A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
Tanulmányok - Gellér Ferencné: A "Debreceni Dongó" Fejezet a debreceni élclapirodalom történetéből
jelenségek s az ünnepekkel, a szokásokkal, a szórakozással kapcsolatos ábrázolások, amelyek 60%-a karikírozott. Az újság valamennyi karikatúráját figyelembe véve téma, motívum és műfaj szerint, arra az eredményre jutottunk, hogy az összkarikatúrák 40%-ában fordul elő a munka motívuma. A negatív társadalmi jelenségeket felvillantó karikatúrák (lógás, hanyagság, bürokrácia stb.) aránya kb. 20%; s mintegy 12 motívumféleség alkotja a fennmaradó 40%-ot. A témák többsége a társadalmi —, a riport és a szórakoztató karikatúra műfajban jelentkeznek leginkább. Míg a munkaábrázolások csak részben karikírozottak (inkább realisztikus, vagy idealisztikus felfogásban készültek), addig a negatív jelenségeknek természetszerűen ez a kizárólagos megjelenési formájuk. A motívumokat vizsgálva szembeötlő', hogy mennyire nagy számban jelentkeznek a társadalmi bajok, kellemetlenségek, nyűgök. Mondhatnánk, ez a vicclap dolga. Vagyis olyasmiket kell szóvá tennie, amit az emberek is szóvá tesznek, nap mint nap. Azonban maga a téma, s a megformálás módja és eszköztára akkor, 1953-ban újszerű és bátor volt. Első' pillantásra úgy tűnik, hogy kizárólag az 50-es évek közhelyei fogalmazódnak meg szövegben és képben: „hogyha az emberek vidámak, jobban halad a munka”. Ezt látszik igazolni az induló számok versenyhíradója, a versenyfelhívások, a begyűjtési akciók, a tsz-mozgalom eredményei, vagy az olyan országos események, mint a tsz-kongresszus, a begyűjtési rendelet módosítása, ill. az MDP III. kongresszusának realisztikus ábrázolásai. A kép és a szöveg ekkor még egymás kiegészítői, a rajz arról szól, amiről olvashatunk is. A rajzoló a szövegesen is megfogalmazott közismert dologra történő' utalást tartotta feladatának. Az emberábrázolásban gyakoriak a pozitív hősök, a sztahanovisták megjelenítése: örömtől sugárzó büszke tekintettel, integető, kalaplengető kezekkel, könnyed testtartással, érzékeltetve így a munka és az élet mámorító hatását. Ehhez társulnak a békét és bőséget sugalló falusi életképek a mosolygó traktorokkal, takaros traktorista lányokkal, vidáman táncoló állatokkal és a minden oldalon „emelkedő” diadalkapukkal. A „rossz”, a megvetendő és elpusztítandó bűnök egyike kétségtelenül a kulák. Megformálásában a hatalmas fej, a zsírosán szétfolyó arc, a kicsi test, alig lábakkal, az óriási has és az erőszakos mozdulatot indító kéz ellenszenves érzelem kiváltója. Az embert körülvevő tárgyak és állatok azonban kibeszélnek a képből és fintorognak, fricskáznak, sugdolóznak, ravaszkodnak... de a pozitív eszme szolgálatában, ha kell, gazdáikkal is szembeszállva. Az állatokkal szólni az emberekről, az őket körülvevő világról, ősi hagyomány, régi szépírói lelemény. Gondoljunk La Fontaine állatmeséire, azok jellemformáló szándékára. „Megjelenítem az állatokat, hogy taníthassam az embereket...” — vallotta a költő. Az állatmesék derűje, okossága és praktikus tanulságai a Debreceni Dongó képi tomácsolásában is kifejezést nyernek. Néhány karikatúráról kiemelten is szólnunk kell, mert ezekben tetten érhetők a műfaj fejlődésének csomópontjai, s a tökéletesedő technikában az élesedő társadalom- kritikai mondanivaló. A képriport első megnyilvánulásai a „Dongó látogatásai” az Orvosi Műszergyárban, a Téglagyárban, a Göcs-ben. A hangsúly a szövegen van, az ábrázolás a mondanivaló kísérője, sajnos az apró betűs szedés miatt sokszor olvashatatlanul. A képek többnyire kicsik, zsúfoltak és jellegtelenek. Rendkívül mulatságos a „Segítség, szurkainak!” c. rajzsorozat. A 9 képi infor168
