A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)
Forrás - Rácz István: Hajdúvárosi végrendeletek és osztálylevelek
föld is tartozott.16 Dorogon Magyar Illyés 1795-ben „egy darab”,17 Nánáson Pongor Sámuel 1837-ben fél nyilas,18 Böszörményben Uzonyi György özvegye 1799-ben két nyilas és egy tábla szőlőt19 hagyományozott utódaira. Ezek és az ezekhez hasonló esetek egész sora támogatják azt a megállapítást, hogy a szőlőtermelés a XVIII. század végére már az alföldi városokban, s ezeken belül a hajdúvárosokban is gyökeret vert, a vagyon részévé vált. Az állatállományról a végrendeletek és az osztálylevelek mindig külön pontban emlékeznek meg, ami önmagában véve azt is jelzi, hogy a hajdúvárosokban a vagyon meghatározó részének tekintették. Azt is mondhatnánk, hogy a gazdagság egyik fokmérője is volt a jószágállomány nagysága. A szegényebbek csak az igásjószág tartására törekedtek, ezen kívül legfeljebb még egy-egy fejőstehenet kötöttek be az istállójukba. Valasinovszky Ferenc 1820-ban három hámos lováról, egy tavalyi csikójáról és egy negyedfű üszőjéről végrendelkezett.20 A gazdagabbak viszont heverő jószágot is szép számmal tartottak, amit bármikor piacra hajthattak. Az Uzo- nyiak Böszörményben 1799-ben 14 hámos lovat, 6 csikót, 18 szarvasmarhát és 156 db juhot örököltek.21 A már többször idézett Karap család vagyoni leltározása során pedig ugyancsak Böszörményben 1849-ben 10 hámos lovon kívül 57 szarvasmarhát, 5 tavalyi csődört, 3 szopós csikót és 88 sertést találtak.22 Az idézett adatokból is kitűnik, hogy igavonásra általában a lovat használták. De azt is érzékelni lehet, hogy több állatfajta tenyésztésével foglalkoztak. A történetírásunk a városlakók vagyoni viszonyainak az elemzésekor ez idő szerint kevés figyelmet szentel a pénzfelhalmozásra, valamint a hitel- és kölcsönügyletek vizsgálatára. Talán éppen azért, mert az ilyen jellegű adatok döntően a végrendeletekben és az osztálylevelekben rejtőzködnek. A hajdúvárosi vonatkozó forrástípusok jól érzékeltetik, hogy az egyes családok kezén kisebb-nagyobb pénzösszegek felhalmozódtak, mások viszont hitelfelvételre kényszerültek. Dorogon az Antza család tagjai 1810-ben — különböző pénznemekben — 1300 Rénes forint készpénzen osztozkodtak.23 Böszörményben az Uzonyi örökösök 1799-ben 1646 magyar forintot számoltak össze az apai hagyatékban.24 Az ugyancsak böszörményi Karap utódok 1849-ben különböző fiókokban és zacskókban 854 pengő forint készpénzre bukkantak az osztozkodáskor.25 Ugyanakkor a nánásiak között Magyar Illyés 1795-ben 205 váltó és 30 Rénes forint,26 Lakatos János özvegye 1815-ben 176 Rénes forint27 és Takáts János 1846-ban 202 váltó forint28 adósságot hagyott hátra örököseinek. Amíg tehát egyik oldalról — ha jobbára szerény mértékben is — felfedezhető bizonyos pénzfelhalmozás, az eladósodás is kísérő jelensége a családi és társadalmi va- gyonépítésnek. A hitel- és kölcsönügyleteknek — kimondott pénzintézetek hiánya miatt — elsődleges formája a polgárok egymástól való kölcsönzése maradt. 16 Vö. Orosz István: Szőlőtermelés a Hajdúkerület városaiban a XVIII—XIX. században. HBmLÉ. III. (Szerk.: Gazdag István) Debrecen, 1976. 57—74. old. 17 1795. február 23-án kelt végrendelet. V. A. 102/f. 1. 18 1837. április 9-én kelt végrendelet. V. A. 302/g. 1. 19 Adattár 1. sz. 20 1820. április 26-án kelt végrendelet. V. A. 102/f. 1. 21 Adattár 1. sz. 22 Adattár 6. sz. 23 Adattár 2. sz. 24 Adattár 1. sz. 25 Adattár 6. sz. 26 Lásd 17. sz. jegyzetet! 27 Adattár 3. sz. 28 Adattár 5. sz. 138
