A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Orosz István: A belső legelő használata Debrecenben a XVIII-XIX. században

kenderes kertekről, de friss gyeptöréssel kialakított kertekben termelték a táj legkedveltebb gyümölcsét, a dinnyét is. Bél Mátyás, a XVIII. századi magyarországi mezőgazdaság egyik legjobb ismerője kéziratos munkájában külön fejezet szól a „de hortis agrestibus”, a szántóföldi vagy külső kertekről. „Nevük onnan ered — írja — hogy a házakon, a falvak belsőségein túl, a földeken kerítik körül és művelik őket, szinte a szántókon követett szokás szerint. Magyarországon minden városban, mezővárosban és faluban az a gyakorlat, hogy amit nagyobb mennyiségben kell vetni, mint ahogy a házikertek módot adnak rá... túl a ház körén, kijebb fekvő mezőkön és művelésbe vont földön kap helyet. Ide sorolhatók a kender, a len, a káposzta, a komló és mások...” Később ide számítja a dinnyét is.16

A Bél által pontosan leírt kertek megtalálhatók voltak Debrecen határában már a XVI-XVII. században is. 1699-ben olvashatunk arról a város jegyzőkönyvében, hogy „mind két járásra Föld Inspector Uraimék mellé becsülletes emberek deputáltatnak, hogy valami dinnyének való közel lévő földet keressenek és osszanak el”. Később a kiküldött deputátu- sok jelentik is, hogy a dinnyének és a kölesnek való földet minden járáson elosztották.1'

Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy itt is a későbbi belső legelőről van szó, hiszen ezt nevezték (marha) járásnak, s ez volt a hat városi kerület állatai között két részre; alsó és felső járásra osztva. A XVII. század végén azonban a bellegelő még nincs pontosain elhatárolva a későbbi házutáni és béres, cenzusos szántóföldektől. A szepesi prédium kétségkívül ez utóbbiak közé tartozott, mégis 1698-ban olvashatunk, hogy „a szepesi prédiumon lévő kertek alsó járásrul egészen és a Tóczó mellet való három kertekis a felsőről nyomássá hagyattatnak”.18 Az idézett szöveg nem hagy kétséget afelől, hogy a legelőből feltört, felárkolt és bevetett kertek meghatározott idő elteltével ismét marhanyomásnak, legelőnek fordíttatnak, azaz műveléstechnikájuk megfelel a legelőváltó, parlagoló rendszernek. Ezt erősíti az a közlés is, hogy a kertek használatába (nyilas) osztás révén juthat a város polgára a kommunitás tisztviselőjének közreműködésével. A kommunitás döntött abban is, hogy a felosztásra kijelölt kertekből milyen mérték szerint részesedhettek a polgárok. 1715-ben az volt a tanácsi határozat, hagy „többet két nyilasnál” egy embernek nem szabad adni, míg 1720-ban „az érdemesb tereh viselő gazdáknak” három nyilas is adható volt.19 A közösségi rendszabályok a kertekben nemcsak abban érvényesültek, hogy a kommunitás jelölte ki a kert helyét, határozta meg a feltörés idejét és a művelés elhagyását a kertben termelhető növényféleséget, hanem abban is, hogy az évenkénti szántás és a betakarítás időpontját is előírta. Egy-egy kertben csak azonos növényeket lehetett termelni, azaz a kerten belül szigorú vetéskényszer érvényesült. Így voltak külön dinnyés, kenderes, káposztás stb. kertek. Sűrűn ismétlődnek a debreceni bellegelőn kialakított kertekkel kapcsolatban a szigorú szankciók, a vetéskényszert áthágok ellen. 1761-ben, miután híre keit, hogy a dinnyének kijelölt földbe sokan tengerit, zabot vagy kölest vetettek, a tanács úgy dön16 Bél Mátyás; Magyarország népének élete 1730. táján (Válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezető tanulmányt írta Weltmann Imre) Bp. 1984. 206, 218. 1.

17 HBML Debrecen IV. A. 1011/a Prot. 26. k. 1699/54.

18 Uo. IV. A. 1011/a. Prot. 23. k. 1696 443.

19 Uo. IV. A. 1011/a. Prot. 28. k. 1715/595, Prot. 30. k. 1720/135.

79