A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Surányi Béla: Kosutány Tamás és a hazai agrokémia a századfordulón
harmadában válik szembetűnővé, elsősorban a cukorrépát termesztő uradalmakban,43 de a kezdeti lépéseken megmutatkozik a hozzáértés hiánya. A hazai gazdaközönség körében a műtrágya iránti bizonytalanságot és bizalmatlanságot Kosutány Tamás igyekszik eloszlatni. A Mezőgazdasági Szemle hasábjain kifejti:44 „Legfontosabb az intelligens gazda előtt a talajra legalkalmasabb trágyaszer kipuhatolása; itt ez, amott az a trágyaszer hozza létre a legnagyobb hasznot és arra is van eset, hogy egyikmásik némely földre hatástalannak bizonyul; minden földnek, minden növénynek más-más igénye van, melyek felől legbiztosabban a trágyázást kísérletek tájékoztatnak bennünket.” Cserháti Sándorral együtt ösztönzik a mezőgazdasági üzemeket a fenti lépés megtételére, megjegyezve:45 „Sokan a gazdasági tanintézetek feladatának tekintik a trágyázási kísérletek eszközlését... (ugyanakkor) ...a kísérletből csak azt tudjuk meg, hogy az illető gazdaságban a műtrágya haszonnal alkalmazható-e vagy sem?” Egy átfogó kép csak akkor rajzolható meg, ha az ország különböző részein kísérletek útján bizonyosodnak meg a műtrágyafélék hatásáról, s minél több helyen válik be, annál inkább remélhető, hogy bővül a felhasználó üzemek tábora. Kosutány elkészítette hazánk tápanyagmérlegét'6, lesújtó képet festve, megállapítja, hogy országos átlagban csak 14 évenként kerül trágya ugyanarra a területre, holott — helyes gazdálkodás esetén — minden negyedik évben pótolni kellene a felhasznált táperőt. Nála is fölsejlik a talaj kimerülés rémképe, melyet összekapcsol államiságunk elvesztésének veszélyével. Magának a tápanyag-visszapótlásnak tudományos, de főleg gyakorlati kérdéseire adnak választ Cserhátival közösen megírt munkájukban,47 amely rövid idő alatt alapvető kézikönyvvé vált. A hazai gazdasági szakirodalom leginkább e területen szűkölködött széles körű érdeklődésre számot tartó szakkönyvekben. Az érdeklődésre való tekintettel az OMGE, a gyakorlatnak megfelelően, először külföldi szerző munkáját kívánta átadni a honi gazdáknak, s tervbe vette Emil Wolff: Dünger-Lehre c. munkájának magyar nyelvű kiadását. A hazai szakemberek véleménye tükröződött Kosutány Tamás és Cserháti Sándor elhatározásában, akik ajánlatot tettek a kiadónak, miszerint a német szerző elméleti fogantatásű művének lefordítása helyett egy gyakorlati munkáttesznek le a magyar gazdasági könyvészet asztalára, ami igazodik a hazai körülményekhez. „Olyan trágyatant kívántunk... a magyar gazdaközönségnek nyújtani, amely a trágyatant a maga teljességében tartalmazza. Az nem szorul bővebb bizonygatásra, hogy egy ilyen munkára égetően szükség volt. A mostani súlyos gazdasági viszonyok között a gazdának minden módot és alkalmat meg kell ragadnia, hogy nagyobb terméseket produkáljon, de úgy, hogy a termés növelésével a jövedelem is fokozódjék, ennek egyik legsikeresebb módja az okszerű trágyázás...”48 A kötetben kitapintható a szerzőpáros eltérő érdeklődése, így Kosutány a növényélettani, agrokémiai részeket írta, Cserháti viszont a gyakorlati fejezetekben jeleskedett. A magyaróvári akadémia tanáraként hosszú ideig oktatta a mezőgazdasági ké43 Takács Imre: Magyarország földművelésügyi közigazgatása az Osztrák—Magyar Monarchia korában (1867—1918). Bp. 1989. 73—74. о. E témában forrásértékű: Dorner Béla: A kereskedelmi trágyák történelme, gyártása és használata. Bp. 1924. 3. kiad. A hazai műtrágyafelhasználás térhódításáról lásd: Fehér György: Műtrágyák használatának kezdete mezőgazdaságunkban. In: A 20. század és a magyar mezőgazdaság. Gödöllő, 1985. 296—299. o. 44 Sigmond E.: i. m. 9—10. o. 45 Uo. 46 Uo. 11. o. 47 Cserháti Sándor—Kosutány Tamás: A trágyázás alapelvei. Bp. 1887. 438. o. 48 Uo. VII-VIII. o. 74
