A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 18. 1991 (Debrecen, 1991)
Tanulmányok - Major Zoltán László: Adatok Debrecen város szegényügyének kérdéséhez a reformkorban
gesen vagy részletesebben szóltak a debreceni szegénység tömegeinek sanyarú életkörülményeiről.17 A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint a szegény olyan személy, aki nem vagy csak alig tudja előteremteni a szükségleteinek megfelelő anyagi eszközöket. A szegénység pedig a szegény melléknévvel kifejezett egyéni vagy általános társadalmi állapot. A szegénység az ilyen állapotban élő embereknek összessége. A Magyar Értelmező Kéziszótár is hasonló definíciót tartalmaz. Emberek anyagi javakban való szűkölködésé- ről van szó. Az újabb szakirodalom a társadalmi egyenlőtlenséget is említi, és a társadalmi minimum alatt vagy nem sokkal a fölött élő emberek csoportjait sorolja a szegények közé. A társadalom leggyengébbnek ítélt tagjai tartoznak ide, akik támogatásra szorulnak. Ezeket nevezzük szegényeknek, akiknél az alapvető javaktól való megfosztás dominál, akik mai kifejezéssel szólva a létminimum alatt élnek. A 19. század végén meginduló szegénységkutatások velük foglalkoznak, mi is az ilyen helyzetű emberek körülményeinek érzékeltetéséhez járulunk hozzá néhány adattal.18 Az életkörülmények és az egészségügyi helyzet néhány jellemzője Debrecen lakossága a II. József uralkodása idején végrehajtott első népszámlálás szerint 1784—85-ben 28 551, korszakunk végén, 1849-ben 48—51 ezerre tehető. A város lakossága valóban nem lehetett több 27 ezernél, de a hóstátok és a tanyák népe már jelentős tömeget alkot. Az egyházi „schematismusok” is hasonló össznépességi adatokat írnak le.19 A város társadalmát tekintve a vagyontalan bérmunkából élők nagy számú növekvő csoportja és a vagyoni, társadalmi hierarchia legfelső fokán álló patríciusok kettős pólusa köré rendeződött. A közbeeső réteg vagyo- nilag és számbelileg még erős. Jellemző vonása a város társadalomszerkezetének, hogy a megmaradt céhrendszerben a kézműiparos mesterek félig a földhöz kötve, félig vásározó kereskedőként éltek.20 A nemesek aránya a város egész társadalmában 1787-ben 1,6 százalék, 1840-re már 7,5 17 Szűcs István: Szabad Királyi Debrecen város történelme. Debrecen, 1871., Zoltai L.: A régi Debrecen... i. m., Herpay Gábor: A debreceni református ispotály története. 1529—1929. Debrecen, 1929.; Varga Mária: A debreceni Közkórház története. Debrecen, 1942.; Szodoray Lajos: Debreceni orvosok, gyógyítók és kórházak a XVII—XVIII. században. Az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei 18. Bp. I960.; Komoróczy György: A reformkori Debrecen, Debrecen, 1974.; Mervó Z.-né: Debrecen város egészségügye... i. m.; Rácz István: Debreceni végrendeletek 1595—1847. Debrecen, 1983.; Balogh Béláné— Pörge Józsefné: A debreceni egészségügy rövid története 1529—1970. (Egészség- ügyi Munka, 1971. 1. sz. 19—24. old.) 18 A Magyar Nyelv Értelmező Szótára VI. k. Bp. 1962. 123, 125. old., (Szerk.: A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete), Magyar Értelmező Kéziszótár. Szerk.: Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós. Bp. 1975. 1257. old., Ferge Zsuzsa: Van-e negyedik út? A társadalom- politika esélyei. Bp. 1989. 74, 76, 78. old., Bánfalvy Csaba: A munkanélküliség. Bp. 1989. 29. old., Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Bp. 1986. 12. old., Bokor Ágnes: Szegénység a mai Magyarországon. Bp. 1987. 33. old., Ferge Zsuzsa: Társadalompolitikai tanulmányok. Bp. 1980., 48. old. 19 Debrecen története II. k. i. m. 44—45. old. 20 Balogh István: A város és népe. In: A szabadságharc fővárosa Debrecen. 1849. január—május. Szerk.: Szabó István, Debrecen, 1948. 37—38. old. 67
