A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Törekvések a tulajdonviszonyok megváltoztatására Hajdú-Bihar megye iparában (1944-1946)

teket —, hanem az is, hogy kevésbé iparosodott megyénkben az egyes községekben, de még a hajdú városokban is alig volt található néhány ipari üzem a malmokon kívül. Ugyanakkor ilyen üzem — tekintettel a vármegye nagyarányú gabonatermeléséből fakadóan, valamint sajátos településhálózatából eredően, mivel a falvak, városok egymástól távol, nem ritkán 15—20 km-re voltak, másrészt, itt e tájon nagy létszámú 10—20 ezer lakosú falvak sorakoztak, következésképpen minden településen volt gőzmalom, gyakran kettő-három is. Ezek természetesen kis üzemekként működtek. Alkalmazottaik száma még a tíz főt is kivételes esetekben érték el. Fel kell tenni akkor a kérdést; miért került előtérbe az országos négy nagy üzem és a bányák államosításának időszakában e kis malmok ügye?

Nos először is a meginduló új élet szempontjából rendkívül fontos lett a lakosság, de kezdetben a front ellátása, majd a jóvátételi szállítások biztosítása is. Másodszor a malomtulajdonosok kihasználva a szükséget, soronkívüli követelésekkel léptek fel. Rendszeressé tették, hogy az őrletőktől a szokványos vámon felül fát is követeltek, így jogtalan haszonra tettek szert.35 Ráadásul ezt még olyan üzemek is be akarták szedni, amelyek nem gőz, hanem villanyerőre voltak berendezkedve (Hajdúszoboszló).36 Az őrletési díjat is rendkívül magasan állapították meg. Egyáltalán nem volt ritka a pocsaji eset, amikor is a tulajdonos dupla dézsmát szedett.37 Az e téren tapasztalható túlkapásokban — az egykori hírek szerint — a hajdúszoboszlói Tar malom járt az élen. Itt ugyanis 30 kg búzából 10 kg vámot és 5 kg porlást vett ki az üzem tulajdonosa.38 Az őrletési díj problematikájához tartozott, hogy a forint megjelenése után sem akartak pénzért őrölni, csupán vámért, természetesen a már előzőekben körvonalazott díjtételekben.39 További panaszként hangzott el; az üzemek igyekeznek a beszedett vámot elvonni a közellátástól. Ez utóbbira legszélsőségesebb példaként a tiszacsegei malmot említi a Néplap.40 Más esetekben azáltal okoztak fennakadást, hogy a dézs- magabonát csak liszt formájában akarták átadni a közellátásnak, de zsákhiányra hivatkozva ezt valójában elszabotálták.41 Közben a részben jogosan, részben jogtalanul megszerzett lisztkészleteiket pedig a feketekereskedelem útján igyekeztek értékesíteni, sőt előfordult a Néplap 1946. szeptember 17-i száma szerint, hogy a kismarjai Elza malom „Romániába csempészte a kisemberek elpanamá- zott lisztjét”.42 Nem folytatva a malmok elleni panaszok sorát, holott mérési, elszámolási, értékesítési csalások tömegéről adnak számot a korabeli lapok, inkább arra irányítanánk a figyelmet, hogy a malmok községesítéséért folyó harc éppen azért, mert minden települést érintett (1. előzőekben!), alkalmas volt a tulajdonviszonyok megváltoztatásáért indított küzdelem tömegbázisának szélesítésére, és e harcnak mozgalmi jelleget adni. Nem lett egyedülálló a böszörményi eset, ahol a népgyűlés egyik főtémája éppen a községesítés követelése volt. Nem véletlen tehát, hogy Böszörményben egyetlen nap alatt 2500 paraszt írta alá a köztulajdonba vételt követelő petíciót. Nyilvánvalóan mozgósítólag hatott a malomtulajdonos tőkések visszaéléseinek napvilágra hozatala a becsapott, elkese35 Eseménynaptár ... i. m. 131. old.

36 Uo. 1946. január 12., szeptember 22.

37 Uo. 1946. augusztus 19.

38 Uo. 1946. szeptember 22.

39 Uo. 1946. augusztus 2.

40 Uo. 1946. szeptember 21.

41 Uo. 1946. augusztus 2.

42 Uo. 1946. szeptember 17.

28