A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Módy György: Angol utazó diplomata 1849/50 telén Magyarországon

hoz, amely a helység legnagyobb fogadója.20 Debrecen nagyon szétszórva fekszik annak következtében, hogy minden házhoz — kivéve a város központjában lévő- ket — egy jelentős darab föld tartozik. Elég nagy távolság megtétele után érkeztem meg a fogadóba, amelyet igen jónak találtam. Sokkal jobbnak mint amire számítottam, mivel még Pesten olyan kiszínezett beszámolókat hallottam az elszállásolás rosszaságáról, de ezek nem voltak hitelesek. A hálószobám szépen ki volt tapétázva vagy sablonnal kifestve, az ágy tiszta volt, a padlón szőnyeg és a kiszolgálás nagyon jó. A vendéglő termeiben olyan megkülönböztetést láttam, amelyet sehol másutt nem figyeltem meg Magyarországon. Az egyiket a katonák, a másikat a polgárok részére tartották fenn. Ebből megértettem hogy ennek az a célja, hogy megelőzzenek minden egymást izgató összeszólalkozást a helyőrség és a város népe között.

Nagy zsivajgás folyt a polgárok részén, a terem egyik végében vacsorához volt terítve, valamelyik városlakó ülte meg a születésnapját a polgártársaival és az ablak mellett öt vagy hat cigányzenész magyar nótákat játszott egyfolytában. Mindnyájan jól a pohár fenekére néztek, valójában már nagy mulatozásban voltak és csak a legnagyobb nehézséggel tudtam visszautasítani hogy vég nélküli felköszöntésekkel állandóan borral kínáltak. De a cigány zenekar a legjobb volt, amit valaha is hallottam és a vezetőjük, sötétbőrű hindu arcvonásokkal, az egész este során egy szót sem ejtett ki a száján, mintha néma lett volna. A kezében a hegedűjével és a vonóval, a szeme és a szemöldöke mégis megszakítatlan telegráf összeköttetésben volt az ünnepség rendezőjével, hogy mikor kezdjenek rá s mikor álljon meg. Abban az órában is, amikor ezt leírom, a tekintete a lelki szemeim előtt van, olyan furcsa, mindent kifejező tisztasággal, hogy sajnálom hogy nem vagyok eléggé művész, hogy életteljes vonásait felidézzem.

A Zrínyi indulót újrázták hihetetlen lelkesedéssel, egy zömök, hetven és nyolcvan év közötti férfi hosszú fehér szakállal és bajusszal — azt mondták róla hogy ékszerész a városban — megszállottként táncolta körbe a termet, az indulónak az ütemére pattintgatva az ujját. És amikor az »Isten tartsd meg a császárt« játszották, hangosan kiabálta: »Isten tartsd meg a császárt, de az osztrák kamarilla amnesztiát kell adjon«. Amint közeledett az éjfél a mulatság elvadulná vált és annak ellenére, hogy a zene megszállottja vagyok, már nagyon kívánkoztam az ágyba és élveztem az egészséges alvást, miután egy hosszú napot tettem meg a debreceni puszta éles, friss levegőjében a hidegben. Bizonyos, hogy nem kisebbítem, ha azt mondom tizenhattizennyolc Reaumur-fok volt.21

A következő napot a belváros megtekintésére szántam s arra hogy postázzam a leveleimet. Nagyon tetszett a város nagy tere, amelynek valóban sokkal nemesebb és civilizáltabb megjelenése volt, mint amire felkészítettek, hogy számítsak. Tényleges közepe a térnek nincs. Amikor ránéztem erre a térre, rajta a nagy kálvinista templommal, a hatásos városházával, a jónehány más említésre méltó csinos épülettel és azután a városban lakó parasztok kis házainak végnélküli soraira gondoltam, akkor a török vidéki városokra emlékeztem, ahol a mosé vagy még két pompás épület áll ellentétben a változatosságot nem mutató közönséges utcákkal. Vasárnap volt, amikor először átsétáltam a téren, mely zsúfolva volt emberekkel. Az asszonyok bárány- bőr kisbundába és bundába voltak öltözve, sok pedig karmazsin kabátba. A fő árucikk nagy és kövér táblaszalonna volt, ennek a környéknek a legfontosabb terméke,

20 A városi közgyűlés 1848. április 10-én határozott úgy, hogy a Bika vendégfogadó új neve: Vendég- fogadó István Nádorhoz, de csak a Nádor vendégfogadónak hívták egy ideig.

21 —16—18° Reaumur= — 20—22° Celsius.

69