A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: A mai Hajdúvármegye területe 200 évvel ezelőtt. - Gazdasági és népesedési leírás - Az 1715. és 1720. évi országos összeírás alapján. I. rész. Közli: Radics Kálmán
A szőlőművelés egészen jelentéktelen. A török uralom előtt ha voltak is egyikmásik községben szőlőskertek, azok elpusztultak. Dorogról, Nánásról, Böszörményről jegyezték fel az összeírok, hogy akkor tájban fogtak fel kisebb területeket szőlő ültetéshez. Ez új telepítésű kertek 1720-ban is kevéssel haladták túl a 400 kapát s az összes termés a 280 csebret. Még alig teremnek; jövedelmet nem is hoznak. Borral a Hegyalja és az Érmellék látta el őket. Szőlőt pedig az élelmes debreczeniek hordtak ki szüret idején hozzájok. Erdő az egész területen akkor is kevés volt, mégis valamivel több, mint most. Böszörmény, Hadház, Vámospércs, Sámson, Mikepércs és Újváros részint saját határukon, részint zálogos pusztáikon bírtak erdőket. Érdekes, hogy vallomásuk szerint nem sok hasznukat vették. Mert az erdők makkoltatásra kevésbé alkalmasak, a belőlök kikerült tűzifát a beszállásolt katonaság fogyasztotta el csaknem egészen, vagy pedig olyan messzire estek, pl. az újvárosiaké a szatmármegyei Filep-pusztán, hogy három-négy napba került, amíg megjárták. Arról, hogy épület-anyagot is nyertek ezen erdőkből, az összeírások hallgatnak, bár bizonyos, hogy ebben állott a ki- sebb-nagyobb erdőknek egyik legjobb haszna. A kereskedelem és ipar annyira jelentéktelen volt, hogy a korcsmáktól, mészárszékektől és lisztelő szárazmalmoktól eltekintve, alig említenek az összeírok e területről olyan egyéneket, akiknek kenyérkereső foglalkozásuk valamely mesterség vagy kalmárkodás volna. Ha nemes ember űzött ipart, kereskedést, főként ha saját nemesi telkén lakott, az ilyenekhez az összeírok be sem tehették lábukat, vagyis az ilyenek kimaradtak az összeírásból. Hajdú vármegye területén, legfeljebb a curialis Földesen lehettek a nemesek között kupeczek és mesteremberek, azonban ezek megélhetésének főalapja szintén a mezei gazdálkodás volt. Debreczen közelsége, amit az összeírok minden községnél kiemelnek, iparosainak sokfélesége, vásárainak élénksége is okozhatta, hogy ezen korszakban a környékbeli falvakban az ilyen szerény igényű lakosság kebelében iparosok és kereskedők nem telepedtek meg. 1715-ben egyedül Böszörményben találtak 7 csizmadiát s hozzáteszik, hogy más mesterember nincs. 1720-ban is szólanak e 7 csizmadiáról, rajtok kívül 5 szabó is van, csakhogy ezek keveset dolgoznak. Más helyekről iparost egyáltalában nem említenek s valószínűleg nem is volt, vagy olyan ágrólszakadt szegény volt, hogy meg nem adóztathatták. Ilyen embrionális állapotban volt a kereskedelem is. 1715-ben Böszörményről írják, hogy él ott néhány kupecz, aki 2—3 darab marhát szokott Debreczenbe hajtani. Szoboszlón pedig egy özvegy asszony van, aki apró holmikkal szatócskodik. 1720- ban már Böszörményben 3, Nánáson is 3, Szoboszlón 1 olyan szegény özvegy asszony akadt, aki apró áruczikkek eladásával foglalatoskodott. Újvárosról pedig névszerint megneveznek három kisebb marhakupeczet. Mészárszék és korcsma minden községben volt a községnek vagy birtokában vagy bérletében. De mindenütt amiatt panaszkodtak, hogy nincs belőle semmi jövedelmük, inkább káruk, mint hasznuk, mivelhogy a felséges kincstár jövő-menő tisztjeinek és a katonaságnak ingyen kell étel-ital. Némely községnek magának van szárazmalma, másutt jobbmódú jobbágyok vagy debreczeni polgárok építettek és tartanak fenn malmokat. Ezek évi tiszta jövedelme 10—40 frt közt változik. Az uraság birtokában lévő malmokat nem írták össze. Ez általános rész után közöljük a városok és községek egyenkénti leírását. 159
