A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Für Lajos: Politika, tudomány, debreceniség. Balogh Istvánnal beszélget Für Lajos

március tizenharmadikán felvonultatták az újvárosi parasztokat, a Bikában nagygyűlést rendeztek „Követeljük a földosztást” jelszóval.

— Meddig álltái szervezőtitkárként a debreceni parasztpárt élén?

— Március végén, amikor már elég tagja volt a parasztpártnak, és lemondtam a titkári funkcióról. A dolog ott kezdődött, hogy a két kommunista parasztpárti vezetővel, Vargával és Zabolaival összerúgtuk a port, mert azok azt akarták, hogy a mi pártunk csak fiókpárt legyen, a kommunista párt fiókpártja. Nézeteltéréseinknek az lett a vége, hogy én azt mondtam magamban: az istenit, minek kell nekem itt vitatkoznom velük? Egyébként is voltak már többen, akik nálam harciasabbak, kicsit olyan göncös vagy nyakas magyarok voltak . ..

Ezért aztán lemondtam a titkári funkcióról. Ott forgolódott akkor már Kondor Imre is, aki nagy demagóg volt, tudta, hogyan kell az emberek érzelmein játszani. Én pedig ezt nem tudtam csinálni, ezért visz- szamentem a múzeumba. Igen ám, de Péter bácsi március végén azt mondja nekem egyszer a Csokonai Színház előtt: hallom, te leszel a Szatmár megyei főispán! Én is hallottam, Péter bácsi, de nem vállalom. Hát miért nem vállalod? Azért, mert van nekem tisztességes foglalkozásom — válaszoltam. Ilyenek vagytok ti mind, taknyos értelmiségiek! Mikor pofázni kell, akkor pofáztok, de mikor csinálni kell, akkor nem vállaltok semmit! Nekem pedig ilyent ne mondjon, Péter bácsi —- válaszoltam érthető ingerültséggel. Némi szünet után megfontoltabban, mintegy utolsó érvként ennyit mondott csak: én se értek a politikához, mégis csinálom.

— Ez sajnos, igaz volt.

— Rá egy hétre, április közepén jött a behívó, hogy vonuljak be az újonnan szervezett hadseregbe. Siettem gyorsan Erdeihez, mutatom neki a behívómat: most már aztán végképp nem lesz főispán belőlem, megyek hadakozni (még akkor tartott a háború). Oda ugyan nem mégy, válaszolta Erdei, csak főispánnak. Már holnap kijön a kinevezésed. így lettem Szatmár megye főispánja. Már másnap Félegyházi Lászlóval és Juhász Gézával, akit az ideiglenes nemzetgyűlés hívott képviselőnek, felkerekedtem, felültünk a nyírbátori vonatra, és átvonultam Mátészalkára. Hogy a Félegyházi mit keresett ott, mán nem tudom. Rápolti-Nagy nevű ügyvéd fogadott bennünket Mátészalkán, aki borzasztóan csalódott volt. Azt hitte, ő lesz a főispán. Másnap jelentkeztem a megyeházán, az alispánnál, elmondtam, hogy én vagyok a főispán. Ö viszont boldogan ölelt át, hogy legalább lesz valaki, aki majd megmondja, mit is kell csinálni

— És te harminchárom éves se voltál

— Én magam is csodálkozom most: mint a holdkóros, olyan biztonsággal jártam abban az épületben

— Joggal merül fel, joggal vethető fel ismételten a kérdés: volt-e valamilyen elképzelésed a holnapról, a holnap társadalmáról?

— Abban bizonyos voltam, a parasztpártnak kell, hogy legyen jövője, hiszen az ország többsége mégiscsak paraszt. Igen, önálló és különálló parasztpártot akartunk építeni. A koalícióban persze. Azt hittem, azt hittük, hogy a koalíció tartós lesz, hogy a függetlenségi front komolyan veszi a pártok együttműködését, az ország együttes építését, a közös feladatokat, a közös erőfeszítéseket. Erdei azzal az utasítással bocsátott el, hogy nézd: Szatmárban még elevenen él a régi parasztpárti kollektiviz21