A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)

Tanulmányok - Papp Klára: Adatok a bihari Csáky uradalmak birtoktörténetéhez és jobbágyviszonyaihoz

szony „szolgálatából alattomban” igyekeztek elmenni. A kezeslevélben nyolc szu- nyogdi ember vállalta a szintén 40 vonás forintig terjedő' összeg kifizetését.52 Pap Mihály, aki Csarnó Annát egy örökös jobbágy özvegyét vette el, magát és maradékait is örökös jobbágyságra kötelezte a grófi famíliának (Csáky Zsigmond és felesége).

Varga János a magyarországi jobbágyrendszerrel foglalkozó, meghatározó jelentőségű munkájában a XVII. századból nagy számban közöl példákat a kezeslevéllel örökös jobbágyságra szőri to ttakra vonatkozóan. A XVIII. században azonban — úgy véljük — az itt felsoroltak azért jelentősek, mert a ritkaság eseteit szaporítják.53

Egy 1752-ből származó inquisitio nemcsak arra szándékozott fényt deríteni, hányán lehettek, akik elszöktek a domíniumból, hanem az okokra is keresték a választ. A feltett kérdések alapján egy uradalmi tiszt, Parniczky Mihály udvarbíró személyére terelődött a figyelem. A vallomások Lükiből Tankó Tivadar, Sere Illés, Lázár János, Tamás Mihály taxások és Kukora Mihály örökös jobbágy, Margitáról János kovács, Kötélverő György, Székely István, Bodó Mihály, Keserű András és Bencsik András taxások eltávozását tanúsítják. Állították, hogy Parniczky „nemcsak a kerülők által, hanem Bakterivel és maga Béresei által is behajtott bírságokat”, több dézsmabort szedetett, s a tisztek maguknak is dézsmáltak 1-1 pénzt kis csebrek után. Utaltak arra is, hogy nem bánta a tiszt a szökéseket, mivel svábokat kívánt hozatni helyettük. Érdekes esetként írták le: „megtiltván, hogy senki 8 után Lámpás nélkül ne járjon, és az Csapszékrül ez által eltiltaná (őket) nem mertek az uccára menni... (ellenben) azonnal fogták semmilyen válogatás nélkül kit tömlöcbe, kit áristomba dugtak”, s csak akkor bocsátották szabadon, ha a büntetéspénzt megfizette.

Nyilván a földesúr sem lehetett teljesen megelégedve Parniczkyval, ha engedte a kérdések ilyen felvetését. Hogy a paraszti vallomások is csak részben igazak, mutatja, hogy a lakosok olyan kocsmába igyekeztek tömegesen, a büntetéspénz és börtön fenyegető veszedelme mellett, ahol állítólag éppen ennek a Pamiczkynak a hibájából olyan rossz bort mértek, hogy „az szájábul ki is köpte az Ember a savanyúsága miatt”.

A tanúk minden túlzása ellenére a forrás mégis a megye közgyűlésén 1745-ben született megállapítást támasztja alá, hogy tudniillik törvénytelen bírságokkal nyomorítják az adózókat.54 Nyilvánvaló, hogy ezek a módszerek nem járulhattak hozzá a népesség megtartásához, igaz, az elvándorlást nem is csupán az uradalmi tisztek bánásmódja idézte elő, hanem döntően a más településeken megmutatkozó jobb lehetőségek ígérete. Az elköltözés ugyanis vagy szomszéd vármegyékbe (Békés, Szolnok, Szatmár) esetenként még messzebb (Zaránd, Kraszna) történt, vagy megyebeli birtokosokhoz (Baranyi Miklós, Dravecki úr, Károlyi Sándor stb.), vagy a már idézett városba, Debrecenbe. Az eltávozok egy meghatározott csoportjában éppen nem objektív, hanem nagyon is szubjektív mozgatók mutathatóak ki. Bűntett esetében ugyanis ez a legkönnyebb módszer a következmények elkerülésére: 1753-ban Margitán például az udvarbíró két kondása szökött el, mert jogtalan eladások gyanúja merült fel ellenük.55

A kedvezéseknek, engedményeknek bizonyos jeleit a Csákyak falvaiban ugyanúgy

52 OL. P. 71. Fasc. 158. No 31. (1745-ből) — Ugyancsak hasonló esetek 1692-ből — Csáky László birtoklása idejéből — OL. P. 71. Fasc. 158. No 3. ill. Orlai Péter szökésének, leírása 1737-ből — OL. P. 71. Fasc. 158. No 11. Jankó Tivadarért és Erdélyi Jánosért 1743-ban kezeskedtek, akik azzal a feltétellel lettek Lükiben örökös jobbágyok, hogy csak 16 napot szolgálnak. Uo. No 25. és 26.

53 OL. P. 71. Fasc. 158. No 23. — Pap Mihály kezeslevele. A XVII. századi példák Varga J. i. m. 117—120. old.

63