A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: Debrecen ipara és kereskedelme a XVIII. század elejéig. Közli: Radics Kálmán

Én így tudom az okozatnak okát adni; így magyarázom meg Debreczennek viszonylagosan rohamos fejlődését.

1300 körül a nagykiterjedésű váradi egyházmegyében a püspöki székhely után Debreczent legnagyobb, legvagyonosabb egyháznak mutatják a szeretetadományok és pápai tizedek szedéséről fennmaradt jegyzékek. Ugyanezen időben épült monumentális főtemploma mellett másik plébániai templomáról, iskolát tartó gazdag kolostoráról is van emlékezés. Nagy Lajos királytól 1360-ban megkapja a városi ön- kormányzat jogát, a szabad bíró választást és saját bíráskodást. Polgárai szász és más idegen nyelvű czivitások példájára mesterségek szerint már ekkor czéhekbe tömörülnek. Zsigmond király 1405-ben, hogy az ő Debreczen városának polgárai és lakosai békében és bátorságban élhessenek, elrendeli, hogy a város, elöljárói által meghatározandó körzetben kőfallal és egyéb alkalmatos erődítéssel vétessék körül. Ugyanezen kiváltság levelében a király Debreczent mindazon jogokkal és szabadsággal is megajándékozta, amelyekkel a királyi székváros, Buda élt.

Fejedelmi pártfogók, a Hunyadiak védelme alatt tovább gyarapodik Debreczen. Kőfalak helyett ugyan, a Towson Róbert által is említett építési anyag hiánya miatt, csupán mély árkokkal és olcsó, könnyű palánkokkal övezik, amik legfeljebb kisebb martalócz csapatok ellen nyújtanak bátorságot. Ez az oka, hogy Debreczen véres ostromokat nem állott ki és polgárai elszánt védő harczok vitézi tetteivel sem írták be nevöket városuk és hazájuk krónikájának lapjaira. De én azt tartom, hogy a mi debreczeni őseinknek elszántságuk, bátorságuk és hősiességük nem vala kisebb — ámbár csak a mesteremberi szerszámokat és kalmári singet szerették kezelni —, mint azoké, akik felvértezve, aczélos szablyát forgatva csatamezőkön néztek szembe a halállal.

A polgári munka szeretete, párosulva az életnek is koczkáratevésével, sokoldalú ipari és kereskedelmi tevékenység okozta, hogy nemzeti életünk legszerencsétlenebb korszaka, a mohácsi vésznek, az ország háromfelé szakadásának földrengéshez hasonló ideje sem akasztotta meg Debreczen fejlődését abban az irányban, amelynek akkor indult, amikor vidéki kicsiny falu szűk kereteiből kezdett kibontakozni. íme már ebben a zivataros korban irigyelt vetélytársa a legdaliásabb magyar király Szent László legendás sírja fényétől beragyogott búcsújáró Váradnak. Egy roppant fontos adatunk van Debreczen népességére, vagyonosságára és államgazdasági jelentőségére nézve az 1552. évi adóösszeírásokból. Tehát olyan időből, amikor Szulejmán szultán hadai még nem pusztították el Várad és Debreczen vidékét, amikor a török hódoltság nem sajtolta ki még a tiszántúli lakosság életerejét.

Ezen országos összeírás Bihar vármegye 10 830 adózó portája közül egy tizedrésznél többet, vagyis 1216 portát talált az akkor ugyancsak Bihar megyéhez tartozott Debre- czenben. Míg ugyanakkor a még mindig püspöki és káptalani fényes székhely, a kulcsos Várad összes elővárosaival együtt sem számlált többet 536 portánál. Bunyitay kanonok ez utóbbi adat alapján Várad akkori lakosságát mintegy 10 ezer lélekre becsüli. Nos, ha jól számít Váradra nézve a tudós praelátus, akkor Debreczenben ugyanazon időben bizonyosan kétszer annyi ember élt. Netalán Várad felől hallható ellenvetésekkel szemben fölemlítem, hogy 1552-ben Debreczen is még saját Ősi, aránylag szűk határára szorítkozott, mert csak ötven esztendővel később kezdte megszerezni a körülötte elpusztult falvak határait.

Éppen erre az időre esik az is, hogy a hitjavítás, a reformáció szülte nagy vallási és művelődési mozgalmak terén Debreczen ragadta magához a vezérlő szerepet, nem is egy-két vármegye, hanem az egész tiszamelléki országrész magyarsága előtt. így lett a református Debreczen, apostoli buzgalmú tudós papjai, iskolája és könyvnyomtató műhelye révén, Méliusz szavait idézve: „Magyarország világító lámpása”. Hogy olyan

173