A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: A Simonffy család és Debrecen

lekemelő szép ünnepségsorozattal (díszközgyűlés, díszebéd, lobogózás) és fáklyás menettel köszöntötték polgármesterségének 25. és közszolgálatának 55. évében. A fáklyás felvonulókat házának (Kossuth u. 17.) erkélyén fogadta. A felvonuláson a MÁV Járműjavító zenekara, 1200 lam- pionos vett részt és ezenkívül még „tengernyi nép hullámzott” az utcákon. A dalegyletek szerenádot adtak.40 41

Nagyreményű fia (Béla 1864—1901) váratlan és korai halála azonban megtörte Simonffy Imrét. Megbízatásáról lemondott és azt követően visszavonultan élt 1910. febr. 6-án bekövetkezett haláláig.42

EMIL

Öt a kortársai a „munka emberének” nevezték, mert teherbíróságá- val, szívósságával, ötletességével még a Simonffyak közül is kitűnt.

II. Sámíuel fiaként 1847-ben született. Feleségül Pruzsinovszky Olgát vette. Egyetlen lányuk született (Ilona, 1890. márc. 22.), aki férjével, Dobránszky Bélával az USA-ba vándorolt ki. Jelenleg Ilona unokái, mint tv-rendezők és nyelvtanárok az USA-ban (Krisztina), illetve Olaszországban (Karola) élnek.

Egy 1913-ban megjelent könyv így jellemezte Simonffy Emilt: „ . . . megnyerő modorával, mely alá erélyét rejti, s a köztudatba átment szerénységével, mely sikeresen leplezi szívós erélyét — már az első években sikerült rendeznie a Zenede zilált anyagi viszonyait, az alapszabályok átdolgozásával a Zenede jövőjét biztosítani, a jövedelmet fokozni és néhány tengeri kígyóvá dúzzadt bonyolult kérdést helyes megoldásra vinni.”43

Egy későbbi méltatója, Szatmári Endre pedig azt írta róla: „Minden, amit zenei téren fel tud mutatni (már mint a debreceni zenei oktatás) valamiképpen az ő munkásságából ered.44

Simonffy Emilt 1883-ban nevezték ki a Zenede igazgatójának. Intézetét modernizálta. Annak tananyagát és módszereit a Budapesti Zeneakadémiához alakította. Debrecenben addig csupán három szak létezett (zongora, hegedű, ének), ezt az Oktatást teljesebbé tette, mert bevezette a mélyvonós, valamint a fa- és rézfúvós tanszakokat is. Folyamatossá tette a tanárok és a növendékek ének- és zenekari tevékenységét, hangversenyezését. Rövid idő alatt megoldotta a Zenede anyagi gondjait is. Bölcs előrelátással az eddig egyleti alapon működő, tehát tandíjakból és adományokból fenntartott intézményt „városiasította”, azaz a városi tanács kezébe adta, de a szakmai irányításba továbbra sem engedett beleszólni. Következésképpen a nemsokára megindult világháború alatt az iskola aránylag biztos anyagi alappal rendelkezett. Álta40 HBML. IV. B. 1403/a 5., 10. k.

41 Zoltai L. i. m. 29. old.

42 HBML IV. B. 1403/a 21. k.

43 Drumár János: A Debreczeni Zenede története 1862—1912. D., 1913., 46. old.

44 Debrecen, 1987. okt. 30.

25