A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Tanulmányok - Balogh István: Oklevelek a nemesek és Debrecen mezőváros viszonyához (1579-1584)

egyaránt gyarapodjanak, a közös szükségnek csak javára lehet, megengedjük, hogy itten senkinek, sem nemes, sem más, bármiféle állapotú, rendű, méltóságú, helyzetű előkelő lenne, a polgárok akarata ellenére bort ne mérhessen ki, hanem a bormérés kiváltsága teljes egészében az említett mezővárosi lakóké maradjon, és így annak minden gyümölcse a mezőváros közös hasznára és szükségére fordítódjon. Ami a magtalanul elhalt bármely házasfél öröklését illeti, minthogy régi időtől fogva a tulajdont illető dologban, ebben is Debrecen nevű mezővárosban a kérelmezők bizonyos szokást tartottak, és az még most is gyakorlatban van, s e dologról oklevelük is van, de az idők mostohasága miatt az elveszettnek bizonyúlt, megengedjük, hogy a magvaszakadt férj után mivel az ingó, mind az ingatlan javakból és más örökségekből — amennyiben azok mind ősiek — a hátramaradott feleségnek negyedrésze járjon régi szokás szerint. Ha pedig az elhalt férjnek saját szorgalmával szerzett más javai lennének, az özvegye felét kapja, más része pedig az elhunyt férj legközelebbi rokonára szálljon. Aminthogy fordítva a feleségét túlélő férj is más részét meg fogja tartani. Végezetül, hogy azok biztonságára is gondot viseljünk, és a viszálykodásnak minden lehetőségét elvágjuk, elrendeljük, hogy a heti és országos vásárokat, az újabb határozatuk szerint, a mezőváros közepén, a piacon, a városházával szemben, a másik oldalon Sánta Péter házával átellenben — vagyis ne a fő- és mellék utcákon, ahol azelőtt is tartották volt, — tartsák. Minden előbb mondottakat és az elmondottakból külön is egyeseket a gyakran említett Debrecen mezővárosuk polgárai és lakosai, összes utódaikkal együtt szabadsága mentességei és előjogai érdekében biztos, szilárd és elhatározott királyi tudásunk szerint, a jövő időkben is megtartandó akaratunkból engedtük nekik. Mindezek hiteléül, emlékezetéül és örök erősségére, jelen, titkos pecsétünk — amellyel erdélyi ügyekben élünk — erejével megerősített levelünk kiadását és megengedését, Debrecen nevű mezővárosunk és összes lakói számára kegyelmesen hajlandók vagyunk. Kelt nagyságos és igen kedvelt hívünk, Berzeviczy Márton lovagunk, erdélyi kancellárunk és starogradi kapitányunk keze által, Varsó városunkban, a javított naptár szerint október 25-n, az Ür- nak 1582-ik, uralkodásának pedig hetedik évébenHátán XVI. századi írással: Káptalan költ levél, az borárulás felől, gonosztevőknek megfogása felől és szabad 'testamentom tétel felől; XVIII. századi írás: Szentséges István, Lengyelország királyának és Erdély fejedelmének átírott kiváltságlevele, amelyben:

1. Hogy a debreceni mezővárosaikat semmiféle tisztek ne terheljék igazságszolgáltatással, azokat ne háborgassák, zaklassák, vagy nekik kárt tegyenek.

2. Ezeknek a mezővárosiaknak joga legyen a gonosztevőket (még a nemeseket is) büntetni, kmvallatni szabad legyen, gonosztételeken kívül a mi nemeseinket is, a megyei tisztek tudta nélkül.

3. Senkinek ne legyen szabad a mezővárosiakon kívül bort korcs- máltatni, annak minden gyümölcse a közös haszonvételre fordítandó.

4. Megszakadás esetén a férj ősi javait szerezze vissza, a negyedrésze abból a hátramaradott feleségnek járjon, a szerzettből pedig fele a hátramaradotté, a másik fele az elhalt fél vérrokonaira szálljon.

133