A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)
Tanulmányok - Varga J. János: A Tiszántúl felszabadítása a török uralom alól
26 Ft. 40 kr., fél évre 160 Ft. jut, nem akadályozták meg a kegyetlen execu- tiót.34 A városi tanácsnokok és esküdtek az első kéthavi reparticiót még behajtották, de a következő hónapokra eső összeget képtelenek voltak összegyűjteni, azt már Caraffa végeztette el hajmeresztő kegyetlenséggel. A tábornok 1686. február 15-én este érkezett meg Debrecenbe. Az utcákra őrséget állíttatott, a város elöljáróságát bezáratta a városházán, majd a tehetős polgároktól 3000—6000 forintnyi összegeket hajtatott be zsoldosaival. Az adó azonban ebből sem telt ki, ezért a lakosságot utcánként egy- egy udvarba tereitette és válogatott kínzásokkal kényszerítette vagyonuk kiszolgáltatására. A szükséges summa készpénzben, arany- és ezüstneműben még így sem folyt be, ezért Caraffa mindenféle értékes ingóságot: posztót, terményt és lábasjószágot elvétetett. A behajtott sarc összegét az erdélyi hírek mintegy 180—200 000 magyar forintra becsülték, s az egykori debreceni adatok is 200 000 Ft körüli összegről tanúskodnak.24 25 Jó fél évvel később a Szolnoknál táborozó Caraffa ismét óriási contributiót vetett ki a városra: utcánként 3000 tallért, ami — 12 utcája lévén akkor Debrecennek — 36 000 tallért, azaz, kb. 60 000 rajnai forintot jelentett.26 A Caraffa járás után nyomorúság, elszegényedés, a kézművesség, a kereskedés és a mezőgazdaság hanyatlása sújtotta a várost. A közpénztár nem tudta teljesíteni kötelezettségeit: pontatlanul fizették az erdélyi adót, az enyedi kollégiumnak járó cenzust és a török adót, amit később egyszerre hajtott be a váradi pasa. A tanács pedig még jó ideig kénytelen volt zaklatni saját polgártársait a Caraffa sarcért.27 Az elkövetkező években még gyakran csapolták meg a város jövedelmét törökök, tatárok és átvonuló császáriak. Némi nyugalmat a közeli Várad visszafoglalása hozott 1692-ben, a gyarapodás lehetőségét pedig I. Lipót 1693. április 11-én kiállított kiváltságlevele biztosította, amely a város addigi hűségét, szolgálatait és érdemeit figyelembe véve szabad királyi városi rangra emelte Debrecent.28 1691-ben a Marostól északra már csak három jelentősebb erősség volt török kézen: Várad, Jenő és Gyula. Várad stratégiai jelentősége közismert. A jól kiépített végvár a Sebes- Körös partján őrködött a Tiszántúlról a Királyhágón át Erdélybe, továbbá a Felső-Magyarországra és a déli területekre vezető utak találkozásánál. A vár és az attól nyugatra fekvő város a folyó bal partján épült fel, másik oldalán a Pece patak folyt. A Sebes-Körös túloldalán az Olaszi nevű külváros feküdt, a vártól délnyugatra a másik külváros, Velence. A vár a török időkben is a legjobban felszerelt erősségek közé tartozott: öt korszerű fülesbástyáját és falait alaposan megerősítették, 80 ágyúval rakták meg, és elegendő lőszerrel, meg élelemmel a 2500—3000 főnyi őrség ellátására.29 Várad attól kezdve, hogy a hadműveletek Belgrád 1688-ban történt visz24 Acsády I.: i. m. 460—461. old. 25 Zoltai Lajos: Debrecen a török uralom végén. A város háztartása 1662—1692. Bp. 1905. 76—78. old. — Debrecen története ... i. m. 94—95. old. 26 Zoltai L.: i. m. 79. old. 27 Uo. 82. old. 28 Debrecen története ... i. m. 98—100. old. — Zoltai L.: i. m. 89. old. 29 Fraknói Vilmos: Várad felszabadítása 1692-ban és XII. Incze pápa. Róma, 1892. 4. old. 12
