A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 18. 1991 (Debrecen, 1991)
Tanulmányok - Sipos Sándor: Az iskoláztatás helyzete a XVIII-XIX. századi debreceni Sipos családban
a tanítás anyagát tartalmazza.4 1853-tól a debreceni gimnáziumnak érettségiztető joga volt, ettől kezdve megtalálhatóak az érettségi vizsgák jegyzőkönyvei.5 Külön feljegyzések készültek a magánvizsgákról, a magántanulókról és magántanítókról.6 A XIX. század folyamán fokozatosan elkülönülő elemi és polgári iskola iratait a század közepétől külön kezelték.7 Szintén régi hagyományai vannak Debrecenben a leányoktatásnak is. 1691-ből ismerjük az első olyan adatot, mely a leányok tanítójáról szól. 1708-ban alakult meg a „Leányok Tanítóinak Társasága”. Az oktatás kezdetben a tanítók lakásán folyhatott, de 1716-ban már önálló iskolatelek van a Piac utcában. 1716-ban már minden városrészben (a 6 kerületben) működik leánytanító. 1720-tól állandósul a leányiskolák száma 10-ben (ez a szám majd csak a XIX. század végétől változik). A Hatvan, Mester, Péterfia, Nagy Csapó, Kis Csapó, Cegléd, Német, Varga és Miklós utcában, valamint az Ispotályban működtek az ún. utcai elemi iskolák. (A megnevezés abból fakadt, hogy ezeket az iskolákat az utcának nevezett kerületek tartották fenn, míg a fiú elemi iskola a Kollégium épületében működött.)8 Jelen tanulmánynak nem feladata a debreceni iskolaügy helyzetének, fejlődésének, változásának, eredményeinek, kisugárzásának vizsgálata. Csupán néhány családra vonatkozó adat segítségével kívánjuk érzékeltetni az oktatás helyzetét. A családi adatok vizsgálata alapján keressük a választ, mennyire volt általános Debrecenben az iskolába járás a XVIII—XIX. században a fiúk és a leányok esetében. Hogyan kötődtek a debreceni polgárok az iskolához, mennyire érezték azt fontosnak. Hogyan alakultak az iskoláztatás terén a családi hagyományok. Ennek érdekében először kigyűjtöttünk a debreceni diákok közül valamennyi Sípos vezetéknevű diákot 1867-ig. (A kiegyezés után ugyanis lényegesen megváltoztak az iskoláztatási viszonyok, 1868-tól a népiskolai törvény kötelezővé tette az elemi oktatásban való részvételt.) Majd ezeket a tanulókat lakóhely szerint csoportosítottuk (debreceniek, vidékiek). Mivel viszonylag nagyszámú vidéki adattal rendelkeztünk, célszerűnek tűnt ezeknek a feldolgozása is. Ennek alapján egyrészt a debreceni iskola vonzáskörzetéről kaphatunk képet, másrészről pedig az itt tanuló vidékiek egymás közötti rokonsági kapcsolataira próbáltunk fényt deríteni. Ezt követően a debrecenieket azonosítottuk az anyakönyvek alapján ismert személyekkel, illetve családokkal.9 így képet kaphatunk róla, hogy egy adott időszak iskoláskorú gyermekeiből (6—10 év) hányán 4 Uo. II. 7—j. 1—8. k. 5 Uo. II. 7—k. 1—46. k. 6 Uo. II. 7—n. 1—30. k. 7 Uo. II. 9. 1—32. k. 8 A 10 utcai leányiskoláról, ill. a leányoktatásról Varga Miklós: A debreceni utcai református elemi iskolák története 1692—1942. évig. Debrecen, é. n. (1942) — Mervó Zoltánná: A leányok iskolai oktatása Debrecenben a polgári forradalom előtt. HBMLÉ. I. Debrecen, 1974. 27—57. old. — Zoltai Lajos: Debrecen város utcai elemi iskoláinak keletkezése. Debrecen, 1935. stb. 9 A debreceni Sípos családok anyakönyvi adataira: Sípos Sándor: Polgárosodási folyamatok egy debreceni családban (1703—1867). HBMLÉ XVI. Debrecen, 1989. 33—44. old. 52