A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: A Debreceni Kistemplom története. Közli: Radics Kálmán
lalása ellenére, vizsgáltassa meg, micsoda új oratóriumot építtetett Debrecen városa, a rom. kath. egyház sérelmére. A püspök is meggyőződhetett, hogy csak egy régi templom életveszélyes romladozásának megjavítása történt, mégis a vizsgálat eredményeképpen a királynő a helytartótanács útján megrótta Debrecen városát és megparancsolta, hogy jövőre minden feltűnő és költséges templomigazításhoz tartozik kikérni az előzetes királyi kegyelmes beleegyezést. Húsz év múlva, 1789-ben megint beomlással fenyegetett a Kistemplom boltozata; zsindelyezése is elavult. Gyorsan kellett segíteni. A gyülekezetét adakozásra szólították fel. Királyi engedelem nélkül, mert már akkor a felvilágosodott II. József uralkodott, vasrudakkal megerősítették a boltozatot; kicserélték a fedélgerendának egy részét; Faggyas Gáspár új állványt faragott a harangok alá; Molnár Mihály asztalos az otromba tégla szószék helyett fából csinált szószéket; felibe pedig jóval elébb új koronát rendelt a maga költségén Szombathy István szenátor. A templom, tornyával együtt megérezte az 1792. évi földrengést is; de súlyosabb kár benne nem történt. A múlt század huszas éveiben (1824—27 közt) a Kistemplom javítása ismét sokszor foglalkoztatta az egyháztanácsot. A boltozaton újra repedéseket vettek észre; a torony süvegje romladozott. A templom már akkor is elült állapotba jutott, környékének feltöltése miatt. Ütött-kopott falai, ódon kerítése, amely Német ucca torkolatát nagyon elszűkitette, szemetbántó-kirívó ellentétjei voltak a másik szegleten akkor épült díszes Bárczy (ma Podmaniczky)- háznak. A jobbízlésű debreceniek észrevették a templom és a torony közt lévő aránytalanságot is. Állandó a panasz amiatt, hogy sötét a templom. Először Povolni Ferenc debreceni építőmester véleményét hallgatták meg. Ez a vélemény eléggé megnyugtatóan hangzott. A torony elhajlása felől támadt aggodalmat tökéletesen eloszlatta; a torony sisakjának tölgyfa gerendáit egészségesnek találta. Inkább csak a templomon javasolt lényegesebb igazításokat. — Ezek azonban sokáig késtek. A negyvenes évek elején (1841) a városi hatóság kezdi sürgetni a Kistemplom dísztelen és felesleges kerítésének elbontását az ucca torkolatának szélesítése érdekében. — Felmerül a templom körül jövedelmező boltok építésének terve is. Az egyházi tanács egyiktől sem idegendedik; csak várni akar addig, amíg az egyháznak elég pénze lesz a templom gyökeres megjavításához. Terveket, költségvetést készíttet tehát Pol- láck Mihály és a fiatal Ybl Miklós pesti építészekkel. Amaz, a Ludovica Akadémia, a pesti evangélikus templom és a Nemzeti Múzeum-, emez számos főúri palota és kastély, a kúria, az operaszínház és a lipótvárosi bazilika nagynevű tervezője. A Pol- láck—Ybl-féle tervek szerint, ha megmarad a templom és a torony, de új boltozatot és új formát kap — 64,332 frt. a költség; ha pedig meghagyják a régi padimentumot és boltozatot, de megváltoztatják a külsőt, 50,724 forintba kerül az átalakítás. Bármelyik alternatív terv kivitelénél 12—13 ezer forinttal emelkedik a költség, ha rézzel fedik a templomot. Mivel az egyháznak nem volt elég pénze, a terveket félretette, csupán a tetőn toldoztak-foldoztak egyetmást a pénztár lehető kímélésével, 1845-ben. Báthori Szabó Andrásék példája hasonló áldozatkészségre buzdított 1847-ben egy vallásos érzésű házaspárt. — Eskütt polgár Nagy Sándor és neje Kapros Juliánná végrendeletileg 15,000 vforintot hagytak a Kistemplom építésére. Az egyházi tanács örvendező hálával iktatta nevüket az egyház jóltévőinek aranykönyvébe és utasította a pénztári hivatalt: e tekintélyes hagyományt biztos helyen, lehetőleg a nemes városnál kamatoztassa. A Kistemplom pedig, amelynek boltívei alatt protestált a debreceni református egyház 1788-ban a helytartótanács vegyes vallású, katholikus és református ispotály 138
