A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)
Balogh István tiszteletére - Gazdag István: Debreceni polgármesterek
gálatjára ezen N. Város Debrecen Városának hasznára javára és megmaradására igyekeztem és tellyes tehetségem szerént abban munkálkodom: Isten engem úgy segéljen. 1867 Esküszöm az egy élő istenre, hogy mint ezen szabad királyi város tisztviselője, képviselője, minden időben hű leszek a haza, alkotmány és törvényes király iránt, városom javát teljes erőmből előmozdítom és hivatalos kötelességeimet a törvény, helyhatósági szabályok, törvényes szokások és a hivatalos utasítás szerint, lelkiismeretesen teljesítem, minden szándékos késedelem, részrehajlás és tekintet nélkül a baráti és rokonsági viszonyokra. Isten engem úgy segéljen. A polgármesteri hivatal instrukciója 1775 Debreczen Városába 1774.-be November 8.-kán költ Királyi Resolutio mellett bé hozott Polgár Mesteri Hivatal számára 1775-ben Febr. 16.-án ki dolgozott és 1775-ben Febr. 21,-kén költ Cameralis Parantsolat mellett le küldött Instructio Magyarra fordítva. Polgár Mester Hivatalának fő tárgya lészen a Város mind közönséges mind egyenként való gazdálkodására való vigyázat ezt azért egyet értvén a Perceptorokkal az alább írt módon úgy fogja igazgatni, hogy ezen mostan bé hozott és ezen Városba még eddig nem volt Hivatalnak tökéletessége, szorgalmatossága, hűsége, a jelenvalóknak fontos el rendelése a jövendőknek gondos el látása, és ezeknek egybe kötéséből a közönség valóságos haszna, a gazdálkodás állapotjában voltaképpen meg bizonyittassan, hogy ezt annál bizonyosabban a Polgár Mester elérhesse. 2. A Város mind külső, mind belső jövedelmeinek úgy mint bérbe kiadni szokott Házainak, Boltjainak s pusztáinak sat. (satöbbi) egyenként való Laistroma kezénél légyen, amelyből a maga Utasítására formáljon egy ollyan Summaria Tabellát, mellybe mind bizonyos, mind a bizonytalan és a szorgalmatosság utánn bé vehető jövedelmek, minden esztendőbe nem tsak be legyenek írva, hanem a Magistratus által authenticáltassanak is, mely által fog reflectaltatni arra naponként, hogy mit? hol? mikor? mitsoda móddal kelljen tsinálni, és rendelést tenni? és mitsoda neme mellett lehet hasznos javítást tenni a gazdaságnak. 3. A Gazdálkodásnak főbb fundussai az el terjedt 19 Puszták és ezekbe való dézmák a kaszálókkal együtt, Csapszékek, Serház, Vásár és Erdők, ezek eránt azaz nevezet szerént és egyenként. 1. A 22.-dik §-ban említett Innstructióból mind a föld mind a Lakosok mennyiségének, különös esméretét meg szerezvén arra fog vigyázni és részre hajló tsalárkodásba való esés terhe alatt, azon fog igyekezni, hogy a földeknek, és Kaszállóknak a Lakosok közit esztendőnként való elosztásában minden személybeli tekintetett félre tévénn, egyenes, és a Házak belső birtokához szabottmérték szerént, mennyen véghez és ne légyen szabad, hogy valamely hatalmasabb a Szegények előtt, vagy a Szomszédságból, vagy a jobb, és az árvizbéli ki öntésektől és a tavaktól inkább ment hellyeket nyernek. E végre mind akkor, midőnn az elosztandó földeknek és Kaszállóknak Laistroma fog készíttetni, mind a föl— 117