A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Orosz István: A belső legelő használata Debrecenben a XVIII-XIX. században

lasain a burgonya. 1839-ben ,,krumpli alá adják” a Csere alatt a Hosszú- pályi és a Diószegi utak közötti, tehát a bellegelő délkeleti részén lévő pihent földet két évi művelésre.27 Az 1840-es években jelenik meg belső legelő elkülönített részén a gazdasági szakírók által sokat propagált lóhere és lucerna, mint a legfontosabb magyarországi vetettfüves takarmány.28

Változások észlelhetők a műveléstechnikában is. A periodikus újraosztás a kis nyilasok esetében 7 évenként ugyan ismétlődik, egészen 1876-ig, s ezzel Debrecen egyike azoknak a magyar városoknak, ahol a földközösség rekvizitumai a legtovább fennmaradnak,29 a művelési periódusban azonban a kommunitás már nem ragaszkodik mindvégig azonos növény termeléséhez. Már a XVIII. század második felében is előfordult, hogy a termelési ciklus utolsó évében, mielőtt a tengeri nyilast ismét legelőnek hagyták volna el, valamilyen aprómaggal, zabbal, árpával vetették be a nyomásnak fordítandó kis nyilast. 1764-ben pl. olyan végzés született a tanácsban, hogy az elhagyandó földeket zabbal kell bevetni, „hogy a föld meg egyenesedjék és hamarabb teremjen füvet, ugyanis a tavaszon keveset ehetnének rajta a Csordák, júliusban pedig, mikor a zab ki kél belőle, jó tallók lesznek rajta (az én kiemelésem О. I.) és akkor mingyárt reá mehet a Csorda”.30 Hasonló indokkal a XIX. század első felében nemcsak megengedi a város, de igen gyakran a legeltetés érdekeire hivatkozva elő is írja, hogy a kukorica után tavaszi gabonákat vessenek a kis nyilas földekbe. Az apró nyilasokban „a földnek jobb móddal lehető használása tekintetéből” őszi vagy tavaszi apró magvakat kell vetni, határoztak 1831-ben, nem pedig tengerit.31 Ügy tűnik a legelőváltó műveléstechnika már nem volt egészen megfelelő, a kis nyilasi földek 7 éves művelési periódusa alatt változtatva termeltek kapásnövénynek számító kukoricát és szálas gabonákat.

A 7 éves váltakozási periódussal szemben a XIX. században kialakult a bellegelőn egy rövidebb forgási idő is. A Hetilap cikkírója 1845-ben úgy tudta, hogy a feltört bellegelő bizonyos parcelláit csak két évig használják a polgárok.32 A korábban említett krumpliföldet is két évre adták, úgy, hogy a második évben már tavaszi gabonát kellett bele vetni, s a harmadik évben ismét legelőnek fordították. 1844-ben is említették a felső járásban azokat a parcellákat, amelyek „két évi használatra osztatván ki, azóta gyepnek hagyódtak”. 33 A szóhasználatból úgy tűnik, hogy a két évre osztott földeket ürge nyilasoknak nevezték, a 7 évre osztott kis nyilasokkal szemben, bár a kortársak, így Bálásházy János is azonos értelműnek

27 Uo. Prot. 109. k. 1839/151. Három évvel később arról döntött a magisztrátus, mivel a szegényebbek bérfizetés mellett szoktak használni bellegelői földeket „kolompár és tengeri földeknek” 1842-ben ezeknek ki kell osztani a Barak csapszék közelében lévő „úgy nevezett Botskorost”, amely már három évben pihenésben volt. Uo. Prot. 112. k. 1842/107.

28 Uo. Prot. 114. k. 1844/183; 1844/270; Prot. 117. k. 1847/173.

29 Orosz István; A mezőgazdaság tőkés átalakulása Debrecenben és a magyar- országi agrárfejlődés (Várostörténeti tanulmányok) Debrecen é. n. 100. 1. Balogh István általános érvénnyel fogalmazta meg a cívisekről, hogy „gazdálkodásukban sokkal több a tradíció, hogysem a kapitalista haszonelv a legkisebb mértékben is érvényesülhetne”. Balogh István; A cívisek társadalma Debrecen, é. n. (1946) 67.

30 HBML Debrecen IV. A. 1011/a Prot. 58. k. 1764. január 29.

31 Uo. Prot. 101. k. 1831/349.

32 Zoltai Lajos; i. m. (Tejtermékek és húsfélék...) 9. 1.

33 HBML Debrecen IV. A. 10U/a. Prot. 114. k. 1844/180—81.

81