A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 19. 1992 (Debrecen, 1992)

Balogh István tiszteletére - Gazdag István: Debreceni polgármesterek

•dek, elosztásakor minden utszából olyan két személlyek kik sem hivatalt nem viselnek, sem a Communitasban Hintsenek, legyenek jelen és az el készitett Laistromot subscribálják, hogy ilyeténképpen hitesse el a nép, hogy ő vélle igazán bánnak és semmi részre hajlás a dologban nintsen. Midőn pedig. 2. Aratás, vagy az itt gyakorlott kaszálás után a termést dézmálni kell, minden Lakosnak a maga nemére meg külömböztetett termése, egész mennyiségben és az ettől a Városnak jövő dézma egy áltáljában mindenekről / : az eddig némelyeknek ingyen meg engedett használást és usust a Királyi K, Resolutio el törölvén : / azzal a móddal, mellyel a Forgatsiana Commissio ki szabott minden hozzá tétel, vagy elvétel nél­kül minden praediumra különös Dézma Laistromba / : melynek hasonló képpen az utszából hivott Lakosok által subscribáltatni és a Dézma jö­vedelem megbizonyitására a Számadások mellett annak idejében elő mu­tatni, fel jegyeztetvén vevőd jön meg, és úgy a maga hellyére ossz ve hordattatni és el nyomattatni kell : / Ugyan ennek kell meg tartani a széna takartatásra nézve is. 3. A lejendő Polgár Mester a Királynak és a Közjó eránt tartozó Hi­te szerént vigyázzon, hogy az elmúlt időkben tett szörnyű panaszok szünnyenek meg, mely szerént az Adózó nép azon hogy az ő borai a kö­zönséges csapszékekbe leg alsóbb áronn, a hatalmasabbaknak pedig fel emeltebb áron és a Csebreknek nagyobb számába vétetett bé s e sze­rént magát el nyomottnak lenni gondolta ne panaszkodhasson. Ebben a részben is oltalmazza a Népet a mely a közönséges Statusnak ereje, még is mindenféle megbántatásoknak leginkább ki van téve, annak okáért a fellyebb írt tsalárdság büntetése terhe alatt, magára fog vigyázni a Polgájr mester, hogy semmi tekintetből, vagy a bor mennyiségének ren­detlenségébe, és annak árába, vagy annak ingyen, azaz minden haszon nélkül, vagy igen tsekély, és a Város Cassájának inproportionált nyere­ségével a Magistratualisok, is Communitabéliek, vagy mások bora el méretésébe magát gyanússá ne tégye azért a Perceptorokkal, és Bor Ins- pectorokkal, / : a kikkel mind ez iránt valamint szinte a gazdálkodás­nak minden tárgyairól hetenként Oeconomica sessiokat tartani, improto- calaltatni, és a Magisztrátusnak be adni kötelessége lészen :/ egyet ért­vén egyenes utón fog menni, és minden személybéli tekintet nélkül, a a fundus mennyiségéhez szabott proportoba igaz árán bé vétetni, a bor mérés árát meg szabatni, és mindazt ami már fellyebb első adatott külö­nösen Laistromba hány tseber bort? kitől? mennyi áron és mikor? vitték bé a Város Csapszékjére, fel fogja jegyeztetni. Egyéb iránt a Csaplárosok a bor meg rontásával járó tsalárdságoknak, mind a maga által, mind pe­dig alatt valói által tejendő vizsgálással elejét fogja venni; a restantiák öszve gyűlésének a hetenként vagy hónaponként tejendő Computusok és a bor árának beszedése által a nélkül, hogy magát a pénz fel vételét botsássa ellent fog állni, mellyekhez képest a ser és Égett bor kortsmák szükségeiről az árpa, rozs idejébe, és oltsóbb áronn lejendő meg szerzésé­vel, jámbor és hűséges Serfőző választásával, ser főzetéssel és ezeknek ki méretésével szorgalmatosán gondot fog viselni, a féllyebb említett kü­lönös Laistromot a Csapiárok eredeti könyvével minden esztendő végénn a gazdaságot fojtogató perceptoroknak Számadások meg erőssitése vé­gett által fogja adni. 118

Next

/
Thumbnails
Contents