A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 12. 1985 (Debrecen, 1985)

Forrás - Rácz István: Hajdúvárosi végrendeletek és osztálylevelek

együtt tekintették értéknek. Jellemző módon szükségesnek tartották a lakóház minőségének a feltüntetését is, megjelölve, hogy az ócska vagy a végrendelkező sajátmaga építtette. A belső telek melléképületeit azonban már rendszerint nem részletezték, „minden épületeim”, „más épületeim” címszóval ellátva összevontan tüntették fel. Ám a böszörményi Somossy Miklós a végrendeletében azt is szükségesnek tartotta elmondani, hogy a saját költségén a lakóháza mellé két deszkás sertésólat és egy sövény górét is csináltatott vagyis belső gazdasági üzemközpontjának a főbb épületeit is megnevezte.7 Az általunk most közölt legrészletesebb vagyonleltár pedig — a böszörményi Karap családé — a vidi földön levő határbeli üzemközpontokra, a tanyákra is utal, jóllehet épületfajtákat nem jelöl meg.8

A hajdúvárosokban a vagyont — miként a többi alföldi mezővárosban is — jól egészítették ki a malmok. Malomépítésre azonban csak a tehetősebbeknek nyílott módjuk. Antza György dorogi lakos 1810-ben malmát Julis leányának hagyományozta s az értékére jellemző, hogy az 1500 forintnyi árából még Márta leányának is juttatott.9 A böszörményi Uzonyiak telkein pedig a XVIII—XIX. század fordulóján egy lisztelő- és egy kásamalom Őrölte, illetve tisztította az életet s egy olajütő pedig sajtolta a különböző magvakat.10 11 Ismerve az őröltetés ekorbeli rátáját, — tizenötöd része volt az őrlendő gabonának — elmondhatjuk, hogy a malmok számottevő bérért dolgoztak.

Jó tájékoztatást nyújtanak a végrendeletek és osztálylevelek a hajdúvárosok határhasználati rendjéről is. A határbeli földeknek általában három fő típusát különböztetik meg: a telek- vagy szállás-, az ugar- és a réti földeket. A telek vagy szállásföld örök tulajdonba került szilárd telekrész, az ugar a forgó földek kategóriájába tartozott, a réti föld pedig osztatlan állapotú legelő és kaszáló volt.11 Somossy Miklós Böszörményben 1817-ben is ilyen kategorizálás szerint osztotta szét gyermekei között a Rab Andrástól és Somossy Mihálytól szerzett telek után való szállásföldjeit, emellett ugar valamint réti kaszálóit.12 De eszerint leltározták az ugyancsak böszörményi Karap Miklósné örökösei is a szétosztandó vagyont 1849-ben.13

Szembeötlő vonása a hajdúvárosokban a hajdútelkek határbeli tartozékainak szórtsága. Egy-egy hajdúvárosi lakos földje számtalan részre tagolódott, s ez nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb gazdákra is érvényes. Gál Sándorné Nánáson 1854-ben a Lopóhalom járásban tizenkettedrész telek, a nagytilalmasi pusztán a Hosszúhátnál és a Görbe dűlőben 2—2 vékás földjéről rendelkezett az utódainak.14 A jómódú Karap örökösöknek pedig 1849-ben Böszörményben 39 helyen vették számba a föld- ingatlanaikat.15 Nem véletlen tehát, hogy a tagosítási igény a hajdúvárosokban sokszor és sokak által felvetődött a századforduló évtizedeiben.

Az is megfigyelhető, hogy a vagyonhoz a szántó mellett már sok esetben szőlő7 Adattár 4. sz.

8 Adattár 6. sz.

9 Adattár 2. sz.

10 Adattár 1. sz.

11 Vő. Orosz István: Mezőgazdasági termelés és agrártársadalom. In: Rácz István szerk.: Hajdúnánás története. Hajdúnánás, 1973. 89—192. old., uő.: A hajdúböszörményi mezőgazdasági termelés és agrártársadalom fejlődése 1784—1889. In: Szendrey István szerk.: Hajdúböszörmény története. Db., 1973. 343—390. old.; Varga Gyula: Hajdúszoboszló agrártörténete. In: Dankó Imre szerk.: Hajdúszoboszló monográfiája. Hajdúszoboszló, 1975. 399—446. old.

12 Adattár 4. sz.

13 Adattár 6. sz.

14 Adattár 7. sz.

15 Adattár 6. sz.

137