A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

1848-1849 - Módy György: Angol utazó diplomata 1849/50 telén Magyarországon

„Debrecen — Rendbontó parasztok — A Nádor — Cigányzenészek — Debrecen

leírása — Társadalmi állapotok — A háború okozta szenvedések

Nagyváradtól szánon mentem Debrecenbe, mivel még kemény hideg volt és a közlekedés szokásos módja a szánon való utazás. Egy nap alatt könnyen megtettem az utat ugyanazokkal a lovakkal. Egy félúton álló háznál megálltunk ebédelni, egy nagyon egyszerű útmenti csárdában. Amikor beléptem a szobába fázva és éhesen, mindent találtam csak kényelmet nem. Döngölt agyagpadlója volt és jónéhány paraszt hangos szóváltásban volt, egyikőjük azzal erősítette érvelését, hogy egy nagy üveg bort ragadott fel és odavágta az asztalra. Az üveg és tartalma minden irányba szétcsapódott, a fogadósné könnyekre fakadt.

Amikor megkérdeztem vajon kaphatnék-e valamit ebédre, ő azt mondta »Semmi mást csak kenyeret és bort, mert« — tette hozzá — »ezek a berúgott emberek az egész húst, amit ma reggel készítettem el, elvették. De nemcsak ezt tették, hanem amikor ragaszkodtam ahhoz hogy fizessenek érte, darabokra törték az összes fazekamat és tálamat, és sem fizetni sem elmenni nem akarnak.« Mindezt tűrhető németséggel mondta el, könnyeket hullatva amint beszélt. Azt kérdeztem nincs törvény vagy hatóság ezen a helyen. Ő tájékoztatott, hogy a férje már elment a helyi magisztrátushoz, de ő meg félti az életét. A parasztok közül egy sem beszélt németül, így minket nem szakítottak félbe a beszélgetésünkben. És bármennyire felháborodott voltam, nem véltem okos dolognak, hogy bele ártsam magamat az ügybe. Mivel az ő beszámolója azok szokásos viselkedéséről egybevágott mindazzal, amit a parasztság állapotáról hallottam, amióta ostoba módon eltörülték a munka szolgáltatást (a földesúr részére teljesítendő robotot, M. Gy.), anélkül, hogy előzetesen meghatározták volna minden egyedi esetben, hogy a parasztnak milyen egyenértékű összeggel kell tartozni attól a naptól fogva, hogy az úrnak járó munka megszűnt, mint ahogyan ezt a mi országunkban megtették, amikor a jobbágyból szabad paraszt lett. A természetbeni és munka szolgáltatásnak pénzszolgáltatássá való átváltása nagymértékben kedvező volt a brit földesúrnak és bérlőnek, de Magyarországon a paraszt amióta megkapta a maga gazdagodását, azóta csupán idejének és pénzének nagyobb részét a kocsmára szánta, mialatt a földesúr csaknem tönkrement. így »az ebül szerzett jószág sohasem hoz hasznot« és nincs ember, aki valaha is jobban boldogul azáltal, hogy mentesítik a törvényes adósságának megfizetésétől, amelyet rendszeresen és megfelelő módon törleszthetne.

Amikor a férj bejött egy másik férfival, akiről feltételeztem hogy rendőr, a részegek közül az egyik meg kiment és rövid időn belül pénzzel jött vissza, amellyel kifizette a háziakat. A fogadós tekintélyes külsejű vidéki ember volt és nagyon mutatós zsinórozott, paszományozott új köpenyt viselt. Elmondta nekem, hogy a neve Kis Gáspár és hadnagy volt a magyar hadseregben, egy a Komáromban lévők közül és előhúzott egy nagy pecsétes zsebtárcát, megmutatta a kapitulációnál kapott menlevelét és hogy megvette ezt a fogadót. »De« — tette hozzá — »úgy gondolom, hogy felhagyok vele, mert a részeg parasztokkal való mindennapos civakodások miatt bele untam az életembe«. A felesége meg azt mondta: »Egész nap sírok, amikor arra gondolok milyen életem volt mint egy hadnagy feleségének, kellemes társaságban töltöttem az időmet és mi vagyok most. Mondom a férjemnek« — folytatta — »hogy én nem tudom tartani magam tovább és meg kell próbálnunk a szerencsét más foglalkozásban.«

Miután a lovakat megabrakolták újból elindultam még teljes napsütésben és holdfényben érkeztem meg Debrecenbe. Házról házra mentünk, egyik utcából a másikba szétszórt házak között, így jókora idő telt el, amíg megérkeztünk a Nádor 68