A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Major Zoltán László: Megjegyzések Debrecen város szociálpolitikájához az 1920-1944 közötti időszakban

pitalizmus késői fejlődése miatt az „intézményesített jótékonyság korszaka” hiányzott, a tőkés rendszernek pedig nem volt széles körű állami szociálpolitikája. Ezért volt a követelések köre olyan tartalmú, amelyben a munkásmozgalom igényei tükröződtek. A munkanélküliség felszámolásától a balesetbiztosításig, az egészségvédelemtől a társadalombiztosításig és a lakásviszonyok megjavításáig sok követelmény helyet kapott.6 A két világháború közötti magyar társadalomban olyan nagymérvű volt a szegénység, hogy a politikai hatalom nemcsak, hogy kénytelen volt tudomásul venni, hanem válaszolnia is kellett rá valamilyen módon. Magyarázatukat revíziós politikai törekvésekkel kapcsolták össze. A szegénység létét ugyanis a trianoni békeszerződés következményeként tüntették fel. Ugyanakkor bizonyos erők a szegénység enyhítésének szükségességét politikailag fontos érdekként tartották és így magyarázták. Az állam szociális tevékenységeként könyvelték el például a Népjóléti Minisztérium vagy a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet működését. Csökkenteni kellett a társadalmi feszültségeket, ez volt az állam célja. Ezt szolgálta az Országos Nép- és Család- védelmi Alap létrehozása 1940-ben, mint szociálpolitikai program. Ebben az időben az uralkodó osztályok képviselői igyekeztek a lakosság alsó rétegeinek lojalitását megnyerni, tekintettel a közelgő háborúra.7 Korszakunkban az ún. szociális közigazgatási szakembereknél és a jótékonyság kérdéseivel foglalkozó közíróknál is a szegényügy volt a szociálpolitika lényege. Tudjuk, hogy a szegénykérdést előbb a háború közvetlen következményei, majd pedig a világválság tették oly súlyossá, hogy dimenziói minden korábbit meghaladtak. Tömeges, tartós munkanélküliség és a létminimum alatti bérek jellemezték a néptömegek helyzetét. A társadalombiztosítás az időszak végén is csak a lakosság egyharmadára terjedt ki, a munkaképtelenek, öregek csak egy kis részének juttatott alacsony összegeket 1939-től kezdve. A munkanélküli segély intézményét a kormány elutasította. Hilscher Rezső, a már említett szerző, leszögezte, hogy megfelelő szociálpolitika esetén megszűnne a szegényügy, mely az emberiség szégyene.8

A társadalom életét jellemző nyomort már karitatív alapon sem igen lehetett enyhíteni. A korábbi hagyományoknak megfelelően az állam megpróbált a társadalom életébe szociálpolitikai eszközökkel beavatkozni. Ez főként jogszabályok alkalmazásával történt és kevésbé jelentette a társadalmi kérdések anyagi eszközökkel történő megoldását. Helyet kapott a jobboldali szociáldemagógia eszmevilága is. A különböző elképzelések általában valamilyen karitatív jellegű segélyezést fogalmaztak meg. Hiába ismerték el az ideológia szintjén a szociálpolitikát, tényleges kialakítására alig történt valami. Magyarországon 1917 óta működött Népjóléti Minisztérium, szociális intézkedések bizonyos mértékben történtek is, azonban egységes, szervezett szociálpolitika soha nem bontakozott ki.9 Nemcsak a Népjóléti Minisztérium foglalkozott szociális kérdésekkel, hanem a Miniszterelnökség mellett Bencs Zoltán államtitkár vezetésével működő Szociálpolitikai Ügyosztály, melynek fő feladata a munka- nélküliség kérdésének intézése volt. Erről újabban Baksay Zoltán tett közzé terjedelmes tanulmányt.10

6 Ferge Zsuzsa: Társadalompolitikai tanulmányok. Bp. 1980. 50., 51. o.

7 Bokor Ágnes: Szegénység a mai Magyarországon. Bp. 1987. 38., 39. o.

8 Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénységpoiitika történetéből. Bp. 1986. 108., 110. o.

9 Kulcsár Kálmán: A mai magyar társadalom. Bp. 1980. 74., 75. o.

10 Baksay Zoltán: A munkanélküliség felszámolására irányuló hatósági elképzelések és intézkedések az ellenforradalmi Magyarországon. Századok. 1987. 6. sz. 1119—1175. o.

80