A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 17. 1990 (Debrecen, 1990)

Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: A régi Debrecen vallásos buzgósága és áldozatkészséges. Közli: Radics Kálmán

háztelken és kertiszőlőn kívül 1774-ig nincs egyéb magánjogi természetű ingatlanvagyon.

Készpénz mellett annál sűrűbben fordul elő az élőállatban és terményben tett hagyomány. Jellemzésül néhány példa a sok közül: egy borjú, máskor két tehén, ismét hatvan darab juh, két üsző, ugyanannyi borjú és négy ló az ispotálynak 1734); egy borjas tehén, máskor két ökör az ekklésiának; egy csikó, majd húsz darab gulyabeli marha a kollégiumnak; egy ló Péter- fia uccának stb. Vagy pedig: az esztendei szőlőtermés a deákoknak; 15 akó bor és 150 véka búza a kollégiumnak; ismét 100 köböl élet az alumnus deákoknak és az ispotályi szegényeknek (1757); egy gönci hordó bor az ekklésiának; majd megint 100 cseber bor az „Isten dicsőségére” (1714, Szívó Jánostól). Diószegi Sámuel főbírónk is a kistemplom épületére 50 cseber bort rendelt 250 frt értékben (1716).

Szép számmal voltak olyanok, akik valamely házbeli portékát, ruhaneműt gazdaságieszközt, ékszert hagyományoztak szívükhöz nőtt kegyes intézményre. Lehetetlen meghatottság nélkül olvasni a segíteni akarásnak ezeket az eseteit. Szántó Istvánná Dombrádi Erzsébet (1710) „mivel pénze nem maradott”, 2 kádat és 3 hordót — kettei gönci, egyik 8 csebres — hagyott a schóla számára. Szilágyi Péter (1763) egy felszerelt ekét testál a kollégiumnak. Debreceni Sámuel (1762) egy asszony embernek való karmazsin színű jóféle portai övét az exspectans deákoknak. Nagy Gergelyné (1734) egyéb lábas jószágokon kívül vasas szekeret az ispotálynak. Murvai Pálné ezüst láncos hüvelyt, az oskolás árváknak. Beksy Istvánná Tatai Zsuzsánna (1769) 13 sor jóféle gyöngyöt és négy arany gyűrűt az eklézsiának, édes atyja könyveit pedig a kollégiumnak. Tiszteletes Hatvani István professzor úr (1780) azt kívánta, hogy a feleségétől kapott jegyajándékok, ennek halála után, ú.m. egy arannyal varrott hálósüveg és egy rubintos arany gyűrű, eladassanak és azok ára a leányi oskolákban tanuló árva gyermekek között osztassák szét. Nádudvari József szenátor (1767) aranyos poharait, ezüst evőeszközeit elegendő arannyal együtt a debreceni református konzisztoriumra hagyta olyképpen, hogy azokból két szegény ekklésia számára úrasztali poharakat öntessen.

Olyan időben, amikor a különböző vallások hívei nyílt harcban állottak egymással, a közjótékonyságot is erősen kifejlett felekezeti öntudat befolyásolta. Az emberszeretet jótettei csaknem mindig az adakozó egyházának intézményein, saját hitsorsosain akartak segíteni. E tekintetben nem igen volt különbség a most ösmertetett időben katholikus és protestáns társadalom között. A kivétel ritka. Nemde dísze és dicsősége a mi múltunknak, hogy eleink közül többeket névszerint is megnevezhetek, akik „nemcsak a mi hitünk cselédivel”, hanem másokkal is, mindenekkel jót tettek, követvén a nagy Apostolnak a galáciabeli atyafiakhoz intézett intelmét. Megfigyeltem, hogy a debreceni kath. ispotály, amelyet a kálvinista városnak királyi parancsolatra kellett felépíteni és berendeznie (1779), a legelső végrendeleti hagyományt, t. i. a közlevéltárunkban feltalálható testamentumok szerint a legelsőt, kálvinista nőtől kapta. Észrevettem azt is, hogy noha már 1778 előtt tettek le nem protestáns, tehát katholikus egyének végrendeletet levéltárunkban, ezek után vallási, tanügyi, emberbaráti célok egy denárnyi támogatáshoz sem jutottak.Még katholikus intézmények sem.

Más valláson lévők közül hajdúdorogi származású görög katholikus vallású Balázs György halálra Ítélt rab rendel legelőször a levéltárunkban

168