A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. 1989 (Debrecen, 1989)
Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara érdekvédelmi tevékenységének néhány kérdése 1934-1940
1938. okt. 26-i leiratában foglalkozott a kamarai szabályzat terveivel, s nem tartotta megfelelőnek a kérdés tervbevett megoldását. A kereskedelemmel szemben a bizalom helyreállítása érdekében a szabott árak melletti árusítást kívánatosnak tartotta, ezért a kamara által megindított mozgalmat helyeselte, de a módszereket kifogásolta. Nem lehet olyan rendelkezéseket hozni, amely a tagokat joghátránnyal, büntetéssel sújtja. Az önkéntes szerződés megszegését nem lehet tisztességtelen versenynek minősíteni. A többi kamarával összehangolt űj tervezetet kell készíteni. Az 1938. nov. 17-én tartott közgyűlés a kifogásokat tudomásul vette, a szabott ár megállapodás-tervezetét a kamarákkal egyetértésben átdolgoztatja s a kereskedelem és közlekedésügyi miniszterhez felterjeszti.12 A háborús készülődés idején, már egy év múlva, a kérdés elvesztette jelentőségét. 1939. szeptember elején az árkormánybiztosnál az ármegállapítás és ellenőrzés elvi kérdéseire mutattak rá, s az érdekeltség kívánságaira, midőn az árellenőrzés decentralizációját javasolták. A központosított ármegállapítás az ügyek elintézését lassította. Elvi szempontból az érdekképviseletek törekvése arra irányult, hogy a fix eladási árak helyett rugalmasabb módszert alkalmazzanak, a költségek és a haszon méltányos megállapításával. Az 1940. febr. 29-i közgyűlés az elnökség jelentését tudomásul vette. Változatlanul fenntartotta azt az álláspontját, hogy az árellenőrzés és ármegállapítás rendszerét decentralizálni kell. Szükségesnek tartotta azt is, hogy a fixárak rendszere helyett a költség és haszonfelárak méltányos szabályozásának rendszerére kell áttérni.13 Az iparosok és kereskedők helyzetét jelentősen befolyásolta, hogy sok követelésüket nem kapták meg a védettség alá került gazdáktól. A gazdaadósságok rendezése és általában a mezőgazdaság védelme ügyében kiadott 1933. évi rendelkezések a válságban lévő mezőgazdasági termelők számára komoly segítséget jelentettek, ugyanakkor súlyos áldozatokat róttak az iparra és kereskedelemre, melyek a mezőgazdaság áruhitelezői voltak. Az árut szálh'tó hitelezőket a rendeletek hátrányosabb helyzetbe hozták, mint a pénzhitelezőket. A védett birtokosok általában 5,5 vagy 4% kamatot fizettek adósságaik után. Az ettől nagyobb kamatokra a térítést csak a pénzintézetek kapták meg, az áruhitelezők nem. A kereskedők adósságaik után 8%, sőt magasabb kamatot fizettek. A kamara vezetősége ezen hátrányos rendelkezéssel már foglalkozott és az volt az álláspontja, hogy a kormány a kereskedő és iparos követeléseket vegye ki a gazdavédelmi rendelet hatálya alól és mondja ki azt, hogy ezeket a gazda megfizetni köteles. A kamarai elnökség javasolta a közgyűlésnek, hogy kérje a kereskedő és iparos társadalom sérelmének kijavítását. E sérelem az által keletkezett, hogy a gazdavédelmi rendelet a pénzintézeti és a többi hitelező között mélyreható különbséget hozott létre. Kérje az összes megkülönböztetés megszüntetését. A gazdatársadalomnak is érdeke, hogy az áruhitelezők követelését ne kezeljék hátrányosabban a pénzintézetekétől, mert a termelés folytonosságának biztosításához fűződő érdekek követelik meg azt, hogy az áruhitelezőt ne másodrangúnak tekintsék. Azt is kérje a közgyűlés, hogy egyes áruhitelezők (iparosok, kereskedők) sem azok egyes csoportjai privilegizált jogokat ne kapjanak a gazdákkal szemben. Az 1934. május 3-án tartott közgyűlés az előterjesztést helyesléssel fogadta és felhívta az elnökséget a felterjesztés megtételére.14 12 Uo. 77/1938. 13 Uo. 36/1940. 14 Uo. 36/1934. Vő. Magyarország története. I. m. 685—686. old. 106
