A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Papp Klára: Együttélő nemesek és jobbágyok érdekkonfliktusai a XVIII. századi Bihar megye mezővárosaiban
ható. A herceg lehetőséget adott, hogy az „Uradalombéli communitasok” gyűlése döntsön az árendaösszeg elosztásáról, a földesűrhoz indított követküldésekről. A derecskéi főbíró az ún. domaniális bíró tisztét is viselte, vezette a más-más helységben tartott közgyűléseket, a számadásokat, s az uradalom településein a bíráskodás vitás ügyeiben is jelen volt. A közgyűléseken a helységbeli bíró és nótárius vett részt. A „Dominalis Generalis gyűlés”8 — különösen az űrbérrendezésig — olyan lehetőségeket adott az önkormányzatra, amely az 1790-et követő időszakban a hajdűper elindításához is megfelelő alapul szolgálhatott. Az uradalom szerveződésének körülményei azonban világosan utalnak arra, hogy nem a XVII. századi hajdűkiváltságok képezték a működés alapját. A hercegi ház részéről nem, a nemesség számára pedig csak áttételesen maradt meg a hajdúvárosi szabadságok igénye. 1713-ban ugyan Reviczky László udvarbíró még a következőképpen kommentálta az urasági rendelkezéssel való szembefordulást: „kikben benne lévén mégh a Réghi Haydu Várossi Szellett, mint egy kissebbséghnek tartanák az Uraságh Forumján ítéltetny.”9 Reviczky László ugyan kénytelen volt egy éven belül testvérének, Reviczky Jánosnak átadni az udvarbírói tisztet, az általa képviseltek érvényesítése azonban további törekvés maradt; nemest és nemtelent az uradalmon belül egyaránt a birtokos úriszéke elé utalni. Ez ellen természetesen azok a helységek tiltakoztak, s értek el leginkább eredményeket, ahol mint Szalontán, Kábán, Derecskén, Bajomban nagyszámú nemes élt, s ahol a bírói funkció megszerzése után még azt is gátolni igyekeztek, hogy a jobbágyok az udvarbíró előtt panaszt emelhessenek. A nemesi cím elismertetése azonban a század első felében már megosztotta a települések lakosságát. A személyükben nemesítettek ugyanis megyeszerte elsősorban nem a korábbi kollektív jogok továbbvitelét, hanem saját privilégiumaik igazolását tartották fontosnak. A világi birtokon élő nemesség kettős szorításban élt; egyrészt a nagybirtok kiépülő tisztikara fenyegette az urasági utasításokra hivatkozva haszonvételeit, privilégiumait s próbálkozott függésbe kényszerítésével, másrészt a település lakójaként ügy kellett együtt élnie a jobbágyi communitassal, hogy elkülönülő érdekeit megvédelmezze, s lehetőleg — szándékai szerint — vezető szerepre jusson a közösség irányításában is. I. A nemesi önkormányzat, a privilégiumok megőrzésének formája és lehetősége Bihar megye településein jórészt kontinuus, s csak részben beköltöző nemesi címmel bíró lakosságról beszélhetünk. A helységek — főleg a volt fejedelmi hajdútelepek — új betelepülői jórészt az adózó jobbágynépességből kerültek ki. Móczár József, aki 1906-ban Szalonta jubileumán elemezte a kiváltság elvesztésének körülményeit, úgy vélte, hogy annak oka egyértelműen abban keresendő: „jogaikat és birtokukat nem osztották meg a betelepülőkkel, mint a jászkunok, hanem jobbágyi állapotra akarták őket kényszeríteni”. Annyi mindenképpen bizonyos, hogy a nemesek — ahogyan egy a vármegye előtt tett 1755. évi tanúvallomásban elhangzott10 — csak akkor tértek vissza lakhelyükre, amikor „a Török háború meg csende8 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár (továbbiakban: HBML) XI.601/1. és 601/3. — A derecskéi uradalom iratai. 9 Szendrey István: A derecskéi uradalom kiépítése. — HBML Évkönyve VI. (Szerk.: Gazdag István.) Db., 1979. 29. old. 10 HBML IV.A.6/b 1. k. 297. old. Móczár József: Szalonta története. Nagy-Szalonta, 1606—1906. (Szerk.: Móczár József.) Nagyszalonta, 1916. 55—63. old. és Szendrey /..Egy alföldi... i. m. 64—65. old. 23
