A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Surányi Béla: Kosutány Tamás és a hazai agrokémia a századfordulón
ke ennek következtében legalább egy negyeddel emelkedik.”36 Ehhez szorosan kapcsolódik az általa kínált program,37 amely számba veszi a legsürgősebb teendőket, köztük elsősorban is a műtrágya-felhasználás növelését, a takarmánytermesztés felkarolását, s vele együtt a korszerű takarmánygazdálkodás megteremtését. Ez utóbbi területen maga is végzett önálló kutatásokat, aminek gyümölcse Cselkó Istvánnal közösen megírt könyvük.38 A munka oroszlánrésze szerzőtársáé, aki a gyakorlati kérdéseket világította meg, az agrokémiai ismereteket pedig Kosutány Tamás foglalta rendszerbe, s ebből különösen fontos a takarmányvizsgálatokról szóló fejezet.39 Ez utóbbit rendkívül lényegesnek tekintette az intenzív állattartás megvalósításában. A tőkés gazdálkodás keretében az egyre jobban izmosodó mezőgazdaság a XIX. század vége felé látványos fejlődést tudhatott magáénak, amihez fölzárkóztak, illetve húzóerővé váltak az egyes szaktudományok. Természetesen az általános fejlődés ellenére számos olyan terület maradt a mezőgazdaságban, amely nem tartott lépést. Cselkó—Kosutány is hangot ad ennek:40 „.. .a helyes talajművelés lépten-nyomon halad; földművelésünk minden tekintetben intenzívebbé vált. Ezen örvendetes jelek mellett azonban alig tévedünk, ha azon állítást kockáztatjuk, hogy az állattartás, főleg állataink takarmányozás tekintetében leginkább el vagyunk maradva a művelt külföld mögött... (...) Nem akarunk szemrehányást tenni gazdaközönségünknek, sőt mentjük őket; mert hisz a takarmányozástan az újabb időben olyan haladást tett, hogy azon gazdák, kik a szaklapokat alaposan nem tanulmányozhatják, e tekintetben csak sok nehézséggel tájékoztathatják magukat.” A Kosutány által fölkarolt mezőgazdasági termékekre és melléktermékekre épülő ipar megteremtésével is jórészt állatállományunk takarmánybázisának bővítésén fáradozott. Ez csendül ki egy 1883-ban megjelent cikkéből is.41 Az 1870-es évektől fel-felerósödó válság ráébresztette a magyar gazdákat az állattartás jelentőségére, amely viszont jó és elegendő takarmányt igényel. „Ezen elvet sokkal könnyebb kimondani, mint keresztülvinni. Igen jól tudjuk mi, hogy a teória szerint a termőterület 40—50%-a takarmánytermelésre fordítandó és 50—60% területen termelhetünk csak piaci növényeket, de emellett igen bajos megélni. Földünk termésének árára rögtön szükségünk van, s eltekintve azon kevés gazdaságtól, mely saját földjein termelt takarmányt tejalakban árusíthatja el, a többi gazda 3—4 évig váljon, míg a takarmányon felnőtt barmait megfelelő árért piacra viheti?”42 Mindez a kérdésnek csak az egyik oldala. Legalább ekkora súllyal esik latba az állati termékeink versenyképessége, amely csak olcsó termelés esetén számíthat sikerre. Ez viszont csak a mezőgazda- sági ipar hulladékának hasznosításával oldható meg. A századforduló kutatási témái magukon viselik a korszak gazdasági érdeklődésének jegyeit. Különös aktualitást kölcsönöz a hazai agrokémiának a műtrágyákkal végzett kísérletek megindulása. A műtrágyák hazai terjedése a XIX. század utolsó 36 Uo. 3. o. 37 SigmondE.: i.m. 11—12. o. Programjának lényeges pontjai: 1. a takarmánynövények termesztésének fokozása, 2. mezőgazdasági iparágak (szesz-, cukorgyártás stb.) felkarolása, 3. a fekáltrágya-hasznosí- tás, amire példa Német-, Franciaország, Kína és Japán, 4. műtrágyafélék használatának kiterjesztése, 5. nagy táptartalmú takarmányfélék kivitelének korlátozása. 38 Cselkó István—Kosutány Tamás: Takarmányozástan. Bp. 1894 39 Sigmond E.: i. m. 12. o. 40 Cselkó I.—Kosutány T.: i. m. 2—3. o. 41 Sigmond E.: i. m. 12—13. o. 42 Uo. 73
