A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Orosz István: A belső legelő használata Debrecenben a XVIII-XIX. században

tartatták a kétféle megnevezést. Az 1867. évi, korábban már idézett bizottsági jelentés azonban elég egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben. „A város körül fekvő köz legelőkből a legrégibb időktől kezdve mindég szokott időszakonként egy bizonyos mennyiségű terület határozott év számra, használat végett szántás alá kiosztani. A kiosztás ürge nyilas és tengeri föld vagy kis nyilas címen történt.” Az ürge nyilasokat rendesen két évre osztották az erdőségeknél, a Csukás csapszéktől a Gugyori csapszékig, míg a kis nyilasokat a legelő déli, nyugati és északi részén hét évre.0

A bellegelő „szántás általi használatát” is áttekintve választ kell keresnünk arra a kérdésre; mi indokolta a használat így kialakított és a XIX. század első harmadáig kétségtelenül jól működő rendszerét? Megítélésünk szerint egy gazdasági és egy szociális érv.

A gazdasági indokra korábban már utaltunk. A hagyományos gabona- termelő rendszerekben bizonyos növények csak legelőkből feltört, külső kertekben voltak termelhetők. Ez Debrecen esetében nem lehetett a 30-50 kilométer távolságra lévő külső legelő, csak az amely körülvette a települést és könnyen megközelíthető volt. Így termeltek ősidők óta kendert és dinnyét, a XVIII. század kezdete óta kukoricát, 130 évvel később burgonyát, lóherét, lucernát. A rendszer ráadásul nagyon rugalmas volt, hiszen az újvilági növények is könnyen beépülhettek szerkezetébe, míg ez a peremvidékek nyomásos rendszerű településeiről egyáltalán nem mondható el.

Volt azonban egy másik, az adott termelési feltételek és körülmények között, nagyon racionális gazdasági indoka is a rendszernek. Kétségtelen, hogy a XIX. század 60-as, 70-es évekig Debrecenben a növénytermelés érdekei alá voltak rendelve az állattenyésztésnek. Az állattartás alapvető bázisa azonban a legelő volt, a legelőt kellett olyan állapotban tartani, hogy elégséges táplálékot nyújtson a nagyszámú állatállománynak. A feltört, majd ismét legelőnek hagyott föld bővebben termett szénát, mint a töretlen ősgyep. Ezt a kortársak nemcsak tudták, hanem a bellegelő egy részének kiosztását vetés alá időnként ezzel indokolták. Bár a cserei kaszálókról mondották 1790-ben és 1791-ben, de a bellegelőre is vonatkoztathatjuk, hogy a gyepet „többnyire csak azért szántják fel, hogy annál több és jobb füvet teremjen idővel”.* A fenti megállapítást igazolja az az 1764. évi döntés is, amelyre korábban már hivatkoztunk s amely szerint a kis- nyilasi tengeri- és zabvetések alkalmasak voltak arra, hogy a föld hamarabb teremjen füvet.34 35 36 37 A város Vajda-lapos nevű kaszálóját is azért törették fel 1819-ben, mert a tövis elborította, s remélték, hogy a szántás révén a föld nemcsak megtisztul a gaztól, de az elhagyás után jobb szénát is fog teremni.38

34 Balásházy János; Debreczen mint van, s jövendője. Debrecen, 1844 14. 1. Azonos nak tekintette a két formát Zoltai Lajos is, aki „ürge vagy kis nyilasok”-ról beszélt. Zoltai Lajos; i. m. (Tejtermékek és húsfélék...) 9. 1.

35 HBML Debrecen IV. A. 1021/g. I. k. 1867. Kovács Lajos jelentésének ismeretében Rácz István is elkülöníti a kis nyilas és az ürge nyilas földeket. Rácz István; i. m. 78—79. 1.

36 HBML Debrecen IV. A. 101 l/а. Prot. 74. k. 1790/354, 1791/165.

37 V. ö. a 30. jegyzettel.

38 Uo. Prot. 90. k. 189/238.

82