A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)
Tanulmányok - Balogh István: Két város története az új monográfiák tükrében
királyi adománylevél törvénybeiktatásához. Az uralkodó államvallás érdekeinek, az ezzel szoros kapcsolatban álló, megbízható, katolikus és nagyrészt német betelepülők különleges jogállásának elismertetéséért folytatott vita összekapcsolódott az autonómia fokozatos korlátozásával. Ez a város vezetőit, a szenátust és a választott hites közönséget hangolta a központi kormányszékek és az uralkodóház ellen, míg a katonai beszállásolás nyomán időnként zavargásokig menő súrlódások a legszélesebb körök ellenszenvét vívta ki. A város vallási, etnikai és igazgatási autonómiája a református egyház és kollégium védelméért folytatott harc szülte kölcsönös bizalmatlanság a rendiség fennállásáig nem szűnt meg.48 A két város fejlődése gazdasági téren is különbözik egymástól. Szeged mezőgazdaságának fejlődését nem kötötték meg a földközösségnek olyan erős formái, amelyek Debrecenben a XYI—XVII. század folyamán kialakultak. Szegeden a határhasználaí- ban a telekrendszer (házutáni földek) nem alakult ki, a határbeli szállások szabad foglalása, a’XVIII. század folyamán is fennállott. Ahatár ki nem osztott része — nagyrészt közlegelőként — a communitás rendelkezése alatt maradt. Szegeden a birtokperek lezáródása (1750) és a szőregi kincstári uradalom zálogba vétele (1781), valamint az új adományok révén kialakult nagyhatárának közel fele legelő volt. A szántás-vetéssel nem művelt határrészen (Homok) továbbra is fent- maradt — vélhetőleg szabad foglalás által — XVI—XVII. században kialakult szállásos-mezei kertes rendszer. Ezeken a szállásokon előbb szarvasmarha, majd a XVIII. század végi gyapjúkonjunktúra hatására juhtenyésztés folyt. Némi szántóföldi termelés mellett nagyobb arányokban itt bontakozott ki a szőlőtermelés is. A földközösség hiánya és a XIX. század elejétől már megállapítható birtokpolitika (bérletrendszer, kertségek alapítása) a kedvező szállítási lehetőséggel (hajózás) párosulva Szeged mezőgazdálkodását már a XIX. század első harmadában az intenzív fejlődés irányába lendítette.49 Debrecen mezőgazdálkodása és határhasználati módját a XVIII—XIX. században — egészen 1872-ig — a XVI. század második felében már meglevő telekszervezet és a communitás által szabályozott másodlagos földközösségi gyakorlat határozta meg. Ezt a telekszervezetet az 1770—72-ben végrehajtott szabályozás konzerválta és ezt az 1819-ben végrehajtott korrekció sem változtatta meg. A szabályozások révén a városlakók polgárjoggal — háztulajdonnal — bíró kisebbsége a nagy többség felett nagy előnyöket élvezett a szántóföldek birtoklásában, az osztatlan legelők és erdők használatában. Szegeddel ellentétben — ahol a megismétlődő bérbeadások az agrár- népességet földhöz juttatták — Debrecen birtokviszonyai alapjában véve az egész korszak folyamán nem változtak. A legelő bősége párosulva a polgárjog nyújtotta előnyökkel segített konzerválni a századok óta fennálló gazdálkodási rendszert, a nagyarányú extenzív pusztai állattartást. A debreceni cívis polgárok gazdálkodásának súlya továbbra is az állattartáson nyugodott, gabonatermesztéssel legfeljebb a saját szükséglet kielégítéséig foglalkoztak. A különbség világosabban kitűnik, ha a két város tanyásgazdálkodását vesszük szemügyre. A debreceni tanyák a korszak végéig megőrizték korábbi állatteleltető ideiglenesen lakott szállás jellegüket, míg a szegedi tanyák már a korszakfordulón állandóan lakott farmtanyákká alakultak át, a város lakosainak közel fele már a határbeli tanyákon és zárt településű kertségekben lakott.50 48 Szűcs I.: i. m. 497.; Debrecen története II. k. 99—146. old. 49 Szeged története II. 173—279. old. 50 Debrecen története II. k. 277—290., 298—308.; Szeged története II. k. 267—278. old. 19
