A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)
Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: A mai Hajdúvármegye területe 200 évvel ezelőtt. - Gazdasági és népesedési leírás - Az 1715. és 1720. évi országos összeírás alapján. I. rész. Közli: Radics Kálmán
A földet igen kezdetlegesen mívelték és primitív faekéjökkel nehezen, fárasztó munkával tudták úgy ahogy megszántani. Majdnem hihetetlenül hangzik, hogy míg némely községben mocsarak és vadvizek nagy kiterjedései miatt panaszkodnak a lakosok, addig másutt, különösen a hajdúvárosokban s még Szováton is az a baj, hogy száraz esztendőkben a kutak kiapadnak s az emberek szántó marháikat a mezőkről kénytelenek a falukban lévő kutakhoz behajtani itatás végett; sőt néhol a mezőkön egyáltalában nincsenek is kutak. A vadvizek kaszálóikat, a sűrűn ismétlődő aszályok legelőiket rontották meg. Hiába volt úgyszólván szűz a föld talaja s hiába fogtak általában 6—8 ökröt az eke elibe: a roszul művelt föld termékenysége mégis silánynak mondható. A hajdúvárosok területén például 739 köblös föld 3-, 1519 köblös 4-, s 17,176 köblös 5V2 magot adott. Szováton átlag 6 köblöt vártak egy köböl elvetett mag után. Ez a legmagasabb terméseredmény. A gazdálkodásra nézve csaknem mindenütt az volt a szokás, hogy fölfogták szántás alá a határ valamely részét s ezt az egy fordulót addig szántották, vetették, amíg — öt, hat, hét esztendő alatt — a talaj kimerült s azután másik darabot szakítottak és osztottak ki művelés alá, amazt pedig hol legelőnek, hol kaszálónak hagyták. A községek saját határában, amit az összeírások mindig szorosan megkülönböztetnek a zálogos pusztáktól, néhol nincsen külön legelő, még ritkábban van külön kaszáló; hanem a legtöbb helyen a szántásvetés által kiélt területeket használják ilyenekül. Kivétel nélkül minden községben tavaszi és őszi kalászosokat, kivált búzát, rozst, árpát, zabot termeltek. Kedvelték a kölest is, sőt a tengeri művelése is nagyon elterjedt már, noha erről csak Debreczen város 1715. évi összeírása tesz említést. A tengeri nem esett adó alá; se a földes úr, se az egyház nem szedett belőle kilencze- det, tizedet. A kendert, dohányt, utóbbit még kis, mértékben (mert hiszen a pipázást mindenütt tiltották) kertileg művelték épen, mint a káposztát. A kolompár még ösmeretlen volt. Mindkét rendbeli összeírás kimutatja pozsonyi köblös mértékével7 a művelés alatt állott városi polgári és úrbéres földbirtokokat a nemesi birtokok kivételével. De elvi eltérések vannak a két összeírás körül, amiknek részletezésére nem terjesz- kedhetem ki. A legfontosabb az, hogy 1715-ben a szántóföldet, vagyis a tavaszi és őszi vetésre használt fordulót és a harmadik fordulónak szolgáló ugarat írták össze. (Debreczen környékén sehol sem volt ugar.) 1720-ban pedig a szántóföldet nem forduló szerint, hanem abban a terjedelemben írták össze, melyet belőle művelője három évi időszakban be szokott vetni. De bizonyos, hogy a megművelt terület valóságban mindenütt nagyobb volt az összeírottnál, nem is szólva a nemesi birtokok művelt részeiről. Vármegyénk területén az összeírások szerint 1715-ben 14,803V8 pozsonyi köblös, vagyis magyar hold volt az úrbéres szántók területe; 1720-ban pedig 35,504 köblös. Ez az összeg azonban a búzavetésre átszámított szántóföld mennyiségének három évi átlagát fejezi ki. Ugyanakkor számbavették a szénatermelést is. A legtöbb helyen egy kaszás ember egy napi munkával négy ökrös szekérre való szénát kaszálhatott. Azt a területet, amelyről ennyi szénát nyertek „egy kaszás- vagy kaszarétnek” (analógiája „egy kapa- szőllő”) nevezték. A tárgyalt területen 1715-ben 2215V2, 1720-ban 5123 kaszás rétet találtak.8 7 Egy pozsonyi köblös föld = 1100—1200 О-öl, vagyis egy magyar hold. 8 Egy kaszásrét=800—1200 D-öl. 158
