A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 14. 1987 (Debrecen, 1987)

Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: A mai Hajdúvármegye területe 200 évvel ezelőtt. - Gazdasági és népesedési leírás - Az 1715. és 1720. évi országos összeírás alapján. I. rész. Közli: Radics Kálmán

Továbbá minden városnak és községnek javára jegyeztem 1-1, Böszörményben 2 papi családot, 1-1 rektoriát, magánosán élő rektorral; a három legnagyobb hajdúvárosban 1-1 családos tanítót is; miután a tárgyalt községek ezen időben kivétel nélkül anyaegyházat alkottak s valamennyinek volt iskolája a debreczeni kollégiumból vitt rektorral, a nagyobb községeknek pedig praeceptoruk is.4

Dicséretes jellemvonása e zordon időknek, hogy a református magyarság, a legszegényebb falvakban is, ha csak hatalmi erőszak abban meg nem gáttolta, templomot és prédikátort, iskolát és tanítót tartott, legtöbbször bámulatos áldozatkészséggel; a legsúlyosabb megpróbáltatások idejében is megőrizvén templomához és iskolájához, amelyet az egyház veteményes kertjének nevezett, állhatatos ragaszkodását. Ezen alapul a kálvinista magyar parasztságnak viszonylagos magasabb fokú értel- messége.

Nyelvre nézve a mai Hajdú vármegye akkori lakossága is színmagyar, amit az összeírások legjobb magyar hangzású családneveiből következtethetünk. A dorogi görög szertartású hajdúk is kivétel nélkül magyar nevet viseltek. A népesség többi része, talán Böszörményben nehány görög vallású családot leszámítva, református volt. Katholikus és zsidó e területen akkor egy sem lakott.

Szembeszökő, hogy a conscriptiók idejebeli fogalmakhoz képest már akkor sincs kis község e területen, vagyis olyan, amelynek lakossága a 100 leiken alul maradt. De, érdekes, hogy ilyen kis község a török uralom ideje, vagyis 1552 előtt sem volt több kettőnél-háromnál (Szentgyörgy, Monostor, Bodóháza), amikor pedig a lakosság 43 falu között oszlott meg. Hanem a XVI. és XVII. század népemésztő, ország rontó-bontó viharai előtt e terület népessége is jóval nagyobb, sűrűbb volt: 25—29 ezer lélek.5

A népesség foglalkozását tárgyalva megjegyzi Acsády,6 hogy az 1715. és 1720. évi összeírások foliansai „egész közvetlenséggel idézik a tulajdonképeni munkás osztályok, városi és vidéki népesség, polgárok és úrbéresek anyagi életét s a létért való küzdelmüknek változatos folyamatát”.

Hajdú vármegye területén, épen úgy mint országszerte, a lakosság csaknem kivétel nélkül földmívelésből és állattenyésztésből élt. Amint Acsády mondja „A föld tartotta el az egész lakosságot, mely mint birtokos, gazdálkodó, napszámos és cseléd közvetlenül tőle kapta mindennapi kenyerét”.

Roppantul bőviben voltak a termékeny, szűztalajú földnek. Szerencsésebb körülmények között egy-egy falu kisszámú lakosságát saját határa is dúsan eltarthatta volna. A nép mégis szegényül, nyomorultul él, a kultúr embernek minden magasabb igénye nélkül. A maga falujának határából alig szánt fel egy-két fordulót, nagyobb részét parlagon heverted. Olcsó, sőt értéktelen lévén a föld, némelyik község, főként a hajdúvárosok, közelebb és távolabb féltuczat pusztát vagy pusztarészt zálogba vesz vagy kiárendál potom áron a birtokának másként hasznát venni nem tudó földesuraktól, környékünkön leginkább a kincstártól. E zálogos vagy bérelt pusztákon többnyire marháikat legeltették, kisebb részeit szántották és kaszálták. Némely község erdős pusztát is igyekezett szerezni, hogy lakosai onnan magukat, még inkább pedig, amint az összeírásnál vallották, a nálok kvártélyozó katonaságot tűzifával elláthassák.

4 Dr. Barcsa János: „A tiszántúli ref. egyházkerület története” és „A debreczeni kollégium és patriculai” czímü művei. Tóth Sámuel: „Adalékok a tiszántúli ref. egyházkerület történelméhez.”

5 L. a Debreczeni Képes Kalendáriom 1908. évi folyamában „Birtokos nemes urak és jobbágy népesség Debreczen és Hajdú vármegye területén a XVI. század második felében” czímű értekezésemet.

6 Acsády id. m.

157