A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 15. 1988 (Debrecen, 1988)
Tanulmányok - Rácz István: A mezőgazdasági munkaerő Debrecenben a rendi korszak végén
A mennyiséget számszerűen történeti távlatban sajnálatosan nem tudjak mérni, de a rendelkezésünkre álló adatok így is sokatmondóak. A debreceni cselédek létszámát két idó'beli metszetben ismerjük: 1776-ban 1958 fó't írtak össze a városban, s közülök 1053 a férfi és 905 a nő;28 az 1824. évi cselédösszeírás alkalmával 2442 főt vettek nyilvántartásba, közülük 1298 a férfi és 1144 a nő.29 Ez utóbbinál azonban meg kell jegyezni, hogy esetenként az inasokat is közéjük sorolták. Annyi eredmény azért kiszűrhető az összeírásból, hogy a debreceni cselédek száma 1824-ben is legalább az 1776. évi szinten maradt. A napszámosokat 1776-ban 1550 főben állapították meg, ebből 1233 a férfi és 217 a nő.30 Az 1848. évi összegezés pedig 1114 fő napszámossal számolt a városban.31 Az utóbbinak a nemek szerinti megoszlását nem ismerjük. Ezúttal nem keressük a statisztika lejtőtendenciájának az okait, de valószínűsíthetjük, hogy a napszámosok száma nem csökkent, hanem az összeírás rovatos szempontjai változtak meg és ezért mutat az 1848. évi összeírás 1776-hoz képest egyharmados csökkenést. A majorosok létszáma 1770 és 1848 között 38-ról 669-re növekedett.32 Az 1770. évi adat az ún. Vecsey-féle összeírásból származik, az utóbbi pedig becslés eredménye. Elsősorban a tanyák akkori számát fejezi ki. Az 1838. évi részlegesen ránk maradt tanyaösszeírás azt mutatta, hogy már ekkor valamennyi szálláson lakott majoros, feltehetően egy évtizeddel később még inkább így volt. Ilyen megfontolások alapján indokolt a tanya- és majoros lélekszámot azonosnak tekinteni. Összesítve a három réteget — cselédeket, napszámosokat és majorosokat — arra az eredményre juthatunk, hogy az 1770-es években kerekítve 3500, az 1840-es évek végén pedig 4000 főnyi munkaerő állott az agrártermelést folytató cívisek rendelkezésére. A birtoktalan szabad munkaerő tehát meghaladta a polgárok létszámát, mégpedig úgy, hogy az 1770-es években 1,2, az 1840-es évtizedben pedig 1,6 bérmunkás jutott polgáronként.33 Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy e munkaerőről való számvetés hivatalos adatok alapján készült. Csak azoknak az adatait tartalmazta, akiket a gazdák szabályszerűen bejelentettek az elöljáróságnál. Ellenben szükségszerűen kívül rekedtek a kimutatásokból a majorosok, cselédek családjainak munkabíró tagjai és a hatóság tudta nélkül alkalmazott szolga- és napszámosfélék. Feltehetően ilyenek tömegesen dolgoztak a cívisek gazdaságaiban, létszámukra azonban még következtetni sem tudunk. A munkaerő összegező áttekintésekor arra is érdemes rámutatni, hogy a cívisek nem kizárólag mezőgazdasági munkára alkalmaztak fizetett munkásokat. A nők egy része házicseléd lett, amolyan mindenes házkörüli szolgáló, pesztra és szakácsnő. Ma háztartási alkalmazottaknak neveznénk őket.34 Az átlagtól eltérő szóródás természetesen a munkaerő-gazdálkodás síkján is érvényesült, a cseléd nélküli polgárok mellett olyanok is voltak, akik tíznél is több alkalmazottat tartottak. Az 1824. évi összeírás szerint Csiszár József Piac utcai lakos 5, Halmágyi Lajos Cegléd utcai gazda 7, és Kis Orbán István ugyancsak Cegléd utcai 28 Közli Balogh István. In: A hatszáz éves Debrecen. (Szerk.: Komoróczy György.) Debrecen, 1961. 52. old. 29 Komoróczy György: A reformkori Debrecen. Debrecen, 1974. 183. old. 30 Lásd 28. sz. jegyzetet. 31 IV. B. 1109/h.l. 400/1849. 32 Lásd 23. sz. jzetet. 33 A számítás alapjául Szabó István: i. m. 226. old. és IV. A. 1011/k. 90/1840. szolgáltak. Ezek összesített adatait vetettem össze a polgárjoggal rendelkező lakosok létszámával. 34 Gazdánként való számszerűségre jellemző, hogy 1824-ben Kis Orbán István Cegléd utcai lakos 13 cselédje közül 5 nő volt, Halmágyi Lajosnál is 4 férfi cseléd mellett 3 fejércseléd szolgált. IV. A. 1011/k. 344/1824. 118
