A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)

Tanulmányok - Nagybákay Antal: Egy régi debreceni kereskedőház történetéből

után első esztendőben 20,—, a másodikban 28,—, 1789—90-ben már évi 57,— Ft adót fizetvén.”4 Rickl József Antal német kalmárnak azonban már 1783 óta volt üzlete Debrecenben, ha nem is ebben a házban. Őt magát már 1785. aug. 14-én felvették a város polgárai közé (cívis).5 Rickl József Antalról egyébként azt mondja a családi hagyomány, hogy mikor először lent járt Debrecenben, a főutcán kilépte a várost, s a város, ill. a főutca közepe táján nyitotta meg üzletét, s vett házat. Hogy a helyet jól választotta meg, bizonyság reá a „Török császár” cég 130 éves múltja. A Debrecent akkoriban sűrűn meglátogató tüzek, így az 1797. szept. 16-i, 1802. jún. 11-i, 1811. ápr. 3-i és ápr. 5-i, mikor a városnak majdnem a fele leégett, csodálatosképpen mindig elkerülték a Rickl-házat, a „Kistemplom” mindannyiszor gátat vetett a kalmárházra zuhanni készülő tűztengernek.6 A ház, vagy ahogy másfél évszázadon át nevezték: a Rikli (Rickl) ház tulajdonosai 1771-től kezdve a házak 1951. évi államosításáig a következők voltak: 1771. Gestefeld Mihály kalmár, 1780. Fényes István kalmár, 1789—1812. Rickl József Antal kalmár, 1812—1829. Rickl I. József Zelmos kalmár, 1829—1839. Rickl József Zelmosné Iváncsics Rozina, 1839—1855. Rickl örökösök (Dragota Ignác), 1855—1876. Rickl II. József Zelmos kalmár, 1876—1885. Rickl József Zelmosné Brunner Mária, 1885—1896. Rickl örö­kösök (Fabriczius Géza), 1896—1915. Rickl Géza kereskedő, 1915—1920. Rickl Gézáné Steinbach Lujza, 1920—1951. Rickl örökösök, (Dr. Rickl László és Géza).7 A házban az első Rickl-házaspár: Rickl József Antal és felesége Meixner Katalin mai kifejezéssel élve csak ideiglenes bejelentővel laktak, mivel állandó pesti lakásuk volt a Váci utcában (üzlettel együtt).8 Itt főleg a híres debreceni nagyvásárok alatt, vagy átutazóban kolozsvári fióküzletükhöz szálltak meg, illetve tartózkodtak. A család végleges beköltözése a debre­4 Zoltai Lajos: Régi cívis családok régi házai. „Debrecen”. Képes Híradója. XII. évf. 135. sz. 5 Debrecen város matriculájában a bejegyzés így szól: 1785-ben: „Jós. Rickel Mer­cator 1785. 14. VIII. Ex Austria, r. kath. Taxa Rf 4.—” HBmL. IV. A. 1011/s. 6 Nagybákay (Rickl) Antal Lajos: Rickl családi könyv (Kézirat) 1921—1964. Deb­recen s a „Török császár” bolt Rickl József és fia Rickl József Zelmos alatt 1829-ig c. fejezet. Nagybákay Antal családi levéltára. 7 Nagybákay (Rickl) A. L.: i. m. 8 Rickl József Antal az alsóausztriai Hürm plébániához tartozó Soos-i uradalom­ban született, Rickl János Lipót az uradalom gondnoka (Pfleger) és felesége Wagner Anna Borbália harmadik gyermekeként 1748. február 1-én. A szülők a fiukat kereskedő pályára adták. 1762—1769. év végéig, hét éven. át tanulta a szak­mát Anton Huster St. Pölten-i kereskedő üzletében, amiről szóló hivatalos bizo­nyítványa 1770. január 26-i kelettel cikkíró tulajdonában van. 1781. június 20-án megvette rokonától Rickl Ferenc Bertalantól a pesti Váci ut­ca 140. sz. alatti házat és a .Vörös rákhoz” címzett anyag és fűszerkereskedést a puskapor árusítási joggal együtt. Ugyanez év július 14-én felvették a pesti pol­gárok közé. 1783. május 11-én nősült. Felesége Meixner Mátyás pesti anyag és fűszerkereskedő „választott polgár” és neje Weidl Terézia leánya Meixner Ka­talin ,aki tevékenyen belefolyt az üzlet munkáiba. Fióküzletet tartott fenn Kecs­keméten, Debrecenben és Kolozsvárott: mindenütt „csendes társ” üzletvezetővel. 1785—1787 között a pesti Szab. Polg. Kereskedők Testületének másodelöljárója és mindvégig tagja. Debrecenben azonban a „céhenkívüli” kalmárok közt szerepel. Az 1811-i nagy devalvációkor csődbement és 1812. szeptember 15-én idősebbik fiá­nál Debrecenben halt meg, mint megrokkant özvegyember. 18

Next

/
Thumbnails
Contents