A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Műhely - C. Harrach Erzsébet: A levéltárak és a számítástechnika
a benne felhalmozott adatokat. Szükségesnek látszik, hogy egy központi tárolóhely alakítanék ki, amely éppúgy szolgáltathat adatokat, mint a területi tárolóhely. Ez természetesen feltételezi, hogy azonos a géppark. A filmtárhoz hasonlóan kellene a rendszert kialakítani, a készülő filmekről ugyanis a levéltári törvény szerint az Országos Levéltár felé leadási kötelezettsége van az összes levéltáraknak. E rendszer biztonsági szempontból sem elhanyagolható. De hasonlíthatnánk a nyomdai köteles példányokhoz is a központi tárolás szükségességét. De akár van központi adattárolás, akár nincs, az adatok három azonos sorozatban kell hogy tárolódjanak a számítógépes szabványok szerint. Az Új Magyar Központi Levéltár ide vonatkozó munkláataiból tudjuk, hogy a távadatfeldolgozás az adatokkal végzett műveleteknek minőségi lépcsője. A távadatfeldolgozás olyan információfeldolgozás, ahol az adatok beadási és ill. vagy kivételi helye térben elválik a feldolgozás helyétől és a számítástechnikai eszközöket távközlési vonal köti össze. Reméljük, hogy e ma még utópisztikusnak tűnő rendszer is gyakorlattá válik egykor. Az egységesség egyik alapgondolata a tervek és térképek azonos adatlapra történő kidolgozása. Ez váltotta ki az első nagyobb ellenállást is. A tárgyilagosság kedvéért meg kell állapítani, hogy a hagyományok e kérdésben nemcsak a magyar levéltárosokat bilincselték meg, hanem Európa más országaiban is külön-külön kísérletek folynak tervekre, kéziratos és nyomtatott térképekre. A magam részéről úgy vélem, hogy az adatbank funkciójában itt eltérés van köztünk és e szakadékot elég nehéz lesz áthidalni. A szakosodott feldolgozók a kutatók helyett is végeznek munkát. Az általunk elképzelt adatbank a legrövidebb úton tájékoztatja a kutatót, hol milyen anyagot talál, mit kell feldolgoznia. A következő tény, hogy a tervek és térképek olyan méretű átfedése, illetve összefonódása tapasztalható a régi és a mai anyagban egyaránt, amit semmiképp nem lehet helyes szétválasztani, sem levéltári, sem műszaki szempontból. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a tervlapok — s ezek között térképek is lehetnek, pl. városrendezési terveknél — logikusan épülnek egymásra, s mégis előfordul, hogy csak egyre van szüksége a kutatónak. Itt akaratlanul is a következő nagy ellenállást kiváltó pontba ütközünk, éspedig, hogy a lapokat darabonként kell feldolgozni. Ha egy gyűjtőszám alatt adjuk csak meg a sorozat anyagát, úgy az egészet át kell nézni, ha a részleteket is ismeri a referens, így csak a meghatározott lapot kell kiemelni. A gondolatok részletes kifejtése helyett további gondokat kívánok érinteni. Az adatlap rovatairól el kell mondanom, hogy anyagunk vizsgálata, a kutatási szempontok gyakorisága és a logika diktálta elemekből állt össze. a) Az anyagból adódott. — Ez alatt azt értjük, hogy nem a kódrendszert állítottuk össze először, és utána kezdtük a kitöltési munkát, mint azt pl. a Szovjetunióban tették, hanem fordítva. A rovatok ennek ellenére nagyrészt azonosak, mint ahogy a Veszprém megyei levéltár ún. munkautasításában is sok a hasonlóság a mi kezdeményezésünkkel. b) A források egyre gyakoribb kutatása lehetővé tette, hogy e szempontot is figyelembe vegyük. A területi levéltárakkal történt személyes kapcsolat felvétele során nyilvánvalóvá vált, hogy ott találunk megértésre, ahol a műemléki és honismereti szakgárda érdemi kutatásokat is végez. Ennek volt következménye az is, hogy a térképközpontúságtól eltávolodtunk. 156
