A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)

Tanulmányok - Papp Klára: Adatok a bihari Csáky uradalmak birtoktörténetéhez és jobbágyviszonyaihoz

sürgetik a puszta visszavételét, amelyet a grófi család örökös, Laczkovicsné zálogos földjének neveznek. Nem akarnak Trencsényi Máriával contractust kötni, s 1759 márciusában ismét kérelmezik, engedje meg nekik Körmösd puszta kiváltását, hogy továbbra is „mindenkor védelmező szárnyai alatt Exellentiádnak megmaradhas­sunk”.12 Az 1763. és 1764. évből fentebb idézett szerződés azt bizonyítja azonban, hogy a berekböszörményiek minden igyekezete ellenére a két praedium továbbra is Laczkovics özvegyének fennhatósága alatt maradt. A század közepén keletkezett további contractusok sorra azt mutatják, hogy a zálogbirtokosok a Csákyaktól az esedékes zálogösszeget átvállalók, vagy a családot pénzgondjaiban kisegítő birtokosok: Szentiványi Józsefet, Sembery Istvánt, Ferdényi Gábort, Beöthy Mihályt valamint Laczkovics Lászlót és feleségét kell itt megemlíte­ni.13 Csáky Imre 1742-ben bekövetkezett halála után a családon belül tárgyalások kezdődtek a bihari birtokokról. Kállay István a családülésekről fennmaradt első jegy­zőkönyvként említi a Csákyak 1745. október 12-i biharpüspöki üléséről készült írásos feljegyzését, amelyben a leányággal folytatott tárgyalás alapelveit is meghatározták. 1746 szeptemberében kezdődött a pereskedés a Királyi Tábla előtt Csáky Miklós vá- radi püspök és a Csáky Zsigmond leszármazottak: özvegye Haller Kata, Csáky Bor­bála (Haller Györgyné) és Csáky Katalin (Bornemissza Jánosné) között. A végered­mény a fiúág birtoklását erősítette, de a birtok végül is zálogként az erdélyi ághoz ke­rült.14 Ez utóbbi tényt hosszú levelezés előzte meg Csáky Borbála és Csáky Antal kö­zött 1758 augusztusától 1759 közepéig, amelynek tárgya minden esetben a zálogbir­toklás, főleg annak anyagi vonatkozásai: 150 ezerről fokozatosan emelte a Grófnő az összeget 200 000 forintig. 1757. június 9-én kötötték az egyezséget gróf Csáky An­tal, János, György és Imre, valamint Haller György és felesége Csáky Borbála kö­zött, amely szerint 117500 Ft-ot adnak készpénzben, s 82 500 Ft összegben magukra vállalják Csáky Miklós érsek tartozásainak teljesítését is.15 A zálog ideje 25 év. Nem maradt azonban sokáig változás nélkül a birtok, 1766-ban már arról ol­vashatunk a levelezésekből, hogy Haller György halála után fia, Haller János nem akar­ja megtartani, s ugyanolyan feltételek mellett adná át más zálogbirtokosnak, ahogyan 12 OL. P. 72. Fasc. 336. No. 6., valamint P. 71. Fasc. 20. No. 31. és No. 33. Az utóbbi jelzetű anyag a visszaváltás körülményeit is mutatja, amelyet pontos felmérés előzött meg, becsűvel, s így került sor 1801. májusában 1974 rénes forint és 15 krajcár ellenében Kovács László, a Csákyak fiskálisa és báró Vay László, Trencsényi Mária megbízottja között a visszavételre. Csáky Miklósról Bunyitay Vince: Gróf Csáky Miklós hercegprímás váradi püspökségének története Vác, 1935. 13 1758-ban Szentiványi József (néhai Csáky Miklós secretariusa) Mezőfalva praediumot válthatja ki, s ennek fejében használhatja 12 évig. 1757-ben a korábban kifizetett 2000 ft váltságösszegért és az átadott 2000 ft lefizetéséért Sembery István használhatja fele részben Inánd helységet és Kis Telek praediumot. Ferdényi Gábor pedig 3150 ft-ért került Keresztszeg-Apáthi haszonélvezői közé (OL. P. 71. Fasc. 132. No. 5.) Beöthy Siter, Laczkovicsék pedig Szalárd esetleges lekötése fejében adnak kölcsönt (OL. P. 72. Fasc. 326. No. 14.). 14 Családülési jegyzőkönyv —- OL. P. 74. Családülés 1745. október 12/1. L. Kállay I.: i. m. 31. old., a per kezdetéről szóló tudósítás OL. P. 72. Fasc., 326. No. 16., az ezzel kapcsolatos levelezés OL. P. 71. Fasc. 4. No. 14. Az 1750. február 4-én és 14-én kelt contractuális levél szerint „az legközelebb elmúlt Szt. István Terminusa előtt Pesten a Felséges Curia előtt végzett Atyafiságos Transactio szerént a’ Fiú ágra bizonyos summa mellett háramlott a valóságosan csupán azt ille­tő... Margitai Dominium”. 15. A levelezés OL. P. 72. Fasc. 327. No. 16—17., a megkötött contractus OL. P. 71. Fasc. 132. No. 1., No. 5., P. 71. Fasc. 4. No. 24., No. 26., No. 28. és OL. P. 72. Fasc. 328. No. 3. Csáky Imre még 300 000 ft zálogösszeget is elképzelhetőnek tartott volna — OL. P. 72 Fasc. 327. No. 10., Csáky Zsigmond özvegye, Haller Kata asszony is igényt tartott volna a birtokra, Ígérte: Szalárdon a le­égett malmot felállítaná, a megkezdett udvarház építését befejezné, s felépítené a vendégfogadót is stb. Haller Gábor is érdeklődött, de az 1755. évi proventus átvizsgálásakor nem látta biztosí­tottnak a tervezett jövedelmet. OL. P. 72. Fasc. 327. No. 17. 55

Next

/
Thumbnails
Contents