A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Tanulmányok - Varga J. János: A Tiszántúl felszabadítása a török uralom alól
A TISZÁNTÚL FELSZABADÍTÁSA A TÖRÖK URALOM ALÓL Varga J. János Az 1648-as westfaliai békekötés után a török birodalom európai hatalmának megtörése, s egyúttal a legnyugatibb tartományának, Magyarország hódoltsági területének a felszabadítása reális közelségbe került. A kortársak legalábbis így gondolták, ami alapos optimizmusra vall, hiszen ha visz- szatekintünk a harmincéves háborút befejező német birodalomra, csodálkoznunk kell azon, hogy miként ocsúdott fel, s állt talpra viszonylag rövid időn belül a számos fejedelemségre szakadt, teljesen kivérzett ország; az a terület, amelyet egyébként mér régóta egy török elleni támadó háború potenciális bázisaként tartottak számon Európában. Mindenesetre az 1680-as évek elején a pápai diplomácia — élén maga XI. Ince pápa és varsói nun- ciusa, Pallavicini bíboros — már azon fáradozott, hogy létrehozza I. Lipót császár és király, valamint Sobieski János lengyel király törökellenes szövetségét. A két uralkodó által 1683 tavaszán aláírt megállapodás katonai természetű, véd- és dacszövetség volt, amelynek első eredménye Bécs felmentése, a török hadsereg súlyos veresége a Kahlenberg tövében 1683. szeptember 12-én. A dicsőségből ekkor már a német birodalmi segélyhadak is kivették részüket, ami azt mutatja, hogy születőben voltak azok a gazdasági, politikai és katonai feltételek, amelyek lehetővé tették az oszmánok elleni eredményes európai összefogást. A bécsi vereség után a szultán nem kért békét, a háború tehát folytatódott. Ekkor ismét Ince pápa lépett színre, akinek védnökségével és jelentős anyagi támogatásával 1684. március 5-én megalakult a Szent Liga, a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége. Hosz- szas tárgyalások után hadisegélyt ígért Frigyes Vilmos brandenburgi, Max Emánuel bajor, III. János György szász választófejedelem, valamint a kölni érsek, továbbá a sváb és a frank kerület. 1686-ban Oroszország is csatlakozott a szövetséghez, megnyitva a Fekete-tenger térségében a jelentős tatár erőket lekötő keleti frontot. A szerződés szerint valamennyien a maguk érdekkörében folytatják a hadműveleteket, s amit ott elfoglalnak, azt sajátjuknak tekintik. Ellenben békét csak együttesen, s nem külön-külön köthetnek. Néhány ország távol tartotta magát a szövetségtől, sőt ellenségesen viselkedett, mint Franciaország, vagy várakozó álláspontra helyezkedett, mint Anglia. Ugyanakkor Magyarország szerepét sem tekinthetjük egyértelműnek: elég, ha Apafi Mihály Erdélyére, vagy Thököly Imre török orientációjú politikájára gondolunk. Ilyen ellentmondásokkal terhesen, de mégis 5
