A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Tanulmányok - Ölveti Gábor: A bujdosók Debrecenben

ruárja között az Oroszország elleni hadjárat.7 Ezért sem a szultán, sem Köprülü Ahmed nagyvezér nem tudta felvállalni a bujdosó had nagyobb arányú fegyveres támogatását, de a felkelők német császár ellenes diver- ziós eszközként való felhasználásáról nem mondtak le. A nagyvezér gondosan ügyelt a látszat fenntartására, hogy tudniillik természetes szövetségesnek tekinti a felkelőket, de csak olyan mértékben, hogy ne alakulhasson ki konfliktushelyzet a német császárral. Ugyanis a vasvári békeszerződés egyik tétele — mely szerint egyik fél sem támogatja szomszédja belső ellenségeit —, ebben az időszakban is érvényes volt. Erdély vazallus állammá vált, melyet ugyan a török csapatok nem szálltak meg, de mégiscsak viszonylagos volt az önállósága. ,A fejedelemség külpolitikailag elszigetelt, belső helyzetére a leromlott gazdaság és a labilis fejedelmi hatalom a jellemző. A magyarországiak a török megértő támogatásával kerültek erdélyi területekre, a bujdosók kibontakozó németellenes küzdelméhez azonban Erdély részéről nagyon is a realitásokat tükröző politikai célkitűzések fűződtek. A fejedelemség ugyanis a bujdosó mozgalomban, mint az egyetlen és végső lehetőséget ismerte fel hatalmi tényezővé válásához: eszközt külpolitikai tekintélyének visz- szaállításához és belpolitikai helyzetének megszilárdításához. Sajátos ellentmondás érvényesült az erdélyi politikát irányítók fejében: egyrészt a bujdosókban látták az elképzeléseik szempontjából kecsegtető lehetőséget, másfelől állandóan szemük előtt lebegett II. Rákóczi György bukásának fenyegető réme, a török hatalomtól való félelem. Ebből a kettősségből fakadt az a nagyfokú bizonytalankodás, amely végig meghatározta az erdélyiek magatartását a bujdosókkal szemben. Debrecen függő helyzetéből eredően egyrészt tudomásul vette a török szultán és az erdélyi fejedelem döntését a bujdosók befogadására, másrészt a jövőre nézve reménykedett azok támogatásában is.

* * *

A felkelés bukását követően az Erdélybe menekült birtokos nemességhez csatlakoztak azok a társadalmi elemek, amelyek a Habsburg császári udvar abszolutisztikus intézkedései nyomán váltak földönfutóvá. Amíg a bujdosó mozgalom vezető rétegének, a nemességnek számbeli gyarapodását a kis- és középnemesség csatlakozása eredményezte, addig a tömegbázisát és katonai erejét nagyban növelte a hivatásos katonaság és a jobbágyságból újratermelődő „köztes elem”. (Így a hajdúk, a végváriak és a mezei hadak.)

A Debrecenbe menekültek csoportjai a társadalmi hovatartozás szempontjából heterogének, hiszen soraikban a nemesi rend tagjaitól a protestáns lelkészig, mesteremberektől a vitézlő rendig, valamennyi megtalálható. A bujdosók társadalmi összetételét illetően tehát a valóság színes képet produkál.

A Habsburg uralkodó a magyarországi felkelést a protestantizmussal kapcsolta össze, mintha a református egyház hívei robbantották volna ki a császári hatalom ellen irányult „elégedetlenséget”. A rendi felkelés megtorlását a református templomok erőszakos elfoglalása követ7 Magyarország története. 1526—1686. (Főszerk.: Pach Zsigmond Pál.) Bp. 1985.

1730—1733. old.

145