A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Törekvések a tulajdonviszonyok megváltoztatására Hajdú-Bihar megye iparában (1944-1946)

mindössze hat volt munkása működtette az inkább műhely, mint gyár nagyságú üzemet. A harc ennek ellenére itt is folyt, s az ügyészség fel is szólította a tulajdonost, hogy a munkások beinvesztált összegét térítse meg, amitől a tőkés egyébként eredetileg el akart zárkózni.30

A textilgyár és a két faipari nagyüzem (Hajlított Bútorgyár Rt és az Egyesült Kefegyár Rt) esetében nem helyi tőkéssel, hanem országos nagy vállalatokkal, a faipari gyárak esetében pedig az ország egyik leghatalmasabb hitelintézetével álltak szemben a debreceni munkások.

Ennek ellenére a Textilipari Munkaszövetkezetet nem tudták kicsavarni a dolgozók kezéből. Legfeljebb annyit értek el az egykori tulajdonosok, hogy a munkaszövetkezetet az iparügyi miniszter kötelezte a termelés két és fél százalékát kitevő bérlet megfizetésére, valamint a megtermelt áru 50%-ának (előző havi áron) a részvénytársasági központ (Budapest) részére történő átadására. A részvénytársaság urait ez a döntés nem elégítette ki, s különböző módszereket alkalmazva törekedtek a munkaszövetkezet megfojtására. így pl. húzták, halasztották az átvételek időpontját, hogy az inflációt kihasználva minél olcsóbb áron jussanak az áruhoz. Más alkalmakkal csak egyes árukat akartak átvenni (cipőfűző, szigetelőszalag), míg más árukat nem (lámpabél, vállpánt, köperszalagot), ami azt jelentette volna, hogy ez utóbbiakat gyártó gépeket le kellett volna állítani, és a nagy munkanélküliség idején sok munkást elbocsátani.31 Megpróbálták azt is elintézni a „budapestiek”, hogy a debreceni üzemet zárják ki a jóvá- tételi szállításokból, így óhajtottak anyagi nehézséget előidézni a munkaszövetkezetnél. Kísérleteik azonban kudarcba fulladtak, s bár a bérletfizetéssel tulajdonjoguk némileg elismerést nyert, a Debreceni Textilipari munkaszövetkezet életben maradt.32

Ennél sokkal nehezebb helyzetbe került a két faipari vállalat. Az élet furcsa jelensége volt, hogy a népi demokrácia anyagi stabilizációja, a forint megjelenése pecsételte meg igazán sorsukat. S bár a Gazdasági Főtanácstól, közvetlenül a Tiszántúli Körzeti Hitelszövetkezettől úgynevezett „begyújtási hitelt” is kaptak, tőkeszegénységük miatt mégis le kellett állniuk, működésképtelenné váltak, így azok időlegesen visszakerültek a Magyar Általános Hitelbank égisze alá.33 34

Ugyanakkor az esetenként évekig elhúzódó küzdelmet sikerrel fejezték be a munkások a Hortobágy Malom, a Hortobágy Téglagyár Munkaszövetkezetek (ez utóbbi magába olvasztotta a Serly-féle, Debreceni Gőztéglagyár Rt-t is), a Kiss-, Veréb-, Szilágyi Bőrgyárak, illetve a már előzőekben említett három cipőgyár kollektívái. Harcukhoz jelentős segítséget kaptak a szakszervezettől, a munkáspártoktól, a többi üzem munkásaitól, a város közvéleményétől.31

A tulajdonviszonyok megváltoztatásáért menő küzdelem korai szakaszában jelentőségénél, kiterjedtségénél fogva feltétlenül külön kell szólni vármegyénkben a malmok községesítéséért folyó harcról.

E kérdés jelentőségét korántsem csupán az aránylag korai, már 1945 végén, 1946 legelején jelentkező köztulajdonba-vételi szándék, rendszerint más iparágakat megelőző követelés adja — nem véve most figyelembe a munkaszövetkeze30 TN. 1946. február 10.

31 Uo. 1946. május 8.

32 Uo. 1946. május 30. és Baranyi B.: Az ipari termelés, i. m. 5—40. old.

33 OL. Z. 58. és 128. és 120 éves a Debreceni Kefegyár (Felelős kiadó: Tóth József) Db., 1981. 5—6. old. és Szűcs Ernő: Bútorgyártás Debrecenben (Kézirat) 25. old.

34 HBmL. XXI. 101/b. 3. — 937/1945. és Néplap, 1946. szeptember 15., valamint Baranyi B.: Az ipari termelés ... i. m. 37. old.

27