A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)

Tanulmányok - Rácz István: A mezőgazdasági munkaerő Debrecenben a rendi korszak végén

polgár 13 cselédet szerződtetett, 1848-ban pedig Papp Lajos kösélyszegi tanyáján 15 cseléd szolgált, s a Rickl-örökösök elepi gazdaságában pedig 18 főnyi cselédség felett rendelkeztek.35

A városi szabad munkaerő minőségi vizsgálatánál három mutató áll rendelkezésünkre. Először is az életkori összetételt vehetjük szemügyre. Az ebesi tanyavilágban 1838-ban 96 majorost írtak össze s ezeknek feltüntették az életkori adatait is. Eszerint 80 fő, azaz 79% az 50 év alatti kategóriába sorolható. Különösen a 31—40 éves életkorbeliek aránya a kiugró, az egész ottani majoros népességnek csaknem a fele tartozott ide.36 A cselédeknél még kedvezőbb életkori összetétel figyelhető meg. Az 1824. évi összeírás segítségével — mintavétel jelleggel — három nagyobb cselédtartó gazda konvenciós alkalmazottainak a vonatkozó adatait összesítettük. Hármójuknál 25 cseléd szolgált s közülük 21 fő, azaz 84% 50 éven aluli volt és csak három lépte azt túl.37 Életkor szempontjából tehát azt állapíthatjuk meg, hogy a cívisek rendelkezésére teherbíró, életerős munkaerő állott.

A munkaerő minőségi mutatója közé számíthatjuk a nemek közötti megoszlás arányát is. A napszámosoknál 1776-ban — mint láttuk — a nők létszáma 317 főre rúgott, vagyis a férfiakhoz viszonyítva egynegyedre számítható. A cselédeknél már kiegyenlítettebb volt a nemek szerinti összetétel, hiszen — erre is történt már utalás — a női cselédek száma megközelítette a férfiakét. A majorosoknál már más volt a helyzet. Majorosnak legtöbbször férfit fogadtak fel a gazdák, akadt azonban asszonymajoros is. A gazdaságot szervező és irányító cívisnek módja nyílott tehát arra, hogy a munka jellegének megfelelően válogasson a munkaerőben nemek szerint is.

És végül a munkaerő minőségi elbírálásánál utolsóként említhetünk egy közvetett módon alkalmazható mérlegelési szempontot is. Közismert, hogy a XVIII. század végétől a földesurak egyre többet panaszkodtak a jobbágymunka minőségére. Ilyen kifogások a debreceni polgárok részéről nemigen hangoztak el, ami azt sejteti, hogy elégedetten nyugtázták alkalmazottaik teljesítményeit. Igaz, nem is ingyenes, hanem bérmunkáról volt szó.

Olyan megnyugtató eredményekre vezető vizsgálatokat sajnálatosan nem tudunk végezni, amelyek alapján általános érvénnyel meghatározhatnánk a debreceni polgárok munkaerő-ellátottságának a színvonalát. Másképpen megfogalmazva, nemigen tudjuk pontosan megállapítani, hogy egy cselédember hány hold szántóföld munkáját tudta elvégezni, a gazda tehát milyen számítások alapján fogadta fel a munkaerőt. A Rickl-örökösök elepi 180 holdnyi tanyáján 1848-ban 18 főnyi cselédséget írtak össze.38 Mechanikus számítás szerint itt tehát 10 kh-ra jutott egy munkaerő. Azt azonban nem tudjuk, hogy emellett még milyen napszámosmunkát használtak. Valószínűnek látszik, hogy egy főre általában kevesebb jutott 10 kh-nál. Ezt a megállapítást látszik bizonyítani, hogy az ugyancsak Elepen gazdálkodó Funtek János 90 holdnyi tanyáján 36 főt írtak össze, s ebből 19 fő felnőtt ember volt.39 Itt tehát már az egy főre eső átlag 5 kh-ra szállt alá. A tapasztalatok szerint ez tekinthető reálisabb munkaerő-gazdálkodási alapnak.

Az utókor embere számára talányosnak látszik az az eljárás, hogy a cívisek egyszerre alkalmaztak állandó és alkalmi munkaerőt, tehát cselédeket és napszámosokat. A kérdést — legalább is a reformkorban már — maguk az egykorúak is komolyan

35 1848. május 11-én kelt összeírás. IV. A. 101 l/t/13.

36 A számításokat IV. A. 1011/k. 90/1840. alapján végeztem.

37 A már korábban is idézett Kis Orbán István, Csiszár József és Halmágyi Lajos cselédjeiről van szó. IV. A. 1011/k. 344/1824.

38 IV. A. 101 l/t/13.cs.

39 Uo.

119