A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntető ítéletei

5. Az ítéletek írásba foglalása

Az ülésszak befejezése után kezdett hozzá a jegyző a szóban kihirdetett ítéletek. írásba foglalásához. Az ítéletek tartalmi kellékeit és szerkezeti felépítését a feudális korban hazai törvényeink nem szabályozták. Az Alsó-Ausztria számára 1656-ban kiadott Praxis Criminalis — ennek egyes rendelkezéseit a kerületi törvényszék is elfogadta zsinórmértékül — csak az ítéletek meghozatalánál figyelembe veendő elveket sorolta fel. A bizonyítékok gondos mérlegelésére, az enyhítő és súlyosító körülmények értékelésére és kizárólag a törvényekben meghatározott büntetések alkalmazására utasította a bíróságokat. A Hajdúkerület Büntető Rendszerének 1846-ban készült, s a közgyűlés által elfogadott hivatalos összeállításában is ez olvasható: „Mikre kelljen az ítélet meghozásánál figyelmezni, arra a Praxis Criminalis 42. §-a és a józan ész elég világosságot nyújtanak.” A tartalmi kellékeket illetően pedig csak arra hívta fel a figyelmet, hogy az ítéletben „ki kell tenni”, a vádlott fogva vagy szabadon van-e, letartóztatásának idején béklyózást vagy böjtölést rendeltek-e el vele szemben.8

Szabályozás hiányában a gyakorlat alakította ki, hogy az ítéletek írásba foglalásánál milyen logikai sorrendet követnek. A kerületi törvényszék marasztaló ítéleteinek felépítése a következő volt:

a) a törvényszék által megállapított tényállás,

b) az elkövetett bűncselekmény jogi minősítése,

c) a kiszabott büntetés,

d) pénzbeli marasztalások,

e) az ügy elbírálása során tapasztalt — a vádlottat közvetlenül nem érintő — szabálytalanságok, mulasztások miatt szükségesnek {ártott intézkedések, egyéb javaslatok.

a) A tényállás

1757—1790 között az ügyek döntő többségében (73%) az ítéletek tényállásának megfogalmazása nem okozott különösebb gondot a jegyzőnek, mert a vád lopás és paráznaság volt. Lopás miatt elítéltek ügyében a tényállás mindössze azt tartalmazta, hogy a vádlott mikor, honnan, milyen vagyontárgyat lopott el. Az is előfordult, hogy tényállás helyett az ítéletében az olvasható, vádlott „a maga vétkét megvallotta,” vagy „a búza és bor” ellopását vallotta meg.9

A nagy számban előfordult paráznasági ügyekben a tényállás a cselekmény megtörténtének és elkövetésének beismerésére korlátozódott, pl. ekként: „Nyilvánvaló lévén Lakatos Istvánnak nős paráznasága, melyet a törvényszék előtt maga is megvallott” ,10 Előfordult, hogy a vádlott személyiségének jellemzéséből tűnt ki, milyen cselekményeket követett el. így pl. „Rab Dósa János sok időktől fogva magát korhelységre adván s másokat is minden úton-módon arra elcsalván, nem csak hogy magát az asz- szonyi rendek előtt fajtalan és trágár beszédeivel szemérmetlenül viselnir

8 Uo. 1846—12-45. 26. §.

9 B. ügyek. 1759. Fase G. No 9.

10 Uo. 1757. Fasc. E. No 1.

92