A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Tanulmányok - Antal Péter: Végrendelkezés Debrecenben az 1820-as években

korábbi álláspontunkat, hogy az 1715. évi törvény 27. cikkelye által meghatározott végrendeleti végrehajtási processus, illetve annak időbeli hatálya a gyakorlatban rugalmasan érvényesült, s a kitett egy év elmúlása az örökösök számára sem eredményezhetett jogvesztést.

Végezetül, az alakiságok között szólnunk kell arról, hogy a debreceni végrendeletek tipikusan egy ív papírra íródtak. Találkoztunk azonban olyan végintézkedésekkel is, melyek igen terjedelmes vagyonfelsorolást és elosztást tartalmaztak. A több íven keresztül rögzített testamentumok minden esetben összefűzve kerültek lezárásra és archiválásra olyan állapotban, mellyel igyekeztek megakadályozni a lapok keveredését, s így a testator akaratának logikai-gondolati rendszerfelbomlását.

Az eddig ismertetett és elemzett végintézkedésen, mint fővégrendeleten kívül mind az elmélet, mind a hétköznapok praxisa ismerte a toldalékintézkedés, codicillus, vagy úgynevezett fiókvégrendelet intézményét.

Szlemenics Pál már hivatkozott és idézett nagy lélegzetű munkájában a toldalékintézkedés mibenlétét és létjogosultságát vizsgálva megállapította, miszerint „sokszor megtörténik, hogy a Végső Intézetnek Szerzője Intézetében némellyekről megfelejtkezvén, vagy pedig későbben új szerzeményeket tévén, Végső Intézetéhez valamit hozzá adni, vagy abban tett elhatározásain némely csekélyebb változást tenni” kívánna, s erre a célra szolgál a codicilli. A fiókvégrendeletek alakiságait vizsgálva szerzőnk megállapítja azt is, hogy mivel az járulékos természetű, s így a „fő dolgot követi ... általánosan a Végső Intézeteknek ... természetökkel s tulajdonaikkal bírnak”.61

Mindezek szellemét tükrözik tárgyidőszakunk vizsgált és feltalált codicillusai, s így Szabó István fiókvégrendelete is.62 A toldalékintézkedést tevő szükségesnek érezte annak rögzítését, hogy korábban, mintegy 40 évvel ezelőtt már tett testamentumi rendelést, melyben vagyonát húgára, Szabó Erzsébetre testálta. Húga elhalálozását követően — mely a codicillus szerkesztési idejére már be is következett — nevezett testvére gyermekeit, mint helyettes örökösöket nevezte meg általános örököseiül. Ezen személyi rész előrebocsátása mellett utalt Szabó István a járulékos irat szerkesztési okára, nevezetesen arra, hogy korábbi vagyona egy további ingatlannal gyarapodott, melynek vételárát maradéktalanul kifizette, s a jelzett vagyongazdagodásra is figyelemmel „minden támadható kérdésnek megvilágosítására ezen Codicillusom által újra rendelem: Hogy az említett Ház a Testamentomi Vagyonomhoz ... számoltasson, és abban is a meg nevezett Testvér Húgom Gyermekei mint Legatariusaim Egyenlő részekben Succedaljanak”.

Ugyanezen időből származik Kovács Péter63 fiókvégrendelete, melyben nevezett is megerősítette korábban tett rendelését, „Csupán tsak a Vátzi Jánosnál és Szököts Péternél kinn lévő adósságáról — mellyeket a Testamentomába is emleget” kívánt újabb rendelést tenni.

Néhány szóban, minden bővebb ismertetés és magyarázat nélkül, szólnunk kell még a házas felek együttesen tett végintézkedéseiről, melynek elveit munkánk korábbi részében vázoltuk. Bemutatott példáink között ugyancsak találhatók együttes végrendeletek, melyek érvényes megtételét napjaink jogi szabályozása kizárja, de a tárgyidőszakban erre korlátozástól mentes lehetőség volt.

61 Szlemenics P.: i. m. 157. old.

62 HBmL IV. A. 1011/z. No. 1690.

63 Uo. No. 1692.

75