A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 13. 1986 (Debrecen, 1986)

Zoltai Lajos munkáiból - Zoltai Lajos: Debrecen ipara és kereskedelme a XVIII. század elejéig. Közli: Radics Kálmán

DEBRECZEN IPARA ÉS KERESKEDELME A XVIII. SZÁZAD

ELEJÉIG

Zoltai Lajos I.

Debreczen korán kifejlett kereskedelmi és ipari jelentőségének okai

Száz és egynéhány esztendővel ezelőtt Towson Róbert nevű angol Debreczent is útjába ejtvén, így kezdi leírását: „Micsoda körülményeknek köszönheti Debreczen létrejöttét, azt nem tudom; de azt sem fejthetem meg, mi bírhatott rá 30 000 embert, hogy olyan vidéket válasszon magának lakásul, hol sem forrás, sem folyó, sem tüzelő-, sem építőanyag nincs.”

Ma sem érti ezt sok idegen, aki ide vetődvén, innen-onnan százezer lakost számláló, palotákkal ékeskedő, az elektrotechnika vívmányait élvező nagy várost lát maga előtt; sőt magok a debreczeniek sem tudják, mert még alig foglalkozott közülök is valaki behatóan ezzel a kérdéssel, hogy miképpen, micsoda külső- és belső tényezők összehatása által nőhetett ezen a puszta, sík földön, a legrégibb debreczeni krónikás, jó öreg Barta Boldizsár szavai szerint: „ebben a mezőben” ilyen népes, nagy és gazdag város.

Towson úrnak valósággal igaza van abban, hogy a természet ettől a helytől éppen azokat az eszközöket és javakat tagadta meg, amelyek tapasztalás szerint úgy a legrégibb, mint az újabb időkben, leghathatósabb tényezői a városok kialakulásának és fejlődésének. Igazuk van az idegeneknek is, akik amiatt panaszkodnak, hogy Deb- reczenben nem találják meg a természetnek szemet-lelket gyönyörködtető szépségeit, a munkában elfáradt embert felüdítő kies tájakat.

Azt is hozzátehetjük, hogy ez a hely, amelyen a mi kedves otthonunk áll, a keresztyén magyar polgárosodás hajnalán, az Árpádházbeli első királyok idejében, azokkal az intézményekkel, fejedelmi alkotásokkal sem dicsekedhetett, amelyek az akkori körülmények rendjéhez és idők természetéhez képest, különféle kézműveseket, árusnépeket gyűjtöttek maguk köribe és ily módon ipari, kereskedelmi telepet teremtettek, mintegy városnak a magvát vetették el.

Mert, bár igen nagy valószínűséggel a fejedelmi, majd királyi ház birtoka volt Debreczen, e helyen sohasem épült királyi-, sem később főúri vár; püspöki székhellyé sem tette a szent királyok vallásos buzgósága; monostort is csak századok múltával találunk benne.

Már pedig a X—XII. században nemcsak Magyarországban, hanem a műveltség terén előre haladottabb nyugaton is csak hatalmas hűbér urak, világi és egyházi fejedelmek udvarában és udvara körül keletkeztek kézművestelepek; ezekből alakultak ki lassankint a városok.

Annyival inkább nem érdekesség nélkül való kérdés tehát: mi okozhatta mégis, hogy már a XIII. század végén, amikor nemzetünk a rettenetes tatárdúlásból új életre támadt és ismét virágzásnak indult, íme ezen a helyen úgyszólván hirtelen, messze nyúló vidék egyik legnépesebb, legvagyonosabb, kereskedéssel és kézműipar171