A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Fodor Péter: Az Országos Földművelő Párt és lapja a Föld Népe

A rendőrségi jelentések már 1912-től nem is említik a politikai pártok között az Országos Földmívelő Pártot. A párt történetében ez a harmadik szakasz, amely már a teljes felszámolást jelentette. A Föld Népe 1913- ban jelent meg utoljára, de még ebben az évben újabb szerkesztőváltozást ért meg.29 1914. április 25-én az ügyészség „csalás és sikkasztás miatt terhel Boros B. Mihály és társai ellen bűnügyben kérte a Föld Népével kapcsolatos iratokat, 24 órai használatra.”30 A szociáldemokraták mellett a Köztársasági Párt volt az a politikai erő, amellyel az újvárosiak kapcsolatot építettek ki és helyi szervezetet hoztak létre. Már 1914 előtt királyellenes köztársaságpárti gyűlést szer­veztek. Ez azért figyelejmre méltó, mert mint láttuk, az újvárosiak körében korábban jelentős illúzió élt az udvar iránt. A Háború előtt a felvonulások, beszédek azonban már igen alacsony hatásfokúak voltak. Veres Péter sza­vaival élve: „a mozgalom lecsendesedett.” A parasztmozgalmak szinte légüres terébe lépett be a Nagyatádi Szabó parasztpártja, amely nagyon sok Áchim-hívet vitt magával, de Újvároson ekkor sem alakult ki figyelmet érdemlő csoportja. Az agrár­mozgalom súlypontja azonban ekkor már fokozatosan áttevődött a Du­nántúlra.31 5. Az Országos Földmívelő Párt tevékenységének értékelése megnyug­tatóan még nem tisztázott. Ebben a korábbiakhoz képest annyi változás mindenképpen történt, hogy a Magyarország története című összefoglaló munka már a parasztpártok sorában rövid áttekintést ad céljairól, törté­netéről. Hanák Péter azt írja: „Pártalakításra — Kristóffy hathatós anya­gi támogatásával és befolyása alatt 1908 áprilisában került sor.”32 Ez a megállapítás igen komoly kritikáját jelenti az Országos Föld­mívelő Párt létrejöttének és egész működésének, de mint bemutattuk, valós tényekkel bizonyíthatók. Az eddigi publikációk a Kristóffy Józseffel és körével való kapcsolatot, csak Hanák Péter és Pölöslkei Ferenc említet­te. A fellelhető levéltári anyag és Kristóffy már idézett visszaemlékezése megerősíti mindezt. Az Országos Földmívelő Párt 1908-as megalakulását megelőzte tag­jainak több mint másfél évtizedes egyre tudatosuló, radikálizálódó helyi politikai tevékenysége. A balmazújvárosiak számára a Szociáldemokrata Párttal, a Független Szocialista Párttal, majd a Szocialista Parasztpárttal kialakított kapcsolata jelentette az elkötelezett alapot ahhoz, hogy kilép­ve az újvárosi határból rövid időre országos jelentőségű mozgalom köz­pontjaként dolgozzanak. Ezekben az években így Békéscsaba után az Achim-féle parasztpárt mellett ,,a másik jelentősebb paraszti szervezke­dés központja Balmazújváros volt.”33 Az újvárosiak a koalíció bomlásának 29 Uo. 104 429/1911. 30 Uo. 54 998/1914 és 58 884/1915. 31 Pölöskei F.: Kormányzati... i. m. 99. old. 32 Magyarország története 1890—1918 7. kötet (Főszerkesztő: Hanák Péter) Bp. 1978. i. m. 716—717. old. 33 Pölöskei F.; A koalíció... i. m. 52. old. 58

Next

/
Thumbnails
Contents