A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Tanulmányok - Béres András: A debreceni szűrszabók és gubacsapók pere a XIX. században

jón,10 az Ung megyei Nagyszőllősről két ruszin nőt hozatott, akik a gubafonást és szövést elterjesztették. Hiri Anna szó'llősi gubakészítő férjhez ment egy Matolcsi György nevezetű debreceni csapólegényhez és haláláig Debrecenben maradt. Ersók nevezetű társáról, illetőleg további sorsáról nem szól a krónika.

Annyi bizonyos, hogy a gubaszövést és készítést ők honosították meg Debrecenben, s tőlük tanulták meg a korábbi szűrcsapó mesterek, akik a gubaviselet terjedése következtében jelentkező áramlatot a maguk javára kedvezően igyekeztek kihasználni. Adatokkal bizonyítható az is, hogy 1800-ban a gubacsapók száma 179 fő, s a nagyobbára posztócsapókról elnevezett Csapó utcában (korábban Homokos utca) laktak és dolgoztak. Az is tény, hogy a korábbi szűrcsapók lettek 1750-től gubacsapókká és a megélhetés nehézségei eredményezték a szűrcsabók és a gubacsapók közötti pert. Számuk 1801-ben 184-re szaporodott, miután a szűrszabók a gubacsapást is megtanulták. A szűrszabók se nem csapták, se nem csapatták, hanem csak árulták a gubát. Miután az 1761. évi határozat szerint a gyapjúmunka és a gubacsi- nálás a szűrcsapó céhet illeti, a gubakészítést sem szűrszabóknak, sem a kontároknak nem engedik meg. Nem tiszta és világos az sem, hogy a csinálás a csapást vagy a varrást, vagy mind a kettőt egyformán jelenti. A vita azon volt, hogy a szövés csapómunka, a varrás szabó feladat, ezért a csapók, most már gubacsapók a helyi és ún. külföldi, azaz más helyen készült, beszerzett és a maguk által készített gubaposztó megvarrásától tiltódjanak el. Az 1782-es évben, majd 1792-ben arról esett szó a Tanács által kiadott articulusokban, hogy „senki a’ Guba Csapók közül, falusi nyers Kallatlan Gubát meg ne vegyen” s míg nekik megengedik a mestertársaiktól való vásárlást is, a szűrszabók sem debreceni nyers, sem falusi kontár kallatlan gubát nem vehettek. A per során kiderült, hogy „a’ Privilégiumok világos értelme szerént valamint a’ Szűr Szabóknak nem szabad volt szűrt csapni, úgy a Szűr Csapóknak szabad volt szűrt varrni és azt árulni”.11

A gubacsapók arra hivatkoztak, hogy a szűrt szabni is kell, de a gubán tulajdonképpen szabást nem tesznek, mivel azt a gubacsapó a szövőszéken készíti el, „az az, az egész Gubát nagyobbra, vagy kisebbre úgy ki szövi, hogy azt szabni tellyességgel nem lehet; és így ehez szabás vagy szabóság nem kell, varrás pedig olyan kevés kell a Gubához, hogy azt mesterségnek mondani nem lehet, a’ minthogy a’ szolgálójokkal, vagy más akármely asszonnyal meg varrattyák a’ Szűr Szabók egy két x-rért. Több az, hogy míg a’ Guba varráshoz meg kívántató fonal is, melynek ha a’ varrás jó akar lenni Gyapjúból valónak kell lenni... így a’ Gubák varrását, és árulását magoknak a’ Szűr Szabók nem tulajdoníthattyák, külömben is meglehetvén a’ Gubát úgy szőni, hogy semmi varrás nincsen benne”.12

A perben a gubacsapók azzal érveltek, hogy ugyan a szűrszabók hozattak ide a gubacsináláshoz értő személyeket, de a gubások céhébe nyertek felvételt és gubás céh temettette el őket. A szűrszabók nem a gubavarráson, hanem a szűrszabáson töltik inas és legény éveiket, s ha céhbe állnak, nem a gubából, hanem a szűrből adnak remeket. A szűrszabóknak tehát külön kell a mesterséget megtanulni, és a gubacsapó, szűrszabó inast nem szabadíthat. A vita lényege tulajdonképpen az, hogy a drágább szűr iránti kereslet megcsappant, a szűrcsapó, szűrszabó mesterek különösen a XVIII. század közepétől mindent megtettek megélhetésük biztosítására. Megtörtént, hogy a szűrszabók egy része gubát, más része szűrt árult, s világossá vált, hogy a má10 Lükő Gábor: Az alföldi gubaviselet eredete. DKK, 1939. 121—122. old. Béres András: A debreceni cifraszűr. Bp., 1955. 7. old. Béres András: Népi díszítőművészet Hajdú-Bihar megyében. Db., 1955. 33. old.

11 Györffy István: Magyar népi hímzések 1. A cifraszűr, Bp., 1930. 111. old.

12 HBML. IV. A. 1011/a. 77. — 1801. 350. old. 126. sz.

44