A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)
Tanulmányok - Fodor Péter: Az Országos Földművelő Párt és lapja a Föld Népe
előrehaladott szakaszában bontottak zászlót. Várkonyi István egykori harcos követői bár kapcsolatot teremtettek Áchimékkal, mégsem léptek be az elsősorban gazdákra támaszkodó Parasztpártba. Ugyanakkor az öntudatosodó újvárosi földmunkásságot nem elégítette ki a szociáldemokrata párt falusi programja. A munkásmozgalommal való kapcsolatuk hullámzó intenzitású volt, ezért is, valamint tapasztalatlanságuk miatt az uralkodó osztály taktikája eredményesen befolyásolta őket. A párt megjelent programjában az általános, titkos, egyenlő községenkénti választójog mellett követelték a sajtó- és gyülekezési szabadságot, a kötelező állami közoktatást, ingyenes népoktatást, a holtkézi és általában a kötött birtokok állami megváltását, parcellázását, progresszív adózást, a fogyasztási cikkek árának csökkentését. Az Országos Földmívelő Párt elsősorban a nincstelen mezőgazdasági földmunkásokat tömörítette. Tömegbázisa kezdetben az ország több részére kiterjedt, elsősorban Föld Népe című hetilapjuk és népgyűlésük révén. Pokrócz Ferencék határozottan antiklerikális nézeteket vallottak. Ez összefüggött tolsztojánus szektával, valamint az egyházból való tömeges kilépéssel. A kor uralkodó politikájával ellentétben felléptek az antiszemitizmus ellen. A balmazújvárosi párt bár nem foglalt el olyan radikális álláspontot mint kezdetben Várkonyi, de Achimnál mint láttuk, egyházellene- sebb álláspontot képviselt. A párt nagybirtokosellenes, a szegényparaszt- ság jogaiért harcoló paraszti szervezet volt, amely azonban nem volt képes a király iránti illúziót elhagyva ténylegesen meghatározó országos párttá válni. Nem ismerte fel a korszak harcaiban nagyon fontos hosszabb távú szövetségi politika jelentőségét. Bár az Áchimmal kialakult időleges szövetség a pártprogramok hasonlósága alapján hamar kialakult, de ez nem bizonyult tartósnak. E szövetség lazulása a szegényparasztság egészét érintette, és nem alakult ki tartós, erős befolyása a parasztpártnak. A párt elnéptelenedésének okai között találjuk a földkérdés megoldatlanságát, a hatalommal történő egyezkedést. A tömegek radikális, földosztási vágyát a balmazújvárosi párt nem tudta politikájában következetesen képviselni. Az Országos Földmívelő Párt tényleges tevékenysége 1908—1911 közötti évekre tehető. Lapja, a Föld Népe különösen kezdetben, kifejezetten a szocialista szóhasználattal élt. Támadta a koalíciót, leleplezte a népellenes intézkedéseket. A végén kisszerű vidéki bulvárlappá vált. Az Országos Földmívelő Párt tevékenységéhez szervesen kapcsolódott a polgári feminista nőmozgalom, amely azt bizonyítja, hogy az felismerte a nők jogaiért folytatott küzdelem fontosságát. Az Országos Földmívelő Párt a Szociáldemokrata Párt mellett szinte az egyetlen olyan korabeli párt volt, amely a nőmozgalmat támogatta, harcostársainak tekintve a lányokat, asszonyokat. Amikor az OFP visszaszorult, a nők voltak, akik harcaikkal tovább folytatták a férfiak küzdelmét. Külön értékelendő, hogy az OFP országos, vagy regiális hatású párt volt. Az értékelések közül Önosi László megállapítása szerint „Az OFP nem vált hosszú időre országos jellegű párttá. A hajdúsági tájegységek közel öt éven keresztül alapvető szegényparaszti-földmunkás tömegű harcos parasztpártja volt.”34 34 Önosi L.: A parasztmozgalmak... i. m. 88. old. 59