A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: A régi Debrecen vallásos buzgósága és áldozatkészséges. Közli: Radics Kálmán
summa pénzt gyűjtöttek magok között. A tanács és a választott hites közönségbeli urak 157 írt. 36 dénárt, a többi polgárok pedig 488 frt. 76 dénárt adtak össze.4 Az egész városra kiterjedő közadakozás segített a megszorult egyházon 1767-ben is, amikor a Kistemplom fedelének megújítása, a Nagytemplom javítása és tiszteletes Szilágyi Sámuel superintendens úr parochiájá- nak újonnan építése (az egykori liceumos ház, amelynek helyén ma már ucca nyílt) lett sürgős feladattá. Az adakozásban a céhek vezettek. A kegyescélú felajánlások nemzedékről nemzedékre szálló jámbor szokásból eredtek. A régi Debrecen református egyházi szervezete a szent célokra való rendes egyházi adózás intézményét sokáig nem ösmerte. Addig, míg a város közpénztára teljesíthette az ekklésia életében előforduló mindennemű szükségleteket, külön egyházi adóztatás felesleges volt. Egészen megváltozott a helyzet az 1752. évi királyi parancs következtében, amely az egyházat a várostól elválasztotta. E válságos években nemcsak a papok, kántorok, praeceptorok fizetése és az egyház használatában levő épületek fenntartása szakadt váratlanul teljesen a gyülekezet vállaira, hanem kezdetben valamennyi kollégiumi tanárt is az ekklésia pénztárából kellett fizetnie. A jövedelmek szaporítása végett a consistorium már 1753- ban temetéshez való szőnyegeket csináltatott s azokat némi díjért adta ki használatra a gyászoló feleknek. Papbért először 1754-ben vetnek ki. De nyomát annak, hogy valósággal be is szedték, csak az 1754. és 1755. évi számadásokban találtam. Az első esztendőben 1864, a másodikban 2145 frt. volt a papbérbeli jövedelem. Tagadhatatlan, hogy még ama nagyon templomos nemzedék előtt is népszerűtlen újítás volt a papbér behozatala, úgy- annyira, hogy a consistorium (egyháztanács) továbbra is, egyideig szinte biztosabban számíthatott a hívek önkéntes áldozatkészségéből befolyó jövedelemre. Még a kamatbevételeket, „az interesbeli jövedelmeket”, valamint az 1754-től fogva szereplő boltbéreket is önkéntes hagyományok és adományok által gyűlt tőkékből szedte az egyház. Intézményei fenntartásának ez a módja inkább megfelelt az apostoli kor szellemének és hagyományainak. Az első számszerű adatokat az istentiszteletek alkalmával gyakorolt szeretetadományok gyűjtésének eredményéről a török uralom idejéből fennmaradt városi számadásokban találhatjuk meg. Az egyházfiak 1678- ban 33 frt. 45 dénárt, 1680-ban 192 frt 97 dénárt, 1682-ben 67 frt. 99 dénárt, 1683-ban 90 frt. 58 dénárt, évi átlagban 84 frtot szedtek össze perselyből és publikációból. A perselyből, publikációból befolyt jövedelmek jelentősebbek a következő században. Az 1739—42. évekről szerkesztett ispotályi számadás szerint az esztendőnként tizenegyszer ismételt templomi gyűjtésből az ispotály javára a pestises 1739-ben 317, 1740-ben 321, 1741-ben 384, 1742-ben 453 frt folyt be. Az uccánként nyomorgó szegények pedig csupán 1742-ben négy templomi publikációból 320 m. forintot kaptak. 1756—1762 közötti hat év alatt az uccai szegények hirdetése igen kevés hijján 1500 m. forintot jövedelmezett. A szegény diákok megsegítéséhez, felneveltetéséhez fűződő nagy vallási és nemzeti érdek megértése, átérzése csillog ki az alamizsnapénzekből fenntartott alumnium preceptorainak számadásaiból. Az alumniumban szegény diákok ingyen kaptak főtt ételt. A főzőház (conquia) mindennemű 171
