A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 18. 1991 (Debrecen, 1991)

Visszemlékezés - Béres András: Visszaemlékezés a Debreceni Népi Együttes negyvenéves történetére

A hazai sikereken túl elnyerte a Tunéziában rendezett fesztivál nagydíját, az Aranyérmet, kétszer szerezte meg Koppenhága fődíját, az Aranyrózsát. Állandó résztvevője volt a Hortobágyi Lovasnapoknak, ahol többször nagydíjat kapott, és nincs a megyének olyan települése, ahol a hőskorban ne szerepelt volna. Országosan is patinásán cseng táncos berkekben ma is — remélem még sokáig — arany fokozatú neve: Debreceni Népi Együttes, melyet a Kölcsey Művelődési Központ keretében Debrecen város Tanácsa, a BARNEVÁL, a Kossuth Mgtsz és az AGROKER Debrecen is támogatott, sőt az AGROKER Vállalat kétmillió forintos alapítványt tett a DNE javára. Jelenleg dr. Béres András az egykori művészeti vezető az együttes elnöke, Kállai Gábor az együttesvezető, a tánckarvezető Bodnár Imre lett, és a kisebb csoportok vezetői: Mátyus Enikő, Tóth Zsuzsa, Bodnár Imréné (Vincze Mária), Márton Gabriella és Bak Judit fogják ösz- sze az együttest/14

Az együttes mindig tudott a táncokban újat nyújtani, de arculatát értelmi szintje is mindig meghatározta. Kevesen vannak akik érettségi nélkül, csupán általános iskolai végzettséggel táncolnak. Ügy alakult, hogy mindig sok volt az egyetemi és főiskolai hallgató. Jelenleg is több nyelvszakos hallgató szerepel sorainkban. Az együttes bármely égtáj felé veszi útját, saját tagságából kikerül az angol, francia, német, olasz, lengyel és orosz tolmács, anélkül, hogy különös bánásmódot kívánnának.

Az együttes tagjai ezen túl olyan erkölcsi alapot tudtak szerezni, amelyhez foghatót kevés közösség biztosíthat. S a néptánc, a paraszti hagyományokban gyökerező, s azt éltető kultúra bármilyen, megtartója tud lenni mindenkinek, aki tiszta forrásból kíván meríteni. A nemzeti tudat önmagában is megtartó erő, hát ha még van hozzá biztos alap, amelyhez lehet és kell is ragaszkodni! Ezek határozák meg a mai feladatokat. Ma már nem lehet gond nélkül csak úgy „beletáncolni” a világba. A cél nélkül végzett munkához nem partner egy mai fiatal. Azonnal felteszi a kérdést: miért? Ha nem kap konkrét választ, gyorsan oda a bizalom.

Amikor 1989. december 15-én összehívták az amatőr együttesek vezetőit, közölték velük anyagi helyzetüket, hogy például a DNE fenntartásához egyelőre félmillió forint hiányzik. Még a minimális tiszteletdíjak kifizetése is veszélybe került. De vajon azért csináljuk-e? Közel húsz évig egyetlen fillért sem kaptam. A tánc pedig jól tudjuk, nem olcsó dolog. Mert egy pár csizma alsó hangon 5—7000 Ft, egy mutatós női kosztüm legkevesebb 10—15 000 Ft, és egy valamire való együttesnek legalább 12 pár többféle viseletre van szüksége. A Debreceni Népi Együttesnek szép és gazdag ruhatára volt, ami köztudott. Erősen megviselt állapotban ma is megvan. De lesz-e lehetőség a fejújításra?

A szereplések száma az előző évihez mérten is megcsappant. Sokba kerül a szállítás, a zenészek tiszteletdíja, így az együttesnek semmi sem marad. A különböző szövetkezetek, vállalatok az ún. „sport-bunda botrány” óta szinte minden kérés elől elzárkóznak. Ma már az együttes minden tagja, kicsitől nagyig részvételi díjat fizet, ezzel is hozzájárul a fenntartáshoz. A mecenatúra nyugati szisztéma. Mi sajnos még messze vagyunk nyugattól, de erőnkhöz mérten igyekszünk talpon maradni.44 45

44 Béres András: Gondolatok a Debreceni Népi Együttes 40 éves jubileumán. Táncművészet, 1990/9.

45 Fazekas Valéria: Koldulni kényszerülnek-e az amatőr együttesek? — H.-B. Napló, 1990. ián. 30.

211