását biztosítja, hanem megtakarítani is képes; a tőkefelhalmozás egyik legszörnyűbb és legegészségtelenebb módja ez, . . . minthogy a csekély megtakarított tőkének a másik oldalon roppant költség felel meg. . ,”.19 III A középparasztság — egy család életpályája tükrében A kisbirtokos parasztságot a polgárosodás alig érintette, a létfenntartás szigorú feltételei a paraszti munkához és életmódhoz kapcsolták őket. Az 5—20 katasztrális hold föld kevés volt a megélhetéshez, s vigyázni kellett, nehogy még tovább aprózódjon. Az 1940—42. évekre vonatkozó hagyatéki leltárak szerint a 20 katasztrális holdat megközelítő gazdaságok értéke elérte a 60—80 ezer pengőt is. Az 5—6 katasztrális holdas gazdaságok értéke viszont csak 10—12 ezer pengő körül volt. Az értékkülönbség az eltérő földméretből és állatlétszámból adódott, viszont a gazdasági felszerelés értéke alig különbözött az 5—6 holdas és a 20 hold körüli gazdaságok között.20 A 20—50 katasztrális holdas középparaszti réteg sajátos átmenetet képezett a földet túró kisparasztság és a gazdagparasztság között. A polgárosodás szele már megérintette e réteget. Egy részük a városban települ le, de nem tud stabil kispolgári életnívót teremteni. Példaként V. J. 36 katasztrális földön gazdálkodó 1941. évi hagyatéki leltárát idézhetjük. Az ő esetében a tiszta hagyaték értéke 108 ezer pengő volt, melynek döntő részét a föld tette ki. A bútorok értéke 150 pengő, az ágynemű és ruhanemű értéke pedig csak 144 pengő volt. Ahogyan a hagyatéki leltár megfogalmazta: „Csekély bútor, csekély alsó és felső testi ruha és ágynemű”.21 Az 1940—42 közötti elhunytak végrendeleteit feldolgozva az tűnik ki, hogy e réteg fiai jórészt megmaradnak cívisgazdának. Szembetűnő az is, hogy e rétegnél a bútorok és háztartási felszerelések, valamint a ruházat értéke alig több, mint a kisparaszti rétegnél. Tehát a ruházkodásban takarékoskodtak, de még a lakásberendezésben is, hogy fő céljukat, a családi földbirtok gyarapítását elérhessék. E réteget Balogh 18 Konkoly-Tege Gyula: A földhaszonbérletek elterjedése Magyarországon. M. Stat. Szemle. 1940. 4. sz. 19 Antonio Gramsci: Filozófiai írások. Bp. 1973. 351. o. 20 O. L. Z. 19. 17. doboz. 6. tétel. 21 HBML. IV. B. 1412. Az 1940—42 között elhunytak hagyatékai. 142
