A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)

Tanulmányok - Surányi Béla: Kosutány Tamás és a hazai agrokémia a századfordulón

közésbe kerülni idősebb tanártársával Magyaróvárott, aki szintén a borászat iránt érdeklődött. Bölcsészdoktori értekezését e témakörből meríti.29 Disszertációját Lipcsében védte meg, ahol kedvelt tanára, Stohmann állt a katedra élén. A dohány hírneve30 a XIX. század utolsó évtizedeiben szintén a múlté volt. Ekkortájt a fejlett nyugat-európai országokban a termelők és a feldolgozók már széles körben kamatoztatják az agrártudományok, köztük az agrokémia legújabb eredményeit. A hazai termesztési és feldolgozási technológia leszakadt az élmezőnytől, így lépésre kényszerült a földművelésügyi tárca. „Kosutány megbízatása... azt célozta, hogy a mezőgazdasági kémia tudományos eszközeivel a hanyatlásnak okát és a baj orvoslásának módját felderítse.”31 Közel 150 fajtát vont be kísérleteibe, s föltárta a dohány és a búza eltérő foszforigényét és ezzel a vetésforgó szükségességére is szemléletes példát szolgáltatott. Egyidejűleg fölhívta a figyelmet a több növényféleségre alapozott gazdálkodási rendszer fontosságára, amely akkoriban időszerű volt egyrészt azért, mert a világpiacon a magyar búzának vetélytársa akadt az amerikai búzában, másrészt a szélsőséges hazai éghajlat bizonytalanná teszi az egyoldalú termelést. „Jobb lesz, ha igen különböző igényű növényeket termelünk egyidejűleg, hogy azon esetben, ha egyiknek termelése nem sikerülne, ott legyen a másik, mely kisegítsen minket a zavarból.”32 E megfogalmazásban a szerző már akkor elveti a még napjainkban is élő szemléletet, amely egyoldalúságra ösztönzi a magyar mezőgazdasági termelést.

Mint az agrokémiában jártas szakember, nem kerüli el a figyelmét a mezőgazda- sági szeszgyártás sem. Már az 1880-as évek elején alkalma nyílott arra, hogy külföldön tanulmányozza e kérdést. A Magyar Szesztermelők Országos Egyesületének megbízásából bejárta Nyugat-Európát és a szomszédos Csehországot, hogy tapasztalatokat gyűjtsön.33

Az ország elismert szeszipari szakembereként, Lázár L. Pállal közösen megjelenteti A gazdasági szeszgyártás c. kézikönyvet az OMGE égisze alatt,34 amely az első magyar nyelvű szakmunkának számít, s méltán tarthatott igényt az érdeklődésre, mivel egy belterjes gazdálkodás meghonosítására tesz kísérletet azáltal, hogy felkarolja az intenzív művelést igénylő kapásnövényeket, kiemelve: „... a gazdasági mellékiparágak feladata már most a fenti terményeket (ti. a burgonyát és a répát) olyan alakra hozni, hogy kisebb térfogatban nagyobb értéket képviselvén, szállíthatóbbak legyenek és egyidejűleg eltarthatóságuk is növekedjék.”35 A szerzők rámutatnak arra, hogy a gazdasági szeszgyártás mellékterméke — szeszmoslék — kitűnő hizlaló takarmány, s ez ösztönzi a gazdákat nagyobb számú haszonállat tartására, így nem ábránd a több állat, több trágya elv, ami segít a termőföld táperejének fenntartásában, sőt fokozásában. „...a szeszgyártás határozott előnye... tehát, hogy általa a mezőgazdasági üzem intenzívebbé válik, a kapásnövények nagyobb kiterjedésben termelhetek, a kalászosok részint a több trágya, részint a kapások által követelt jobb művelés folytán nagyobb és biztosabb terméseket adnak; az állatlétszám fokozható, az üzem többoldalú lévén, kevesebb rizikóval jár, a cselédség és fogatok jobban kihasználhatók; a talajtő29 Uo. 6. o.

30 A hazai dohányiparról lásd: A magyar élelmiszeripar i. m. 565—591. o.

31 Sigmond E.: i. m. 7. o. Kosutány Tamás tanulmányának címe: Magyarország jellemzőbb dohányainak kémiai és növényélettani vizsgálata. 1. r. Bp. 1877. II—III. r. uo. 1881.

32 Sigmond E.: i. m. 8. o.

33 Uo. 14. o.

34 Kosutány Tamás—Lázár L. Pál: A gazdasági szeszgyártás kézikönyve. Bp. 1891. 376. o.

35 Uo. 1. o.

72