A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Törekvések a tulajdonviszonyok megváltoztatására Hajdú-Bihar megye iparában (1944-1946)
romokból, a pusztulásból, a semmiből épített újjá óriási költségekkel és munkaerővel, tisztán a saját munkaerejére utalva már magántulajdon, a munkásság tulajdona. Ha ez fáj a tisztelt részvénytársasági uraknak, akkor meg kell jobban világítani a kérdést. Akkor, amikor helyre kellett állítani az üzemet, vajon miért nem jöttek és segítettek ezek a részvénytársasági urak. Pusztán csak azért, mert igen messze voltak innen, Németországban! Az újjáépítés csak ott halad jól, ahol a munkások vették kezükbe az üzemet... a Magyar Általános Hitelbank legalább kártalanítsa a munkásokat!”23 A Tiszántúli Népszava pedig a magántulajdonnal kapcsolatban kifejti: Ez „... az a szuverén jog, hogy a tulajdonban levő tárggyal a tulajdonos szabadon rendelkezik, s annak használatától bárkit visszatarthat!” — Ezt azonban nem ismerhetjük el — érvel az újság, mert így — akármelyik kereskedő vagy termelő visszatarthatja élelmiszerkészletének használatától éhínség idején a népet — jogosan! A magántulajdont csak addig ismerjük el, amíg másoknak kizsákmányolását nem jelenti, tehát csak saját szükségletig ismerjük el a magántulajdont.24 Az előzőekben leírtak világosan kifejezésre juttatják, hogy különbséget tettek a munkáspártok a magán- és a személyi tulajdon között, ha még nem is használták külön-külön a két kifejezést, de a tulajdonnak csak azt a formáját voltak hajlandók már ekkor is elismerni, amelyik nem csorbítja a közösség érdekeit. Érdekes jogi érvelések is hangzottak el a vitában a kollektív tulajdonú munkaszövetkezetek érdekében. Pl. „ ... a tulajdonjog megszűnik, ha a tulajdonos lemond, nem tart rá igényt, lehet ez a lemondás passzív is. Vagyis az üzemeket itt hagyó tőkések tulajdonképpen nem is gondolták, hogy visszakapják vállalataikat ... tehát nem is illeti meg őket a tulajdonjog, sugallja a cikk. Végül azt is kifejezésre juttatják; „ ... a vitát lezártnak tekintjük: mindenkinek tudomásul kell vennie a munkásszövetkezetek megalakultak, dolgoznak és dolgozni is fognak, termelnek és a dolgozók társadalmát fogják szolgálni.”25 A korabeli lapok a munkaszövetkezetek még az előzőeknél szélesebb körű társulásáról is tudósítanak. A debreceni volt „Hangya” különböző ipari és kereskedelmi telepeit, ecetgyárát, baromfi-feldolgozó és -értékesítő telepét „Népszövetkezetté” nyilvánították 1945. június 3-án, s ehhez fuzionáltatták a volt Hortobágy Malmot, a Kiss-, Veréb- és Szilágyi-féle bőrgyárakat, a Hajdú-féle hántoló malmot, valamint a Weinberger-, a Kovács- és a Klein-féle cipőgyárat, a Vidoni-féle szalámigyárat, s a volt Hangya Tiszántúl körzetében levő hatvan üzletfiókot.26 Vagyis a nyersanyag, tőkehiánnyal és több más problémával küzdő munkaszövetkezetek országosan párját ritkító széles körű társulást hoztak létre Debrecenben, hogy nehézségeiken közös erővel hamarabb túljuthassanak, és pl. a rendelkezésre álló, a szükséglethez mérten kis tőke pillanatnyi szükséglet szerinti rugalmas átcsoportosításával, a lánckereskedelmet kikapcsolva, a fekete kereskedelmet háttérbe szorítva gondoskodjanak a közellátásról.27 Erről a folyamatról több cikket jelentetett meg a „Debreczen” újság is. Örömmel üdvözölte a Horthy korszakban politikai okokból megszüntetett egy23 Néplap, 1945. augusztus 15. 24 TN. 1945. augusztus 19. 25 Uo. 26 Uo. 1945. július 15. 27 Uo. 1945. június 3. és Hajdú-Bihar megye és Debrecen eseménynaptára (Szerk.: Mikecz Ferenc) Db., 1970. (Továbbiakban: Eseménynaptár) 22. old. 25
