A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
1848-1849 - Módy György: Angol utazó diplomata 1849/50 telén Magyarországon
melyből ezret is láttam a hóra kirakva, míg a középső területet szabadon hagyták az ott elsikló és csilingelő szánoknak. Debrecennek tizennégy német négyzetmérföldnyi határa van, legnagyobb része jó legelő vagy szántóföld, ezt a városi polgárok művelik azon az alkalmatlan módon, melyet korábban már leírtam. Termékeiket a városban adják el, emiatt a helység nagy gyapjú, bőr, szalonna és disznózsír stb. kereskedelmi központ. A népesség nem kevesebb mint 50 000 lélek, csaknem mindnyájan kálvinisták, kivéve néhány római katolikust. Az épületek között a legjelesebb a kálvinista templom. A hatalmas épület, ennek a századnak az elején épült keverék itáliai hatású építészeti stílusban. Azzal szerzett történelmi nevezetességet, hogy helyt adott a Kossuth által ünnepélyesen kinyilvánított függetlenségnek. Minden reggel nyolc órakor istentisztelet van énekkel és imádsággal. Megvallom, sohasem voltam képes felfedezni a beszélt magyar nyelvben sok dallamos hangzást, bár a népi vélekedés szerint az Isten ezen a nyelven beszélt Adámhoz; de bizony nemesen hangzott a fülemnek, amikor a hó borította piactéren átmentem, ahol a nap fagyos ragyogással sütött. Beléptem a templomba és hallgattam ezeket a magyarokat, amint Istent dicsőítik, míg az orgona hangja a boltozatos meny- nyezeten visszhangzott. Kálvinista templomokban nincs oltár, de az úrvacsoraosztó asztal, melyet fából készült választófal vesz körül, az a hely, ahol Kossuth kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Nem ez volt a megszokott helye a debreceni országgyűlésnek, az a templom mögötti nagy épület, a kálvinista kollégium kis imatermében volt. Az épület tágas folyosóival, nagy lépcsőfeljáróival és általános elrendezésével egy itáliai kolostor légkörét mutatta. Teológiát, irodalmat és más tudományokat tanítottak itt, fő cél a kálvinista lelkészek képzése. A könyvtárban mutattak nekem jó nehány ősnyomtatványt, 1500 előtt nyomtatott könyveket. Akiknek a társaságában végigkísértek ezen a helyen, azok mondták el, hogy egy nagy-britanniai egyházi társaság évi 75 font sterling szerény hozzájárulása is gyarapítja az alapítványi összeget. Az épületben a háború befejezése után egy ideig a sebesült és beteg orosz katonákat helyezték el, amíg felgyógyulásuk képessé tette őket téli utazásra vállalkozni. Az oratórium, ahol azt a titkos ülést tartották, mely megelőzte a függetlenség kinyilvánítását, 300 vagy 400 személyt fogadhat be. Megmutatták nekem azt az ülőhelyet, melyet Kossuth szokott volt elfoglalni, ahogy belépünk szemben jobbra. A hölgyek részére fent egy kis szögletes alaprajzú karzat volt fenntartva. Amit köznapian társasági életnek neveznek, arról nemigen mondható, hogy létezik Debrecenben és csak egy néhány ügyvéd, kereskedő, orvos, a kollégium professzorai képviselik, akiket az ujjunkon meg lehet számolni. Az olvasónak meglepő lesz, hogy maguk a debreceni polgárok együttesen semmiképpen nem forradalmiak, hanem vidám, egyszerű, jó természetű, nemtörődöm népség, éppen olyanok mint Kis-Ázsia belsejében néhány város törökjei. A politikai izgatás elemét a Kossuthot és Madarászt Pestről ide kísérők adták. A szegény báránybőrbundás, nagy csizmás debreceni polgár a disznóival és lovaival törődik, a legkisebb fogalma se volt érdemben a bonyolult politikai kérdésekről. Bár a függetlenség kinyilvánításának Debrecen volt a helye, a nyilatkozat Kossuth és az ő kis, de energikus klikkjének a műve volt. Ennél fogva Debrecen népe iránti részvétem éppen olyan nagy, mint amilyen a felháborodásom azok iránt, akik őket ebbe a nyomorúságba taszították. A legtöbbször és a legkeservesebben adtak hangot azoknak a veszteségeknek, amelyeket a kozákok zsákmányolása okozott. Leírták nekem azt a találékonyságot, amelyet ezek a vad lovasok felmutattak értékeik fellelésében. Csűrnek, pincének minden részét körbe döfködték lándzsáikkal, hogy meglássák, vajon a földje nem laza-e s hogy 70
